Hajdú Péter: Megtanultam hálásnak lenni

Hajdú Péter ismert műsorvezető, vállalkozózó, jelenleg pedig a Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója. A cég, melynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc volt felesége, Kelemen Beatrix, két televízió csatornát is működtet, egyre növekvő nézettséggel. Származásról, családról, hitről és szakmai sikerekről beszélgetett Hajdú Péterrel Megyeri A. Jonatán, a beszélgetésből pedig kiderül, hogy mit tanult Hajdú az korábbi tévedéseiből, hogy merre tart szakmai és magánélete, és hogy fogja-e vezetni a Frizbi című műsort.

***

Beszéljünk kicsit a családjáról. Ön katolikus.

Igen. Édesapám mezőtúri, római katolikus vallású volt.

Édesapja nemrég hunyt el, ugye?

Igen, két éve. Az ő legjobb barátja lett a keresztapám.

Aki meg egy református pap…

Nem. Római katolikus pap, aki kiment teológiát tanulni Innsbruckba, és ott is maradt. Haláláig Innsbruckban élt, tavaly veszítettük el. Nagyon szerettem őt. Nekem ő mindig Máté evangéliumát idézte, ami nagyon megérintett. Olyannyira, hogy nem csak jól ismerem, de a mai napig kívülről tudom az egészet. Otthon is római katolikusként neveltek,, apám is római katolikus, és az édesanyám is. Anyai ágon ugyanakkor félig zsidó származású vagyok.

Édesanyja a háború után született?

Természetesen, de azt nem mondom meg hányban, azt hiszem anyukám nem örülne neki.

Rendben. Őket a szüleik kereszteltették meg? Vagy ők maguk keresztelkedtek ki, később?

A családban sosem tartották a vallást, még a szülők sem, akik mindketten zsidó származásúak voltak (a zsidó vallásjog szerint a zsidó származás anyai ágon öröklődik – a szerk.)

Tehát édesanyja mindkét szülője zsidó volt?

Anyukám anyukája Ehrenfeld, az édesapja Brück volt.

Édesanyja él még?

Igen. Nagyon szoros a kapcsolatunk. Édesanyám római katolikus vallású, keresztapám mellett a római katolikus neveltetésemet is neki köszönhetem.

Gyakorolja a hitét?

Igen.

Jár templomba?

Sajnos ritkán. Vasárnaponként csak néha járok templomba, de minden feltámadáskor és minden karácsonyi éjféli misére el szoktunk menni. Bárhogy alakul a sorsom, az édesanyám mindig ott van mellettem, és a vallás is nagyon fontos szerepet tölt be az életemben.

Gyerekkorom óta minden nap imádkozom például.

Keresztapámtól kaptam egy feszületet és egy képes bibliát gyerekkoromban, ezek mindig ott vannak a szobámban.

Azt mondja, hogy fontos a vallás. Miért?

Így szocializálódtam, így neveltek.

Egyfajta visszatérési pont? Kapaszkodó?

Ez egy jó kifejezés. Igen, mélyen a gyerekkoromban gyökerezik. Emlékszem, amikor általános iskolába jártam és négyesnél rosszabbat kaptam, akkor nem mehettem le focizni. Nyilván édesanyám így akarta ösztönözni, hogy tanuljak. Amikor kaptam egy rosszabb jegyet, akkor hazafele imádkoztam, hogy Úristen, csak engedjen el focizni, ne haragudjon.

Nemcsak a bajban imádkozik?

Nem, és szerintem ez nagyon fontos.

Amit viszont csak felnőttkorban értettem meg, az a hálaadás.

Hálát adni azért, amink van. Gyerekként ezt abszolút nem fogtam fel. Nem is tudom, hogy pontosan mikor, talán a válásom tájékán volt egy nagy beszélgetésünk a keresztapámmal. Akkor értettem meg, mit is jelent igazából ez a fogalom.

Sarka Katával való válása idején?

Igen. Akkor sok minden kavargott bennem, a keresztapám pedig megkérdezte, hogy szoktam-e hálát adni azért, amim van? Megtanított, hogy az Istennel való kapcsolat nem csak a kérésről, de a háláról is szól.

Felszabadító érzés, nem?

Nagyon is. Amerikában ez beépült a mindennapi életbe, a Thanksgiving (Hálaadás, amerikai ünnep – a szerk.) vacsora ennek egyik szimbolikus eseménye. Éppen a keresztapámmal történt beszélgetés évében rendeztünk is egy Hálaadásnapi vacsorát az éttermemben. Érdekes, de annyira nem értékelték, itthon ennek még nincs meg a kultúrája.

Beszéltünk a válásáról, meséljen egy kicsit az új életéről.

