Először szolgál csak nőkből álló harckocsizó egység az egyiptomi határon

Történelmet ír Izrael: csak nőkből álló harckocsizó egység fog szolgálni az egyiptomi határon, női parancsnokkal – írja a Jerusalem Post. 

A harckocsi egységet a napokban fogják a határra irányítani – közölte a KAN közszolgálati csatorna.

A döntés annak ellenére született, hogy az IDF nem biztos benne, siker volt-e a nők integrálási programja a páncélosokhoz.

Az első ilyen program 2018 nyarán zárult, négy női katona végzett harckocsi-parancsnokként. 2019-ben azonban közölte az IDF, hogy a kísérleti programot sikerrel elvégzettek még sem fognak a szerepkörben szolgálni.

2020-ban azt vizsgálták, nem történt-e direkt torzítás az eredmények terén, hogy sikertelennek tűnjön a program.

2020 novemberében az IDF a program újabb körét kezdte meg, változtatva a súly- és magasságbeli követelményekben.

A programot pozitív és negatív reakciók is kísérték, akadtak támogatók a Twitteren, míg Ui Maklev ortodox képviselő szerint nem illeszkedik a női természethez a katonáskodás.

A lakosság 70%-a támogatja a nők katonai szerepét, míg 11% hiszi azt, hogy nem kéne szolgálniuk a seregben.

Fotó: Tüzérségi kiképzők a Negev-sivatagban. Fotó: Debbie Zimelman

Milyen az izraeli katonalányok élete?

Amerikai-izraeli fotós eredt a nyomába az izraeli hadsereg kevéssé ismert amazonjainak: fotóriport mutatja be, hogyan élnek az izraeli katonalányok.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.