Már 28 halálos áldozata van a floridai tragédiának

További négy holttest megtalálása után immár 28 halálos áldozatról tudni a floridai Surfside-ban összedőlt épület katasztrófája után, 117 embert még mindig keresnek – írja az Arutz7.

A keresés hétfőn folytatódott, órákkal azután, hogy az épület többi részét ellenőrzött robbanásban bontották le, megelőzve az Elsa trópusi vihart, amely miatt a hatóságok attól tartottak, hogy a szerkezet maradványai a kutató- és mentőcsoportokra eshetnek.

Ron DeSantis floridai kormányzó elmondta, hogy úgy tűnik, Elsa nyugat felé halad, valószínűleg megkímélve Surfside-ot és Miamit a vihartól.

A keresést hétfő este szüneteltették a villámlás miatt, mondta Levine Cava, Surfside polgármestere, elakasztva az erőfeszítéseket és elmondta, hogy eddig több, mint kétezer tonna törmeléket hordtak el a helyszínről.

A hétfőn azonosított áldozatok között volt egy hatvanas éveiben járó zsidó házaspár, Tzvi és Itty Ainsworth, akik Ausztráliából költöztek Floridába, hogy gyermekeik közelében legyenek.

Vasárnap a surfside-i hatóságok az 58 éves David Epsteint is áldozatként azonosították, felesége, Bonnie holttestét még szombaton találták meg.

Drámai videókon a floridai toronyház katasztrófa

A Champlain-torony déli részén, percekkel a halálos összeomlása előtt rögzített videó szerint látszik, hogy az épület parkolóházának mennyezetéből ömlik a víz, és a földre törmelékek hullanak.