David Berlinski, matematika és filozófia professzor szerint a tudomány nem tudja megcáfolni Isten létezését, és sok tudós képes bármilyen áltudományos teóriát elhinni, csak ki tudja hagyni a Teremtőt a képletből.
David Berlinski valószínűtlen figura, aki annak ellenére, hogy a Princeton Egyetemen végzett és ott tanított matematikát, mára a tudományos világon belül a száműzöttek társaságában helyezkedik el. A professzor Párizsban él, és az elmúlt években nagy port kavartak a könyvei, amelyek a tudományos világban elfogadott ideológiai ortodoxiát támadták.
Az 1942-es születésű Berlinski élete során nagy fordulat játszódott le a nyugati egyetemeken. Berlinski pályája elején a tudósok inkább nem firtatták az Isten-kérdést, aminek egyszerű oka az volt, hogy a tudomány semmit nem tud mondani az ügyben. Ennek ellenére az elmúlt évtizedek során elfogadottá vált a nézet, hogy aki hisz a tudományban, az nem hihet Istenben.
Berlinski szerint a tudósok gúnyos megvetéssel kezelik a hívőket, annak ellenére, hogy a nyugati világon kívül ők vannak többségben, valamint, hogy a történelem legnagyobb tudósai is szinte kivétel nélkül hívők voltak.
A szerző az újateisták rövid aranykora alatt többször vitatkozott velük és nekik adott válaszként írta meg az Ördögi téveszme: Az ateizmus és tudományos elbizakodásai című könyvét, amely egyfajta cáfolata volt Dawkins Isteni téveszméjének.
Berlinski könyvében nem kívánja bebizonyítani Isten létezését, mindössze azt akarja bizonyítani, hogy a tudomány nem tudja megcáfolni azt.
A szerző német-zsidó menekültek gyerekeként kapott némi vallásos nevelést, amely azonban elmondása szerint nem volt rá hatással. Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy benne igen apró az a bizonyos „Isten-méretű űr”. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért tartja az ateizmust téveszmének. Elmondása szerint ő elfogadta azt, hogy nem tudja a választ, és elismeri, hogy az emberi élet legfontosabb kérdéseire a tudomány nem képes válaszolni, viszont a vallás igen.
A fejlődés hazugsága
Berlinski szerint az akadémiai világban három fő nézet kapcsolódik az ateizmushoz: a materializmus, a morális relativizmus és az önzés biológiai alátámasztása. A szerző szerint a tudósok állítják, hogy a tudomány teljes mértékben a ráció talaján áll, ennek ellenére képesek teljesen abszurd állításokat tudománynak nevezni. A probléma az, hogy amit ma tudományosnak neveznek, sok esetben nem az. Berlinski leírja, hogy a fizika törvényei és a matematika szabályai tisztán tudományosak, de nagy port kavart állítása szerint például az evolúció nem (a témának egy teljes könyvet szánt).
Az ateisták kedvelt nézete, ahogy az újateista Christipher Hitchens írta: „a vallás mindent megmérgez”. A szerző nem tagadja, hogy Isten nevében sok bűnt elkövettek az elmúlt évszázadok során, azonban szerinte nem lehet félretolni azt a sok jót, amit a zsidó-keresztény örökség hagyott a nyugati világra. Berlinski szerint a 20. század bebizonyította, hogy micsoda gonoszságra képesek azok, akik úgy hiszik, nincs felettük felsőbb hatalom. Ez egy olyan pont, amit szerinte az újateista gondolkodók szeretnek félretolni. Példának hozza fel Steven Pinker népszerű pszichológust, aki azt állítja, hogy „van valami a modernitásban és annak kulturális intézményeiben, amelyek nemesebbé tettek minket.” Berlinski szerint ez a nézet teljesen figyelmen kívül hagyja a 20. század és 21. század borzalmait és tömeggyilkosságait.
