Jichák Joszef szefárdi főrabbi megdicsérte azokat a diákokat, akik olyan „szent jesivákban” tanulnak, amelyek nem tanítják az alaptantervet – számol be az Arutz7.
Jichák Joszef főrabbi a közelmúltban tartott előadásaiban figyelmeztetett annak veszélyére, ha egy vallásos fiatal olyan jesivában tanul, ahol világi tárgyakat is tanítanak:
„Boldog, aki felismeri ennek veszélyét, boldog, aki tudja, hogy csak szent Tóránk számít, semmi más” – fogalmazott az országos főrabbi.
„Ha valaki megkérdezi tőled, hogy jesiva középiskolába menjen-e, ahol tanítanak világi tárgyakat is, vagy szent jesivába, ahol nem, a válasz nem lehet kétséges” – hívta fel a figyelmet Jichák Joszef rabbi, aki hozzátett: „Ott csak Tórát tanul az ember, a világi tárgyak nélkül, a felesleges dolgok nélkül”.





…”boldog, aki tudja, hogy csak szent Tóránk számít,”…
Gondolom, Arye Derri és Jair Levy is az említett írásmű szentségét tisztelve ülte le a sitten a magáét…
Akinek a Torah tanulás a legfontosabb a világon az tegye azt.
Engem egészen addig ez se nem zavar, se nem érdekel, mig nem próbálják kötelezővé tenni.
Nos epp itt a bibi ugyanis nekik es szerintuk ez Kotelezo !!! AZ hogy egy idiota az egy dolog de hogy masokat is erre osztokel egy masik ,es sajnos sok pajeszos be is dol neki !
Ne butáskodj már!
Ha neked egy „pájeszos” azt mondja, hogy ugorj a kútba mert „kötelező” akkor beleugrassz?
Vagy a múltkori témára visszatérve, ha téged egy meleg arra „ösztökél”, hogy andalogj vele kézenfogva és összeborulva az utcán – mert „kötelező” – akkor andalogni fogsz?
Jelen esetben nem rolam van szo !!!! En nem vagyok vallasos k ra nem erdekelnek , es magasrol teszek arra aki befolyasolni akar legyen az ismeretlen /ismeros ! DE ismerek vallasos zsidokat akiknek ez a barom az atyauristen ! Szo szerint semmit sem tesznek vagy tehetnek a jovahagyasa nelkul ! Es most ez a majom arra utasitja ezeket a birkakat hogy a legalapvetobb tanulasi mehanizmust is csiopbol utasitsak el !!!!Na ez egy roszindulatu idiota !!!! Tahat megegyszer en a datikrol irtam es nem magamrol , kar hogy nem eset le neked az elso olvasatra , de talan ez a helyreigazitas segit ! AMi pedig a buzikat illeti nem ertem hogy jon ide a dolog ????
Hogyne. Aztán mikor vécét pucol, összeönt mindent, míg végül klórgázmérgezésben pusztul el. Kösz, de nem.
Gondolom okoska a szemüvegét is úgy imádkozta a fejére, nem (felesleges dolgokat tanuló ) optikusnál vette… Idióta.
Egy kérdés: te a római katólikus fórumokra is járogatsz kommentelni, hogy – a méltányosság kedvéért – náluk is szóvá tedd az olyan nyalánkságoknak mint pl. a gyónás, a gyónási titok és az elkövetett bűnök egyházi feloldozásának az ellentmondásait és visszásságát? Vagy csak a zsidó vallásra vagy valami fúrcsa okból ennyire rákattanva?
Szép ayatollah feje van. A gondolkodása is… :)))
A katólikus pap feje biztosan hercigebb volt ministránsfiú korodban.
Fogadjátok el egy főrabbi ilyen jellegű mondatait, neki ez a legfontosabb.
Van olyan elmélet is, hogy aki betartja a Tízparancsolatot, egészséges marad. Ezt nem egy főrabbi mondta.
Ha „ennek” a Covid-származéknak megyőződése ez, ám legyen, de ne fertőzzön másokat azzal, hogy fennen hirdeti imádott „Tórikájáról” vallott meggyőződését…
Nem értem, hogy a te életedet és a döntéseidet miért és mennyiben befolyásolja az, hogy az izraeli szefárdi főrabbi szerint a bóherek számára a Tóratanulás fontosabb a világi tantárgyaknál? 🙂
Az én életemet már régóta befolyásolták „ez” és a társai. Péntek estétől rádiózás : kuss” tv: kuss! tömegközelekedés: kuss!…és folytathatnám a sort. Miért? Mert ez a „Tórikája” tiltja! Aztán hogy több pénzikét pumpáltak beléjük, már nem ragaszkodtak annyira ezekehez a „tiltásokhoz”. Arról már nem is szólva, hogy „ezek” döntik el ki zsidó, és ki nem. Ugyanaz a vallási diktatúra a létük alapja amit anno a levita papság deklarált a „Tórikájukban”….
