Kunhalmi Ágnes kitöréstúrás bácsival fotózkodott

„Ma reggel Pestszentimrén kampányoltam, mert újra elindulok a választáson. Megható a támogatás, tudom, hogy együtt sikerülni fog ismét” – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Kunhalmi.

A csatolt képek egyikén az MSZP társelnöke Sebes Emillel szerepel együtt,

a férfi Dicsőség a hősöknek! feliratú, a kitörés napi emléktúra emblémájával ellátott pólót visel, a baloldali politikus pedig mosolyogva mutatja neki a kampánykiadványát.

Az egyik kommentelő a bejegyzés alatt ironikusan meg is jegyezte:

„Ágnes, ez jól sikerült, éppen a potenciális szavazó.”

A szocialista politikus egyébként szerdán Sebes Emilék háza közelében kampányolt, a férfi hazafelé menet találkozott Kunhalmival, akit nem ismert fel, de mivel egy mosolygó, csinos hölgy szólította meg, megállt egy kis időre, ekkor készült az ominózus fénykép.

Az, hogy Sebes Emil finoman fogalmazva sem liberális demokrata, a Magyar Nemzet cikkéből kiderül.

A most 89 éves Sebes Emil harminc évig repülőmérnök volt a Honvédelmi Minisztérium állományában, édesapja pedig Horthy Miklós Nemzeti Hadseregében volt repülős összekötő tiszt. Az egész falat beborító könyvespolcán több mint hatszáz könyvet őriz a második világháborúról, gyűjti ezeket. Nyolcvannyolc évesen is beöltözött második világháborús egyenruhákba, „hagyományőrző találkozókra” járt, sőt részt vesz harckocsis katonai bemutatókon, ahol pár évvel ezelőtt Erwin Rommel tábornok unokájával is találkozott. De

Sebes Emil rendszeresen végigjárta a hatvan kilométeres Kitörés Emléktúrát is, mely a szélsőjobboldaliak kedvelt találkozóhelye.

Jönnek az antiszemiták: a baloldal és a Jobbik összefogásának krónikája

Az ellenzéki, baloldali-liberális pártok sorra állnak be antiszemita és rasszista jelöltek mögé, az alábbiakban ezeknek nem a teljesség igényével készült összeállítását adjuk.