Egy tálib bíró visszaállítaná a saría radikális formáját Afganisztánban

A tálibok visszaállítanák az iszlám törvénykezés, a saría radikális formáját Afganisztánban, ha ismét hatalomra kerülnének – erről a szélsőséges iszlamisták egyik „bírája” beszélt a Bild című német lapnak adott interjújában.

A 38 éves Gul Rahim tolvajok végtagjainak levágásáról beszélt, nők számára kiállítandó házelhagyási engedélyekről, illetve arról, hogy kivégzési módszerként falakat dönthetnek meleg férfiakra Afganisztán központi részén található körzetében, amely a kormányellenes szélsőségesek uralma alatt áll.

Kijelentette, hogy célja a saríában meghatározott büntetések kiterjesztése Afganisztán egész területére, amint a tálibok átveszik az ellenőrzést az ország felett az amerikai csapatok kivonulása nyomán. „Mindig is ez volt a célunk” – hangsúlyozta.

Gul Rahim beszámolt egy bűnügyről, amelyben nemrég hozott ítéletet. Egy fiatal férfit abban találtak bűnösnek, hogy egy házból ellopott egy gyűrűt, így a tettes kezének levágását rendelte el. „Megkérdeztem a gyűrű tulajdonosát, hogy nem akarja-e a tettes lábának levágását, mivel nemcsak ellopta a gyűrűt, de be is tört a házba, így ez két bűncselekménynek számít” – ismertette a bíró, aki szerint a károsult megelégedett az elkövető kezének levágásával.

Egy másik ítéletében emberrablók és embercsempészek felakasztását rendelte el.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy homoszexuális férfi esetében milyen büntetést írnak elő a tálibok, a bíró azzal felelt, hogy csak két lehetőség van. „Megkövezik őt, vagy egy fal mögé kell állnia, amelyet rádöntenek. A falnak 2,4-3 méter magasnak kell lennie” – mondta Gul Rahim.

Beszélt az afganisztáni nők helyzetéről is. Mint mondta, a nők elhagyhatják majd otthonukat, de csak előzetes engedély birtokában. Iskolába is járhatnak majd, de a tanárnak is nőnek kell lennie, és mindenkinek kötelezően fejkendőt (hidzsábot) kell viselnie.

A lap megjegyezte, hogy Gul Rahim beszámolója a tálibok „igazságszolgáltatásáról” az 1990-es években uralomra került iszlamisták legszörnyűbb éveit idézik fel, akiket csak az amerikai katonai beavatkozás űzött el a hatalomból.

A külföldi csapatkivonáson felbátorodott tálibok az elmúlt hetekben számos stratégiai fontosságú körzetet foglaltak el, elsősorban az Iránnal, Üzbegisztánnal és Tádzsikisztánnal közös határ mentén. A kormány jelenleg újraszervezi erőit a stratégiai fontosságú területek visszaszerzése és annak érdekében, hogy megvédje az általa ellenőrzött városokat a tálibok előrenyomulásától. Bár a leginkább az Egyesült Államok és a NATO által pénzelt afgán biztonsági erők egyes esetekben ellenállást tanúsítottak az ország egyes részein, a kormányerők nagy része látszólag feladta a harcot.

A tálibok több mint harmadát ellenőrzik az Afganisztánban található 421 körzetnek és körzeti központnak.

Joe Biden amerikai elnök múlt csütörtökön jelentette be, hogy augusztus 31-én véget ér az Egyesült Államok katonai szerepvállalása Afganisztánban.

A tálibok állításuk szerint már elfoglalták az afgán területek 85%-át

Még ki se vonták az utolsó csapataikat az amerikaiak, de már alakul a tálib uralom.