Amikor elváltam, nagyon sokáig keresgéltem. Nem csak vártam, hanem próbáltam nyitni is egy új kapcsolat reményében.

Fotó: Neokohn / Merész Márton

Azonnal?

Nem. Azt azért nem.

Mennyi idő múlva kezdett keresni? Mennyi ideig gyászolta a házasságát?

Fél év után tudtam nyitni. Júliusban költöztünk szét, az első barátnőm decemberben jött, de ekkor sem éreztem azt, hogy készen lennék. Bár több barátnőm is volt Eszti és a válásom között, senkivel sem akartam összeköltözni.

Hol ismerkedtek meg?

Eszti az RTL Klub reggeli műsorának volt a felelős szerkesztője. Hívtak a Reggelibe, és ő volt az, aki felhívott, hogy szia, Láng Eszter vagyok, várunk a műsorba. Ennek kapcsán többször is beszéltünk telefonon. Amikor aztán bementem a stúdióba és megláttam, leesett az állam.

Meglett a hanghoz az arc.

Úristen, te így nézel ki, mondtam magamban. Erről fogalmam sem volt. Utána volt egy koncert a Budapest Parkban, ahol ő is ott volt az akkori párjával, és én is az én akkori párommal.

Akkor még nem voltunk szabadok, de azt hiszem ott dőlt el a közös sorsunk…

Lehetett olvasni egy tragédiáról, nem tudom, hogy erről akar-e beszélni.

Eszter tavaly szeptember óta a menyasszonyom. 20 év van köztünk, ő ’95-ös, én ’75-ös vagyok. Pont a 25. születésnapján jegyeztem el. A tortába rejtettem a gyűrűt, nagyon vicces volt, mert próbálta felvágni, de bosszankodott, hogy az milyen kemény. Az eljegyzés után röviddel derült ki, hogy állapotos. Valójában nem is egy, hanem két tragédia ért minket. Az egyiknél nem volt szívhang, ez augusztusban történt. Azután decemberben megint terhes lett, és elmentünk orvoshoz, aki azt mondta, hogy csináljunk egy vérvételt, mert sem kívül, sem méhen belül nem lát semmit, de a méhnyálkahártya alapján úgy tűnik, hogy ez valóban egy terhesség, még ha nagyon korai is. Akkor megnézték a HCG szintjét, mondták, hogy igen, ez egy terhesség és jöjjünk vissza egy hét múlva. Ez egy keddi napon volt. Szerdán picit vérezni kezdett, csütörtökön is, és mondta az orvos, hogy ugorjunk be hozzá. Akkor bementünk egy ultrahangra, és mondták, hogy sajnos ez egy vetélés, de semmi teendő nincsen, ki fog tisztulni, és csak pihenni kell.
Másnap reggel arra ébredtünk, hogy Esztinek nagy fájdalmai vannak. Bevett egy erős fájdalomcsillapítót, én pedig felhívtam az orvost, hogy nagyon fáj a hasa, mit csináljunk? Azt tanácsolta, hogy vegyek egy tesztet, mert elképzelhető, hogy van valami a méhen kívül, bár minimális az esély erre, hiszen tegnap voltunk ultrahangon és semmit sem látott se méhen belül, se azon kívül. Lementem a patikába, és amire visszaértem, Eszti jó kedvű volt. Megcsinálta a tesztet, ami pozitív lett. Felhívtam az orvost, tájékoztattam, aki azt mondta, hogy megnyugodna, ha bemennénk egy ultrahangra. Eszti nagyon nem akart, le akart menni a Balatonra pihenni. Végül is bementünk, mert a kocsiban megint erős fájdalmai kezdődtek. A vizsgálat után kiderült, hogy nagy baj van, egy méhen kívüli terhesség volt, ami a petevezetéken tapadt meg és szétrepedt. Másfél deci vér van a hasüregben, azonnal meg kell műteni.

Kiderült, hogy ha nem műtik meg, pár óra múlva belehalhatott volna.

Szeretne még gyereket?

Szeretnénk és tervezünk is!

Milyen a kapcsolata a gyerekeivel?

Nagyon jó. Noémi 12 éves, komolyan kamaszodik, a fiam, Dávid, másfél évvel kisebb, és már nem kisfiú. Nagyon tehetségesen focizik, ki is válogatták a Fradiba. Utána elkezdett karatézni, és az első versenyen azonnal bronzérmes lett.

Beszéljünk egy kicsit szakmáról. Mi foglalkoztatja mostanában?

A Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója vagyok. Két tévécsatorna tartozik hozzánk, a LifeTV és az OzoneTV. Büszke vagyok rá, hogy komoly sikereket értünk el.

Mondana erről többet? Főként azok számára, akik nem ismerik a nézettségi adatokat.