A szerző szerint az emberek elfelejtik, hogy ugyanabban a korszakban élünk, amiben a holokauszt történt, s ennek a feledésnek súlyos következményei lehetnek. A holokauszttal kapcsolatban joggal fel lehet hozni a keresztények szerepét, hogy nem szólaltak fel, azonban Berlinski szerint szándékosan félre van tolva a tény, hogy a holokauszt végrehajtói szekuláris emberek voltak, egy művelt és nagyrészt szekuláris társadalomban. A náci ideológia ráadásul büszke volt „tudományosságára”, és nézetei jelentős részét a társadalmi darwinizmusból vezette le.
Berlinski leírja, hogy egy szekuláris társadalom problémája, hogy nem fogadja el a felsőbb hatalom létezését, így tulajdonképpen nem marad más mértéke a moralitásnak, mint a társadalmi konszenzus. Ez ahhoz vezet, hogy amit a társadalom elfogad az meg is tehető (lásd német társadalom és a holokauszt). Ha nincsenek morális abszolútumok, akkor megengedhető az abortusz, az eutanázia és számtalan olyan dolog, ami a vallásos emberekben etikai aggályokat vet fel.
A tudomány minden vélt fejlődés ellenére nem tud hozzászólni az etikai kérdésekhez. A morális relativizmus lényege, hogy nem ismeri el, hogy léteznének abszolút morális törvények és igazságok.
A konklúzió az, ha Isten nem létezik, akkor mindent szabad, és bizonyos időközönként emberek pontosan eszerint cselekednek.
Kezdetben
Berlinski könyvének jelentős részét az teszi ki, hogy megvizsgálja, vajon igaz-e, hogy a tudomány fejlődése véglegesen megcáfolta Isten létezését. Berlinski három nagy terület vizsgál: az univerzum létrejöttét, a világegyetem összetételét, és az ember létezését.
A tudomány ismert eredményeinek eléréséhez szükség volt arra, hogy a tudósok higgyenek abban, hogy rend van az univerzumban, hogy a természet törvények szerint működik, amelyek megismerhetőek. A legnagyobb tudósok, mint Isaac Newton, egy rendező erőt feltételeztek az univerzumban. Azonban Berlinski szerint, minél többet fedezett fel az ember az univerzumból, annál titokzatosabbá vált az. Newton felfedezte a gravitációt, de a fizikusok csak leírni tudják, nem tudják megmondani, hogy mi az, ugyanez igaz az erőre és az anyagra is.
Ahogy a hit visszaszorult a nyugati világban, a tudósok a felfedezésektől várták Isten cáfolatát, ami azonban nem érkezett meg. A 20. század egyik legsokkolóbb felfedezése a fizikusok számára az volt, mikor a tudósok felfedezték, hogy az univerzumnak volt kezdete. Ez megrázta a tudósokat, akik Einsteinnel együtt azt hitték, hogy az univerzum végtelen időben létezik. Berlinski leírása szerint a professzorok megijedtek, mert a kezdet létezése kísértetiesen hasonlított a több ezer éve leírt szavakra: Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
A kezdet problémája abban rejlik, hogy a tudósok le tudják írni az ősrobbanást, de nem tudják megmondani, mi okozta. Márpedig valami okozta. A természet törvényei, az idő és a tér mind ekkor jöttek létre. Arno Penzias Nobel-díjas fizikus a következőt mondta az ősrobbanásról: „A legjobb adataink a Nagy Bummról, pontosan olyan adatok, amiket akkor is kikövetkeztethettem volna, ha nincs más információm, mint Mózes öt könyve, a zsoltárok és úgy általában az egész Biblia”.
A fizikusok körében egyre népszerűbb teória, hogy a „semmi okozta” a világegyetem létrejöttét. Berlinski szerint egyes asztrofizikusok bármit elhisznek, csak egyre távolabb kerüljenek a teista magyarázattól. Egy másik népszerű teória, hogy az univerzum egy kisebb „mini-univerzumból” jött létre, ami Berlinski szerint abszurd és teljes mértékben bizonyíthatatlan teória, éppúgy, mint a „semmi” teória.