Miért nem tudsz rádiózni és tv-t nézni péntek estétől?
Csak nem az az izraeli szefárdi főrabbi mellett vagy bóher? 🙂
Nem. 1989-ben még így voltak kénytelenek élni Izraelben a „nemzsidók” (a „tórikások” szerint az ilyenek („nem zsidók”) az „Iggggazi zsidók” miatt. Volt alkalmam megtapasztalni. Mellesleg, ma már nem nézem a tv-t szinte egyáltalán, Mert nem kultúra, hanem reklámmal vegyített ökörködés, amerikai filmfolyam értéktelen szarokból, vagy a parlamenti bohóckodás árad a készülékből, kiegészítve a politikai „vitaműsorok,riportok” piaci kofák szintjén egymás túlharsogásával vegyítve. Azon évtizedek alatt amióta az országban élek,egyetlen színházi közvetítés, vagy koncert, opera nem volt a tv-ben. Szófosónia, grimaszolóverseny nívótlan, no és az elmaradhatalan „Tórikamagyarázat” ájtatos hangú büfögése…Ez volt és van…azzal a különbséggel, hogy ezt most már szombaton is csinálják”…Tehát ha tv-t akarok nézni, a „Classica”-ra kapcsolok, vagy az Animal Planetre. Ma ennyi a változás…
Nem. 1989-ben még így voltak kénytelenek élni Izraelben a „nemzsidók” (a „tórikások” szerint az ilyenek („nem zsidók”) az „Iggggazi zsidók” miatt. Volt alkalmam megtapasztalni. Mellesleg, ma már nem nézem a tv-t szinte egyáltalán, Mert nem kultúra, hanem reklámmal vegyített ökörködés, amerikai filmfolyam értéktelen szarokból, vagy a parlamenti bohóckodás árad a készülékből, kiegészítve a politikai „vitaműsorok,riportok” piaci kofák szintjén egymás túlharsogásával vegyítve. Azon évtizedek alatt amióta az országban élek,egyetlen színházi közvetítés, vagy koncert, opera nem volt a tv-ben. Szófosónia, grimaszolóverseny nívótlan, no és az elmaradhatalan „Tórikamagyarázat” ájtatos hangú büfögése…Ez volt és van…azzal a különbséggel, hogy ezt most már szombaton is csinálják”…Tehát ha tv-t akarok nézni, a „Classica”-ra kapcsolok, vagy az Animal Planetre. Ma ennyi a változás…
Kétségtelen, hogy tolerancia valamint bizonyos fokú intelligencia is szükségeltetik ahhoz, hogy valaki képes legyen elfogadni azt a tényt, hogy mások másban hisznek, más dolgok fontosak a számukra és másképpen gondolkoznak mint ahogyan ő.
Tórából potyog a sékel?
A hozzaszolok egy resze felreerti a rabbit. A joember nem pusztan Tora tanulasra osztokel, hanem arra, hogy isten ments, ne tanuljon az a gyerek „vilagi” targyakat. Ertsd, a jo zsido gyerek arrol ismertetik meg, hogy annyit tud a vilagrol, amit a Tora tartalmaz (szerinte ez minden, amit tudni kell a vilagrol), es teljesen tajekozatlan olyan marhasagokban, mint matematika, fizika, kemia, isten ments a vilagirodalom, stb. Ennek van egy oriasi elonye: az illeto egy eleten at ki lesz szolgaltatva a vallasi kozossegenek, amit ezzel erosit, viszont melyszegenysegben el, hiszen semmi jobban kereso foglalkozast nem tud uzni. Mivel oriasi szaktudast szerez a szaporodasban (sokasodjatok es szaporodjatok), igy 8 – 10 gyerek boldog apjava valik, akiket az adofizetok penzen nevel fel. Ha figyelmbe vesszuk, hogy a hitetlen dolgozo zsidok szaporodasi rataja ennel sokkal kisebb, akkor vilagos, hogy nehany evtizeden belul Izrael tonkremegy ebben a jatekban.
Ez se holnaptól lesz agyalágyult.
Ráadásul, ha ezt valaki annak rendje és módja szerint elnáspángolja a rábízott gyerekek túlélési esélyeinek szándékos rongálásáért, akkor még az elnáspángolót kiáltják ki antiszemitának. Holott a lehető legfiloszemitább dolgot cselekedte.