Amikor átvettem a vállalat irányítását, a LifeTV főműsoridős átlagnézettsége 0,3% volt, az OzoneTV-é pedig 0,1%. Mostanra, egy évvel később a LifeTV 1%, míg az OzoneTV 0,7% körül mozog. A lefedettségünk is jelentősen nőtt. A kinevezésem napján a Life TV-t a háztartások 68%-ban lehetett látni, ma ez 93%. Akkor az OzoneTV is csak 48%-os lefedettséggel bírt, most 72% a lefedettsége. Tehát nagyon szépen fejlődtünk mind nézettségben, mind pedig lefedettségben is.

Fotó: Neokohn / Merész Márton

Mit csináltak, ami nem volt korábban?

Első lépésként konszolidáltam a céget, aztán idehoztam olyan szakembereket, akikben hiszek. Ilyen például Kiss Péter, a TV2 egykori programigazgatója. Bizonyára emlékszik, anno annál a csatornánál mi hárman együtt dolgoztunk.

Hogyne.

Kereskedelmi igazgatóként először György Bencével indultunk el, aztán Bence egyéb feladatai miatt elment, jelenleg a marketing területet vezeti külsős partnerként. Nemrég neveztem ki egy régebbi kollégánkat, Szabó Pétert kereskedelmi igazgatónak, aki korábban csak a terjesztésért volt felelős. Most úgy látom, hogy a csapat kezd összeállni.

Műsorok ügyében milyen változások voltak?

Nagyon komoly versenytársaink vannak, hiszen egyazon piacon dolgozunk az AMC-vel, a Viacom-mal, a Sony-val, a Bertelsmann csoporttal és a TV2 Csoporttal. Ha tehát mi mondjuk egy komolyabb megállapodást szeretnénk kötni valamelyik hollywoodi stúdióval, a vállalat mérethez képest mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Míg a nagyobb szereplők cégcsoport szinten állapodnak meg, nekünk sokkal kreatívabbnak kell lennünk! A műsorstruktúránkat főként külföldi sorozatokra építjük, de nagyon sokat erősödtünk a saját gyártású műsorok területén, számos sikertörténettel. Az Összezárva – amit ugye producerként én indítottam annak idején a TV2-n Friderikusz Sándorral – nagy siker lett. Ezen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy saját gyártásban is jelentősen erősítünk. Van egy napi, reggeli műsorunk, Ébredj velünk! címmel, Ábel Anita, Holdampf Linda, Csonka András és Bereczki Zoli vezetésével. A reggeli műsor elindítása mérföldkő volt a csatorna életében. Minden előzetes várakozásunkat felülmúlta, nagyon jól működik. Az Ébred velünk! keretében, a műsor utolsó fél órájában mélyinterjúkat láthatnak a nézők a hazai sztárvilág képviselőivel, ezeket Joshi Bharat készíti.  Ősszel indulunk a Van életünk című reality-nk folytatásával, de újdonságokkal jövünk a heti műsorok tekintetében is. Az Összezárva új, harmadik évada mellett elindul az Activity Ábel Anitával és Kiss Péter programigazgató kapacitálására, a Frizbi is képernyőre kerül.

Visszaülne a műsorvezetői székbe?

Az Összezárvában már ott vagyok. A Frizbivel kapcsolatban végeztünk egy kutatást: amikor ATV-n ment, a 18-59 éves korosztályban 4,5%-ot hozott a Sztárban a sztárral szemben. Ez nem kis eredmény, egy 1 %-os csatorna esetében. Ebben az 1%-os ligában Magyarországon körülbelül 90 csatorna van, ezért ezt a ziccert nem lehet kihagyni. Már az Összezárvánál is nagy volt a dilemma, hogy vezérigazgatóként lehetek-e képernyőn vagy sem. De pont a kutatási osztály vezetője mondta, hogy a nézők engem nem vezérigazgatóként ismerek.
A szakma vagy elfogad, vagy nem – bár azt gondolom, hogy

az eredmények azt mutatják, hogy valamit nagyon jól csinálunk – képernyőn pedig döntenek a nézők. Az Összezárvát szerették és nézték, bízunk benne, hogy a Frizbi esetében is így lesz.

A cégnek van egy tulajdonosi köre, pontosabban tulajdonosa, Kelemen Beatrix, Mészáros Lőrinc volt felesége. A tulajdonos támogatja ezeket az ötleteket? És főként, finanszírozza őket?

Ma már arra a szintre léptünk, hogy a televízió piaci alapon is eltartja magát, hála többek között azoknak a terjesztési megállapodásainknak, amik lehetővé teszik a növekedést. Ugyanakkor csak addig tudunk nyújtózkodni, amíg a takarónk ér. Amikor megpályáztam ezt a munkát, letettem egy hároméves üzleti tervet. Annak az első évét tavaly kipipáltuk, és úgy tűnik, hogy az idei évünk is meglesz. Ezt bátran ki merem jelenteni.