David Berlinski könyvében leírja, hogy tulajdonképpen a tudomány számára az egyik legmegmagyarázhatatlanabb kérdés az, hogy a „véletlen folyamatok” hogyan hozhattak létre ennyire tökéletes feltételeket az élet számára. Maga Richard Dawkins is elismeri, hogy nagy a kísértés arra, hogy azt mondjuk, hogy a világot egy teremtő alkotta. Berlinski szerint a legegyszerűbb válasz erre, hogy azért tűnik teremtettnek, mert teremtve van. A szerző részletesen ismerteti a multiverzum teóriát, amivel a kozmológusok megpróbálják kikerülni azt, hogy miért ennyire különleges az univerzumunk. Ezt azzal oldják meg, hogy azt állítják a kvantumfizika segítségével, hogy más univerzumokban, amiket nem ismerünk és nem is tudjuk létezésüket kimutatni, egészen mások a feltételek, mint nálunk, tehát nem is vagyunk különlegesek.
Berlinski szerint az is nagy kérdés, hogy egyáltalán miért vannak a természetnek törvényei? Honnan kerültek bele a világba a szabályok, amelyek szerint működik? A szerző szerint a tudomány erre nem tudja a választ, ő pedig matematikusként nem tudja elfogadni azt, hogy „véletlenül”.
A legnagyobb titok: az ember
Ha a tudósok egy részét ki is elégíti az, hogy azt állítsák, az univerzumot a semmi okozta, akkor is hatalmas problémát jelent, hogy ebbe a „véletlen” univerzumba, hogyan került bele az ember.
Berlinski leírja, hogy minden kultúrában és vallásban spontán levezették ugyanazt: az embert egy felsőbbrendű lény hozta létre. Szerinte ehhez annyi kellett, hogy az ember körül nézzen a világban.
Berlinski szerint valójában az emberek többsége továbbra se fogadja el, hogy az ember a majomtól származna, ha valaki mégis óvatos kritikát fogalmaz meg az evolúcióval kapcsolatban, biztosan gyorsan megkapja az idióta, a tudományellenes vagy ennél jóval cifrább jelzőket. David Berlinski evolúciókritikáját nem lehet óvatosnak nevezni. Egy egész könyvet írt róla, de az Ördögi téveszmében is kifejti nézeteit Darwinnal kapcsolatban.
Az evolúció teóriájának megalkotásában nagy szerepet játszott Alfred Wallace, akinek nevét a tudomány elsősorban azért igyekszik elfelejteni, mert az elmélet kidolgozása után úgy döntött, a teória valószínűleg hamis. Darwinnak is voltak kétségei, de ő úgy gondolta, hogy a tudomány előbb-utóbb megtalálja a választ arra, hogy miért nem lehet kimutatni az evolúciót a kőzetleleteken.
Alfred Wallace már a 19. században megfogalmazta, hogy több olyan emberi tulajdonság van, amire nem ad választ sem a variáció, sem pedig a legerősebbek fennmaradása, ilyen a beszéd képessége, az ember kiegyenesedett tartása, az emberi kéz, az emberi szem stb.
Berlinski szerint ezeket az evolucionisták azóta se tudták megmagyarázni, hanem olyan meséket találtak ki, hogy az ember azért beszél, mert szükséges volt a vadászatban a kommunikációra. Berlinski szerint ezek a teóriák meg se próbálnak tudományosan hangozni, az átlagembert mégis lehülyézik, ha kétségbe vonja őket. Jogos kérdés, hogy akkor miért ez az uralkodó elmélet? Mivel az egyetlen alternatíva a teremtés, ezért a tudományos világ inkább hirdet egy Berlinski szerint érezhetően hibás teóriát. Ma az ideológia erősebb, mint a tudomány.
