Ortodox csoportok foglalják el a Siratófal egalitárius imahelyét Tisa Beávkor

Konzervatív vallásos-cionisták egy csoportja ezen a héten imakat és tanfolyamokat tart a Nyugati Fal egalitárius imarészében annak ellenére, hogy az a mászorti (konzervatív) és reform csoportok számára van fenntartva — írja a The Jerusalem Post.

A magát a Nyugati Fal Szentségének Megőrzéséért Közös Bizottságnak nevező szervezet értesítést adott ki az imaórákról és tanórákról a helyszínen, amely a fal déli végén, a központi Nyugati Fal komplexumon kívül található.

A helyszínen egy mechicát, azaz a nemeket elválasztó falat állítottak fel a nem ortodox imaszolgálatok egalitárius jellegével szemben.

Mind a vallási-cionista csoport, mind a mászorti mozgalom azt tervezi, hogy szombat este, Tisa Beáv napján (a zsidó kalendárium legszomorúbb napja, mindkét jeruzsálemi Szentély lerombolásának évfordulója – a szerk.) imaórára és a Megillat Eicha (a Biblia Jeremiás siralmai c. könyve) felolvasására használja a helyszínt, ami konfrontációhoz vezethet.

Nachman Shai, diaszpóraügyi miniszter elítélte a fejleményt, és azt mondta, hogy ez a terület az egyetlen hely, ahol nem ortodox csoportok imádkozhatnak a Nyugati Falnál.

Az Izrael szekció néven ismert területet általában a mászorti és a reform mozgalom használja imaórák és ünnepségek megtartására, amit a Legfelsőbb Bíróság a század elején jelölt ki erre a célra.

„Egy olyan időszakban, amikor a megtévesztő kormány eladja az országot a reformmozgalmaknak, mi jövünk és megerősítjük a Nyugati Fal szigorát” – olvasható a közösségi médiában közzétett szórólapon.

Csütörtök este különleges késő esti imaórát tartanak és vezetnek a jeruzsálemi óváros zsidó negyedében található Yeshivat Hakotel vallási-cionista jesiva zászlóshajója által, Tisa beávkor pedig szintén tömeges imaórákat és tanórákat tartanak a helyszínen.

Az eseményeken részt vesz Shlomo Aviner rabbi is, a vallási-cionista szektor konzervatív szárnyának keményvonalas vezetője, az óváros muszlim negyedében található Ateret Yerushalayim jesiva dékánja.

Shai szerdán élesen bírálta a fejleményt, „alaptalan gyűlöletnek” minősítve azt.

„Az ilyen emberek miatt pusztult el a Templom” – mondta Shai.

„Ez egy jobboldali, vallási-nacionalista aktivistákból álló csoport, akik úgy döntöttek, hogy félrelökik a reformmozgalmat, és ezt a provokációt folytatják” – nyilatkozta.

A miniszter elmondta, hogy az eset a „becses tulajdon” bibliai példázatára emlékezteti, amellyel Nátán próféta Dávid királyt dorgálta meg, amiért halálba küldte Betsabé férjét.

„Nincs okuk ujjat mutatni a reformmozgalmaknak, egyszerűen csak a Nyugati Fal egy kis szegletét akarják, hogy ott imádkozhassanak, és jogosan”.

Az új izraeli kormány engedélyt adna az egalitárius imahely bővítésére a Siratófalnál

Még meg sem alakult az új kormány, már egy háromezer éves hagyományt akar felülírni.