Csehország harca a fegyvertartás jogáért

Csehország és a cseh nép nem olyan, mint Európa többi akla és nyája, amiket erős szépítő kifejezésekkel „szabad országoknak” és „művelt társadalmaknak” szokás hazudni. Amikor az Európai Unió a fegyverjogi irányelve újabb szigorításával 2017-ben még több ember kezéből akarta kicsavarni a lőfegyvereket, a csehek fellázadtak. Ennek eredménye most az az alkotmánymódosítás, ami a nyugati világban egyedülálló módon ismeri el az ember fegyveres védelemhez való jogát.

A fegyverjogi irányelv szigorításának jogellenességét sérelmezve a cseh kormány a magyarral közösen indított keresetet az EU Bíróságán, de a pert 2019-ben elvesztette. A fegyvertartó cseh polgárok és közösségeik ezen a közjogi merényletsorozaton háborodtak fel annyira, hogy fegyverkezési jogaik számára hatályosabb alkotmányos védelmet követeljenek, nehogy egyszer csak lefegyverezve találják magukat a totalitárius páneurópai demokráciával szemben. Venezuelában is csak hat évbe telt, míg a teljes polgári fegyvertilalomtól (2012) eljutottak odáig, hogy a karhatalom gátlástalanul mészárolni kezdett az utcákon (2018).

A cseh alkotmányjog két megismerési forrása az Alkotmány és az Alapvető Jogok és Szabadságok Okmánya. Bármelyik bármilyen módosításához a törvényhozás mindkét házában háromötödös szótöbbségre van szükség, és alkotmányozó hatalom gyakorlásánál a kamarák teljes tagsága háromötödének jelenléte szükséges a határozatképességhez. A törvényhozás mindkét háza által elfogadott alkotmánymódosítást a köztársasági elnök nem utasíthatja vissza, nem vizsgáltathatja felül az Alkotmánybírósággal, hanem köteles kihirdetni.

A Cseh Parlament alsóháza, a Képviselők Testülete 200, felsőháza, a Szenátus 81 tagú. A szavazásokat az alsóházban 2021. június 21-én, a felsőházban július 21-én tartották. A képviselők 159-en, a szenátorok 71-en voltak jelen, és 141, illetve 54 igen szavazattal fogadták el Martin Červíček, Zdeněk Hraba és Václav Láska szenátorok előterjesztését. Noha mindhárman az ellenzék soraiban foglalnak helyet, javaslatukat a Kormány is támogatta. Csak néhány kereszténydemokrata, szociáldemokrata és kalózpárti törvényhozó tartózkodott, és egy-egy ellenszavazatot is e pártok politikusai adtak le.

A tízmilliós Csehországban egyébként egyáltalán nincs sok fegyver: mindössze háromszázezren tartanak valamilyet, ami a népességnek csupán három százaléka.

Összehasonlításképpen a fegyverszabadság bástyájának (tévesen) vélt Amerikai Egyesült Államokban is csak a népesség öt százalékának van lőfegyvere. Inkább a történelmi hagyomány erős – a pisztoly szavunk is cseh eredetű, a pipaszár jelentésű pištala szóból származik, ami a huszita háborúk idején nyerte el a maroklőfegyver jelentését. Cseh barátainknál nem volt gulyáskommunizmus sem, így a moszkvai elnyomást is másként élték meg – érthető, hogy mintegy be vannak oltva a jogkorlátozó hatalmi egzecíroztatás ellen.

Érdekes az alkotmánymódosítás előterjesztőinek köre is. Červíček szenátor volt országos rendőrfőkapitány, aki a jobboldali liberális konzervatív Polgári Demokrata Párt színeiben politizál. Hraba szenátor jogász és közgazdász, egyetemi oktató, a Polgármesterek és Függetlenek nevű jobboldali liberális párt tagja. Láska szenátor pedig ügyvéd, volt rendőrségi bűnügyi nyomozó, aki a 21 Szenátor nevű liberális középpárti mozgalmat szervezte meg független szenátorokból. Nem olyan az előéletük, ami arra predesztinálná őket, hogy ilyen jogkiterjesztő alkotmánymódosítást támogassanak. Volt rendőrök és gyakorlati jogászok mifelénk nem szoktak a politikában polgári szabadelvű pártállást elfoglalni.

