A magyarázat nem az iszlám és a gyarmatosítás gonoszsága, hanem mélyen gyökerező kulturális és társadalmi problémák, amelyek nem engedik, hogy ezek a társadalmak megbirkózzanak a modernitás kihívásaival – írja Dan Schueftan az Israel Hayom oldalán.
Libanon összeomlik, és más arab államok soha nem látott szorongásban vannak. Néhányan omladoznak és vérfürdők közepette vannak. A legtöbb kudarcot vall. Szinte mindegyikük nehezen tud megbirkózni a 21. század kihívásaival. Szélesedik a szakadék köztük és a modern világ között, így hát kétséges, hogy a probléma mély társadalmi és kulturális forradalom nélkül áthidalható. Az utóbbi generációkban a Közel-Kelet állandó változásban volt, de a változások megnehezítik számukra a megbirkózást: kevesebb a nyitottság, a pluralizmus és a tolerancia, több az erőszak és az autokrácia, kevesebb a hajlandóság a mélyen gyökerező reformokra a társadalom és a kormány terén, valamint egyre több a kifogás.
A kérdés összes aspektusa tényszerű megvitatásának előfeltétele a két uralkodó magyarázat sekélyességének és manipulációjának feltárása.
A spektrum egyik végén ezeket a kudarcokat az „iszlámnak” tulajdonítják. Ez hasonlít a „zsidóságról” vagy a „kereszténységről” tett állításokra, anélkül, hogy megkülönböztetnék a zsidókat egymástól (például a világi liberálisok vs. hárédik, de nyilván mások az amerikai quakerek és a libanoni falangisták is). A világ legnagyobb muzulmán nemzetében (Indonézia, ahol mintegy 275 millió ember él) több mint két évtizede demokratizálódási folyamat zajlik, beleértve számos szabad választási fordulót. A közép- és kelet-ázsiai muszlimok koncentrációinak nagy része (beleértve Indiában mintegy 200 milliót) nem erőszakosak, ellentétben egyes arab államokkal, vagy Pakisztánnal és Afganisztánnal. Iránban a forradalmi rendszer elnyomó és barbár, de társadalma nyitott és pluralista struktúrákat tartalmaz, amelyek még a mullahok alatt is fennmaradnak, valamint bírnak egy olyan társadalom infrastruktúrájával, amelyre rendszerváltás épülhet. Az arab világban az erőszak szintjeiben különbségek vannak, ami látható, ha Marokkót összehasonlítjuk Szíriával, Irakkal és a palesztinokkal. Az „iszlám” nem a kudarc receptje vagy az erőszak magyarázata.
A másik oldalon az arab kudarcokat felmentik a gyarmatosítás történetével.
Ezeket a kifogásokat maguk az arabok, az akadémia, a média és a politika „haladó” körei fogadják el, akik a „harmadik világ” tagjait áldozatoknak tekintik, akiket nem szabad kényszeríteni arra, hogy felelősséget vállaljanak viselkedésükért. Ezeknek a kifogásoknak a szánalmas jellege világosabbá válik, amikor az arabok kudarcait összehasonlítjuk India eredményeivel a demokratikus uralom megteremtésében és az emberek százmillióinak kiemelésében a kétségbeesett szegénységből, a kasztrendszer öröksége ellenére. A gyarmatosítás utáni India erőforrások nélkül drámai módon javította számos polgára életminőségét és szabadságát, míg az arabok, erőforrásaik gazdagságával, akik csak rövid ideig szenvedtek egy idegen uralom alatt, ami sokkal kevésbé volt elnyomó, mint volt Indiában, használják a „gyarmatosítás” ürügyét, hogy elkerüljék a felelősséget saját országaiknak tönkremeneteléért és fiaik és lányaik életminőségének tönkretételéért.
A kudarc kulturális és társadalmi: ez egy olyan társadalom, amely ragaszkodik törzsi, patriarchális struktúráihoz, amelynek értékei nem pluralisztikusak, és az eredendő korrupció felfalja őket.
Az autokratikus rezsimek és a bevételek, amelyek természeti és nem emberi erőforrásokon alapulnak, legfeljebb bizonyos mértékű stabilitást ígérhetnek és elkerülhetik az összeomlást. Ez a kultúra 100 éve nem tud szembenézni a modernitás kihívásaival. Mindez növeli és elmélyíti a szakadékot az arabok dicsőséges múltja és az azon alapuló elvárások, valamint nyomorúságos állapotuk és a jövőtől való félelmük között.
A politikai kultúra nem a sors rendelete, és nem igényli az identitás elhagyását. A cionizmus felismerte a meggyökeresedett életmód kudarcait, és forradalmi kulturális változást hozott létre, amely konstruktív utat kínált az egykori életmód szorongásából, és stabil alapokra építette a zsidó identitást. Ez megerősítette a nemzeti zsidó közösséget a 20. és 21. század kihívásainak kezelésében, és drámai módon javította zsidók millióinak életét. A törökök megerősödtek az Atatürk 100 évvel ezelőtti kulturális forradalma révén.
Ez a kultúra nagymértékben magyarázza az arab államok kudarcát, kevés tudományos eredményüket, a terrorizmus elterjedtségét egymás között, sok Európába irányuló migráns bukását a beilleszkedés terén, a palesztinok ellenségességét a történelmi kompromisszumokkal szemben és téveszméiket Izrael elpusztításáról, valamint az erőszak, a bűnözés és a törzsiség szokásait, amely az izraeli arab társadalomban elterjedt.
Amikor az alapvető érték a felelősség tagadása, akkor semmi sem javítható. Természetesen a szükséges forradalmi javítások sem hajthatók végre.
