Milyen az izraeli katonalányok élete?

Amerikai-izraeli fotós eredt a nyomába az izraeli hadsereg kevéssé ismert amazonjainak: fotóriport mutatja be, hogyan élnek az izraeli katonalányok.

Nők már Izrael függetlenségi háborúja során is szolgáltak az izraeli hadseregben, ugyanis a zsidó államnak minden elérhető harcosra szüksége volt 1948-ban.

Ezt követően azonban közel fél évszázadba került, hogy a nők újból szolgálhassanak harci alakulatokban.

A ’90-es években bizonyos egységek már lehetővé tették a szolgálatot női katonáknak, azóta pedig egyre több női harcosa van Izraelnek: múlt nyáron érték el az eddigi legnagyobb számot, ekkor 1000 női katona szolgált harci alakulatokban.

Debbie Zimelman amerikai-izraeli fotós most könyvet adott ki a női harcosokról az izraeli seregben, s ennek alkamából beszélgetett vele a Jewish Telegraphic Agency.

Zimelman célja az volt, hogy

„megértsem és bemutassam a harci alakulatokban szolgáló nők élményeit, hogy halljam és megosszam történeteiket. Meg akartam tudni, mennyire boldogak a döntéseikkel, hogyan érzik magukat szolgálat közben, és mennyire elégedettek teljesítményükkel. Azt is be akartam mutatni, hogy a nők ma országszerte rengeteg területen szolgálhatnak, beleértve a légierőt és a haditengerészetet”.

Mint elmondta a JTA-nak,

„az egyik kedvenc képemet akkor készítettem, amikor egy felderítő egységgel voltam, amely rejtve ügyelt a határra Egyiptom és Jordánia közelében”.

Zimelman ekkor Eilat környékén volt, és 11 katonalánnyal, illetve a hadsereg egyik szóvivőjével kiment a sivatagba, hogy egy 48 órás kiképzést végigcsináljon a felderítő egységgel.

A katonák felhúztak egy „műsziklát”, és ebben elbújva két napon át felügyelték a határt.

„Ez az élmény igazán kiemelkedett számomra, hiszen ez minden fotós álma. Be voltam zárva egy »sziklába« hosszú órákon át 11 unatkozó lánnyal, és ahogy telt az idő, a lányok egyre inkább felengedtek, és elfelejtették, hogy ott vagyok. Izgalmas volt résztvenni abban a folyamatban, ahogyan hozzászoktak ahhoz, hogy ilyen kicsi térben vannak. Csodás képeket csinálhattam, miközben órákon át bent voltam velük”

— mondta erről Zimelman.

A fotók felhasználásához Debbie Zimelman adott szíves engedélyt a Neokohn számára.