A matematikus szerint az evolúciós tudományágaknak, mint az evolúciós pszichológia valójában nincs sok tudományos alapjuk. Hasonló a véleménye az emberi tudattal kapcsolatos teóriákról. Dawkins „Önző gén” című könyve hatalmas népszerűségnek örvend, a műben azt állítja, hogy az embereket a természetes szelekció hozta létre, és az ember csak saját génjeinek engedelmeskedik. „Ami abszurd, hogy senki, aki komolyan veszi az önző géneket, az nem veszi komolyan az önző géneket” – írja Berlinski. Dawkins maga is kijelentette, hogy nem hisz a biológiai determinizmusban. Ha az ember a saját génjeinek szolgája, akkor senki nem felelős a saját tetteiért, és az emberek ezt nem tudják elfogadni, még akkor sem, ha azt mondják, hogy elfogadják.
David Berlinski szerint a tudományok egy része keblére ölelte az áltudományosságot, csak azért, hogy nehogy felfedezzék Istent a képletek mögött. Inkább elhisznek anekdotákra alapuló elméleteket, mint, hogy elismerjék, a tudomány nem tudja megcáfolni Istent.
Ennek következménye a teljes ideologizálódása az olyan tudományágaknak, mint a biológia. A tudományos világ Berlinski szerint katedrálist épített saját elméleteiből, és mint a középkori katolikus egyház, ők se fogadnak el kritikát. A matematikus leírja, hogy időnként felbukkannak olyan tudósok, akik tudományos alapon merik kritizálni az ortodoxiát. Az ilyen emberek szerinte olyanok, mint azok a tudósok, akik évszázadokkal ezelőtt az egyház tévedhetetlenségét kritizálták, csak most a tudományos világ vezetői a papok.
Hajdú Tímea összes cikkét elolvashatja itt.
„Ennek ellenére az elmúlt évtizedek során elfogadottá vált a nézet, hogy aki hisz a tudományban, az nem híhet Istenben.”
A tudomány feladata szerintem: Bárki számára elérhető, megismerhető, megismételhető, levezethető tények összességére épült ismeret bizonyítása és terjesztése.
Azt is vallom, hogy mindaddig, amíg valaki az ellenkezőjét nem bizonyítja be egy állításnak, addig azt az állítást el kell fogadnunk egy lehetséges magyarázatként, lehetőségként. Persze egymást kizáró állítások már tények, de nem jelentik a végső igazságot, csak azt a tényt, hogy egyik vagy másik, esetleg mindkét esemény, történet valós alapja megkérdőjelezhető, talán teljesen kizárhatók is.
Vallom, hogy a tudomány Isten akarata szerint fejlődik, alakul!
Mivel többféle abnormális esemény történt velem, azért felvetődik a kérdés, hogy hülye, és beteges hazudozó, csaló vagyok, vagy esetleg érzékeim mondták fel a szolgálatot, ami hallucinációt, kényszerképzeteket okoz nálam. Vagy csak élénk a fantáziám? Tudom, hogy minden közlés egy érési folyamat része, és ma ennyire, ezekre vagyok képes.
Mivel többféle abnormális esemény történt velem, azért felvetődik a kérdés, hogy hülye, és beteges hazudozó, csaló vagyok, vagy esetleg érzékeim mondták fel a szolgálatot, ami hallucinációt, kényszerképzeteket okoz nálam. Vagy csak élénk a fantáziám? Tudom, hogy minden közlés egy érési folyamat része, ma ennyire vagyok képes.
1.