Az alkotmánymódosítás az Alapvető Jogok és Szabadságok Okmánya 6. cikkének (4) bekezdését érinti. A cikkely az élethez való jogot ismeri el. Kimondja, hogy mindenkinek joga van az élethez, az emberi élet – már a születés előtt is – védelemre méltó, senki sem fosztható meg az életétől, és a halálbüntetés tilos. A módosuló (4) bekezdés eddig úgy fogalmazott, hogy nem tekinthető az élettől való önkényes megfosztásnak, ha arra olyan körülmények közt kerül sor, amit törvény nem rendel büntetni. Ezt toldják meg most azzal, hogy az állam törvényben meghatározott feltételek szerint biztosítja az ember saját és más élete fegyveres védelméhez való jogát.

A cseh büntetőtörvénykönyv 28-31. szakaszai eddig is büntethetőséget kizáró okokként sorolták fel a végszükséget, a „szükséges védelmet” (ez megfelel a magyar jogos védelemnek), a „sértett fél hozzájárulását” (volenti non fit iniuria, amit a magyar büntetőjog alig ismer) és a „megengedhető kockázatot” (jó szándéktól indított és jó következményt kiváltó, de magában jogellenes magatartást, ami nem kicsit elmésebb megfogalmazása a társadalomra veszélyesség hiányának). A 32. szakasz pedig külön is nevesítette a jogszabály engedélyén alapuló fegyverhasználatot.

Babis nem írja alá az EU-vezetők felhívását a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban

„Én nem írok alá semmiféle szócséplést, amit Európából diktált valaki” -jelentette ki a cseh miniszterelnök.

Az alkotmányi szintű védelem azért elengedhetetlenül szükséges, mert az alkotmányok szintje alatt az európai jog elvben üti a nemzeti jogot. Az EU-ban való részvétellel a tagállamok vállalják az EU jogi aktusainak való megfelelést, ahogy biztosítják a belső jog és a nemzetközi jog összhangját is. Az EU-nak elvileg azért vannak jogalkotási hatáskörei, mert a tagállamok felségjogokat osztanak meg vele, ezek köre azonban nem tisztázott.

Az EU-t létesítő szerződések is ilyen politikai biankó csekkek. Elég homályosak és kétértelműek ahhoz, hogy az jöjjön ki belőlük a gyakorlatban, hogy amit a nemzeti alkotmányok nem tartanak fenn maguknak, illetve amit nem tagadnak meg kifejezetten az EU-tól, az belefér az EU megfelelő intézményeinek hatáskörébe. A német és a lengyel alkotmánybíróságok közelmúltbeli ítéletei, amelyek a közösségi jog ellenében és a nemzeti jog javára ítéltek, ebben a politikai–közjogi dzsungelben próbálnak rendet vágni.

Annak ellenére, hogy a cseh fegyverjog európai összehasonlításban relatíve megengedő, abszolút értelemben mégis szigorúnak számít. Ezen az alkotmánymódosítás sem változtat jelentős mértékben, de az uniós fegyverjog tagállami implementációja számára tartós szabályozási elveket ír elő, ami megakadályozza, hogy a demokratúra lefegyverezze a polgárokat – ez benne a haladás. Továbbra sem az ember fegyvertartáshoz, fegyverviseléshez és fegyverhasználathoz való jogát, mint olyat ismeri el azonban alapvető jogként, és továbbra is csak az élethez való jogot tekinti a fegyverkezési jog anyajogának, a tulajdonhoz való jogot nem – ez benne a roppant hiányosság.