Fotó: Neokohn / Merész Márton

A Covid ellenére és a reklámpiaci verseny és visszaesés ellenére?

Magyarországon a legdinamikusabban növekvő televízió a LifeTV és az OzoneTV volt az elmúlt egy évben. Felkerültünk a térképre, és ez nagyon sokat jelent. Ennek a tévének a működése nem 30 milliárd évente, mint mondjuk a TV2, vagy az RTL esetében. Tehát ez egy finanszírozható csatorna, még ebben a helyzetben is. Az Összezárva például nagyon bejött, a hirdetők nagy része ott akar hirdetni, és ugyanezt látjuk a reggeli műsorunk esetében is.

Tud ügyelni a részletekre?

Mivel vezérigazgatóként az összes területért felelek, nem tudom, és nem is szükséges mikromenedzselnem az egyes folyamatokat. Ez alól talán az értékesítés kivétel, amire hangsúlyosabban fókuszálok.

Visszaidézve közös TV2-s időnket, nagyon ügyes abban, hogy a tartalmat úgy igazítsa, hogy az a hirdetői igényeknek megfeleljen.

Igen, ebben azt hiszem jó vagyok. Egyrészt közgazdász vagyok, másrészt pedig mint gyártó, mindenért feleltem. Tehát a kreatívokat, a tartalmat is én fogadtam el.

A szponzorok felé is felel?

A-tól Z-ig mindenért. A mai napig bemegyek a vágószobába, és nézem, hogy folyik a munka. Minden adást én vettem át, enyém az utolsó szó.

Egy képernyős vásárra viszi a bőrét, én sem engedhetem meg magamnak azt, hogy benne maradjon olyan dolog, amihez én nem adom a nevem.

Ilyen pedig előfordulhat, főleg az Összezárvában, ahol a műsor természetéből fakadóan lehet olyan, ami egyszerűen nem szalonképes. Ezeket nem engedem adásba.

Úgy fogalmazott, hogy a képernyős a vásárra viszi a bőrét. Ez a személyes imázs. Az adópere, ami egyébként megnyugtató eredménnyel zárult, mennyire károsította az imázsát?

Nagyon nehéz időszak volt az életemben, de visszafizettem mindent, így egy fillér adótartozásom sincsen, ezen felül pedig természetesen kifizettem a büntetést is. Nyilván az ember tanul a hibáiból, én is tanultam belőlük.

Nem tagadom, hogy ezzel a kinevezéssel engem a mélyből a sztratoszférába lőttek ki. Ezért én örökre hálás leszek.

Fotó: Neokohn / Merész Márton

Lehet, hogy segített a személyiségfejlődésében az a nehéz időszak? Hogy nagyon meg akarta mutatni azt, hogy sikerülhet?

Nekem akkor az utolsó esélyem volt. Nem tehetem meg, hogy ezt a munkát ne becsüljem meg és félvállról vegyem!

Ha nem lett volna ez a nehéz időszak, félvállról veszi?

Kizárt, hiszen nem vagyok olyan típus. Én még soha nem voltam ilyen pozícióban, így ezt mindentől függetlenül megbecsültem volna. Ahogyan azt is megbecsültem, amikor lehetőséget kaptam a TV2-nél, majd amikor a TV2-től kirúgtak, az ATV-nél. Ott is, akkor is  mindent beleadtam. Így volt ez a Heti Napló, és a #Bochkor című műsorok esetében is. Mindkettőt én javasoltam, én gründoltam össze. Mind a mai napig büszke lehet rá a csatorna, hiszen a két legnézettebb műsoruk. Szóval, én semmit nem veszek félvállról, ami munka, de a Media Vivantisnál kapott, mélypont után jött egy lehetőség valóban különleges és kiemelkedő az életemben. Hálás vagyok érte, nem kérdés, hogy minden energiámmal bizonyítani akartam. Azt gondolom, hogy az elmúlt egy év azt bizonyította, alkalmas vagyok erre a feladatra.

Akkor tehát van miért hálát adni.

Abszolút. Újra kerek a magánéletem és a szakmai életem. A helyemen vagyok.

Schobert Norbi: A zsidók a holokauszt traumája miatt kövérek

Vajon az ország Norbija tényleg utálja a kövéreket, vagy csak a kövérséget? Honnan a Schobert név, miért botránkoztatja meg rendre a nyilvánosságot, miért fontos szerinte a pénz és mit gondol a zsidók kövérségéről? Ezekről és még sok minden másról beszélgetett Norbival Megyeri A. Jonatán.