Nekem mindegy, hogy ki mit gondol, és a következtetéseimen lehet vitatkozni, de az sem zavar ma már, hogy rossz helyesíró, figyelmetlen vagyok, és magas iskolai képesítésem sincs, mert amennyiben valamilyen kényszert, késztetést érzek a közlésre, azt le is írom, mert úgy hiszem, hogy talán ez az én utam, és mondjon bárki mást. Tudom azt, hogy én is folyamatosan változok, mert olvasok, tanulok, és állandóan kételkedem magamban, másokban, és egyre rosszabb véleménnyel vagyok magamról is!
Elmondok egy történetet életemből és tudom, hogy ez a történet számomra egy objektív tény:
A kerékpárommal 12 éves gyermekként egy lejtős úton ereszkedtem lefele. A kontra, vagy másként mondva, fogalmazva a hátsófék nem fogott, pedig többször is körbetekertem. Kétségbeesés lett úrrá rajtam. A lejtős utat egy forgalmas főút keresztezte, és a főúton száguldoztak a közeli kőbánya köveit szállító tehergépkocsik egymást követő konvojai. A kereszteződéstől kb. huszonöt méterre lehettem.
A gondolatom a halálfélelmem és a megmenekülés lehetőségei közt ingadozott. Hazudnék amennyiben azt mondanám, hogy biztosan gondoltam Istenre is. Nem emlékszem erre. De az biztos, hogy átfutott az agyamon a megmenekülés paranormális lehetőségeinek több változata is.
Az egyik lehetőség az volt, hogy amennyiben szerencsém van, akkor a keresztező főúton két autó között áttudok száguldani, és valahol a kereszteződés másik oldalán landolok.
Egy másik lehetőségként az villant be, amennyiben úgy tetszik még képtelenebb lehetőség, hogy egy tehergépkocsi kerekéről visszapattanok, és valahogy csak megúszom gázolás nélkül élve.
Az utolsó paranormális menekülési emlékképem az volt, ahogy a lejtős úton haladtam lefelé és láttam, hogy egy árok vége kb. félméterre beért az általam használt lejtős útra és ez az árok, a keresztező főúttal párhuzamos árok volt az utolsó gondolatom.
Arra gondoltam, hogy az árok szélébe belehajtok. Majd elfordulok az árokban derékszögben és így elkerülve azt, hogy a keresztező útra kiguruljak, kihajtsak. Az utolsó méterekre nem emlékszem. Amikor magamhoz tértem zúgó fejfájást, és más testtájról is éreztem fájdalmat. A fülemből folyt a vér, a lábam a kezem is vérzett. Az árokban a kerékpáromon ültem, a kerékpár kormánya kifordulva a hasamnak szegeződött. Az árok baloldala ezen a részen terméskővel volt és van kirakva ma is. Az igaz, hogy az árkot azóta járdlapozták. Sérüléseimet valószínű, hogy ezek a kövek, és a kerékpár okozhatta.
Megmenekültem!
Ez volt az első értelmes gondolatom és csodák, csodája meg tudtam mozdulni. Ahogy hátrafele fordulva körül néztem, egy teherautó állt a kereszteződés után.
A kereszteződésben egy férfi közeledett felém és látva, hogy hátra nézek annyit kérdezett:
– Mi van gyerek? – Jól vagy? – Segítsek? – Nem kell, – jól vagyok, feleltem neki gyorsan és hatalmas zavart, szégyent érzetem, és egyedül akartam maradni.
Az ember több kérdést nem tett fel, és szó nélkül megfordult, és beszállt a teherautóba, majd elhajtott. Én eleinte csak nehezen szedtem össze magam. Ahogy sikerült összeszednem magam az első teendőm az volt, hogy a kerékpárt üzemképes állapotban hozzam, és utána elindultam a kerékpárral a kb. három-négy kilométere lévő gyógyszertárba gyógyszerért az idős szomszédnéninek, mert az eredeti úti célom az volt a balesetem előtt, hogy gyógyszert hozok neki.