Ez tudniillik azt jelenti, hogy az ember saját vagy más tulajdona ellen intézett jogtalan támadást, hacsak nem lehet azt egyidejű élet elleni támadásként is értékelni, továbbra sem lehet majd fegyverhasználattal elhárítani. Pedig az élet és a virulás éppúgy múlik a vagyonbiztonságon, mint a személyi biztonságon, és a rendészeti szervek éppoly kevéssé jeleskednek az előbbi védelmében, mint az utóbbiéban.

Ténylegesen nincs ugyanis élethez való joga annak, akitől az önvédelemhez való jogot megtagadják, ahogy önvédelemhez való joga sincs annak, akit megfosztanak a fegyvertartáshoz, a fegyverviseléshez és a fegyverhasználathoz való jogától. Ugyanígy nincs élethez való joga annak sem, akit a tulajdonhoz való jogától fosztanak meg, megtagadva tőle így az élete, személyisége és vagyona feletti hatalmát, illetve kétségbe vonva ezek védelmének helyességét.

Ezzel lényegében elvitatják az embertől az emberi méltóságot és szabadságot, és mások céljainak eszközévé, élősködők gazdájává, ragadozók zsákmányává alázzák le, megteremtve egy embertelen társadalmat, pontosabban emberevő csőcseléket csinálnak belőle, amiben többé már senki sem ember, hanem csak éhenkórász vagy takarmány.

Nem kéne félni sem a fegyverektől, sem a fegyveresektől. Miként azt az amerikai író Robert A. Heinlein kiválóan szavakba öntötte: „a fegyveres társadalom udvarias társadalom, mert jól viselkednek az emberek ott, ahol az élet a tettek fedezete.” Nincs is ennek az igazságnak jobb ábrázolása, mint a nem is oly vad vadnyugat – amiről Terry H. Anderson és Peter J. Hill kiváló könyvét melegen ajánljuk olvasóinknak, nehogy idevágó ismereteiket spagettiwesternek abszurd toposzaiból merítsék.

Például az 1840-es évek kaliforniai aranyláza és az 1880-as évek végének oklahomai földfoglalása két olyan epizódja a történelemnek, ahol elhanyagolható vagy akár nem is létező rendészeti jelenlét mellett rend és béke honolt, és az ember szabadságban és biztonságban élt egy olyan társadalomban, ami szociokulturálisan heterogén, alacsony edukációjú és gyorsan fluktuálódó – népiesebben szólva: szedett-vedett csürhe banda – volt. Viszont mindenkinek volt fegyvere.

A fegyvertartást, fegyverviselést és fegyverhasználatot tekinthetjük úgy is, mint ami az általános emberi szabadság kifejeződése és biztosítéka, miként az is volt Európában egészen a közelmúltig. Csak a jobbágyokat és a rabszolgákat tartották lefegyverezve, amíg a jobbágyság és a rabszolgaság is erkölcsileg idejétmúlttá vált az általános emberi méltóság eszményének térhódításával, ami a második skolasztika szellemi vívmánya – első autoritatív megfogalmazása III. Pál római pápa „Sublimis Deus” kezdetű (rabszolgaság elleni) enciklikája volt 1537-ben.

A közelebbi és a távolabbi jövőre nézve is arra kell számítanunk, hogy elsősorban az Európai Unió részéről további alattomos támadások érik majd mindazokat az intézményeket, amelyek aládúcolják az emberi méltóságot és szabadságot, s védvonalat képeznek az élet és boldogulás érdekében az egyén és a hatalom között.

Cseh barátaink alkotmánymódosítása egy kicsi, de nagyon fontos lépés, amivel minket is védenek ettől a páneurópai föderalista ragadozó tolakodástól, mert elvileg mostantól világos, hogy az EU nem leselkedhet a polgárokra, hogy őket a teljes védtelenségig lefegyverezze.

Borítókép: Unsplash/Timothy Dykes

Kiss Rajmund: Erősödni fognak a nemzeti gondolkodású vezetők

Az MCC diplomáciai műhelyének vezetője szerint a V4 országoknak nem kell mindenben egyetértenie, így Izrael kérdésében sem. Megyeri A. Jonatán interjúja.