11 évesen lediplomázott a belga fizikus csodagyerek

A nyugat-flandriai Oostende városából származó, Laurent Simons a napokban lediplomázott az Antwerpi Egyetemen, miután befejezte az alapszakos fizikai tanulmányait. Ebben így eddig semmi meglepő nem lenne, csakhogy Simons 11 éves, a hároméves kurzust valamivel több mint egy év alatt végezte el, ráadásul ez idő alatt már el is kezdte a mesterszakos tárgyak hallgatását – írja a Qubit.

A belga sajtóban „Kis Einstein”-ként emlegetett fiú természetesen minden szaktársát lekörözte a tanulmányi eredményeket tekintve. „Simons 2020 márciusa óta tanult a fizika BSc diplomájára, és most 85 százalékos eredménnyel végzett, ami idén a legjobb eredmény” – mondta az egyetem szóvivője a Brussels Timesnak.

Simons a jól megérdemelt nyári szünet után hivatalosan is elkezdi a mesterszakos diplomára való felkészülést, bár több kurzust már az előző tanévben felvett. A fiú elmondta, hogy nem bírta megvárni a mesterszakos tanulmányainak kezdetét azzal, hogy belevesse magát a klasszikus mechanika és a kvantumfizika rejtelmeibe, így ezeket a kurzusokat már korábban elkezdte.

„A halhatatlanság, ez a célom. Meg akarom tanulni, hogyan helyettesíthetem a testrészeimet mechanikus alkatrészekkel. Már kidolgoztam egy tervet ennek megvalósítására. A kvantumfizika, vagyis a legkisebb részecskék tudománya a kirakó első darabja”

– mondta Simons a brüsszeli lapnak. A fiú szerint terve megvalósítása két fő lépésből áll: a tudás megszerzéséből és a tudás alkalmazásából. „A második lépésben a világ legjobb professzoraival szeretnék dolgozni, belenézni az agyukba, és rájönni, hogyan gondolkodnak” – mondta.

Ugyan egyelőre nem derült ki, hol tervezi folytatni PhD-tanulmányait, de egy tavalyi cikk szerint elsősorban Izraelben gondolkodik, de előtte szeretné megtanulni a héber nyelvet.

Izraelben szeretne tanulni a világ legokosabb gyermeke

A kilencéves belga fiú azzal kereste fel Izrael brüsszeli nagykövetségét, hogy megismerkedne az izraeli továbbtanulás lehetőségeivel.