Útközben egy patak mellett lemostam magamról a rám száradt vért, és a szakadt, véres ruhámat is egy kicsit rendbe tettem. Miután gyógyszert kiváltva hazaértem és átadtam a szomszédnéninek a gyógyszert, köszönetet nem várva beszaladtam a szobámba, és lefeküdtem, mert komoly fájdalmaim voltak. Fejfájás, hányinger, remegés, gyengeség és fájdalmas zúzódások a különböző testrészeimen, amiről nem akartam beszélni senkivel. Másnapra már a szokásos megszokott zúzódásokkal teli normális gyerekként keltem és elkezdtem egy új napot, 1968-ban.
Paranormális esemény vagy csoda, egyenlő azzal, hogy nincs rá ésszerű természetes magyarázat.
Ezt a kis történetet azóta is a féltet emlékeim közt őrzőm, és mégis hosszú éveknek kellett eltelnie, hogy megtérésemhez hozzájáruljon. A hitetlenségem volt a fő oka, hogy nem vettem tudomásul a csodát, és nem akartam hinni, hogy ez a csoda velem megtörtént.
Nem akartam hinni a szememnek, az agyamnak, az eszemnek. Ez a paranormális esemény számomra objektív tény volt, és mégsem akartam hinni a csodában.
Ez az eset jó példa arra, hogy van amikor nem akarunk hinni a szemünknek, agyunknak, mert annyira valószerűtlen a megtörtént esemény. A saját szememmel láttam és részese voltam, benne voltam és mégsem akartam tudomásul venni, elfogadni a csodát.
A történet jól példázza, hogy sokszor mondjuk és azt állítjuk, hogy hisszük a csodát, ha látjuk, vagy ha velünk megtörténik a csoda.
De mégsem akarjuk, vagy nem merjük elhinni, mert félünk, hogy önmagunk és mások előtt is nevetség tárgyává válunk. Tehát keresünk valami kis kibúvót, magyarázatot vagy elütjük tréfával, hogy ne kelljen bevallanunk azt a tényt, hogy csoda történt velünk.
A velem megtörtént események, és történések hatására vált bizonyossá számomra Isten.
Tehát feltételezem, és ez nem bizonyosság, hogy az előző életem hibáit, bűneit jóvátegyem, ezért ha úgy tetszik, kaptam Istentől még egy újabb lehetőséget, esélyt.”
Hogy ma is Istenre vagy valami Teremtő erőre gondolok az is biztos, de ma már beszélek genetikailag kodolt, klónozott emberi lényekről is, mint lehetséges valóságról, és a tudatunk testi létéről is, és még mennyi marhaságot tudok összehordani, gondolhatja más! Igaz vagy sem a történet? Mert ez a lényeg!!! ! 😉 /Török/
2.
Sajnos 13 évesen nagyon erős, aljas megaláztatásokat éltem át az akkori tanáraim egy jelentős részétől az iskolában, és kérésemre a szüleim nem vittek át egy másik iskolába, pedig megmondtam, hogy oda nem fogok járni és öngyilkosságon, valami elkeseredett lépésen törtem a fejem. Szerencsémre vagy a sors, Isten keze által azok a tanárok, akik megaláztak, vertek, az igazgatóval együtt a nyári szünidőben eltávoztak, vagy éppen el kellett menniük, még a tanév megkezdése előtt az iskolából úgy kb. öten lehettek az igazgatóval együtt, és az új igazgatóval, osztályfőnökkel, és a tanári karral semmi problémám nem volt, boldog nyolcadikosként éltem tovább. Átlagos gyerek voltam, mondhatnám, hogy nem voltam jó gyerek, a tanáraim rosszabbat csináltak belőlem, mint ami valójában voltam. Szerencsém volt? Talán erre illik a szerencse szó, de azért furcsa volt, és alig hihető, hogy ez megtörtént ebben a tömeges elbocsájtási, felmondási formában, azokban az 1969 körüli kommunista időkben. Volt utólag egy talán elfogadható magyarázatom rá, hogy Sztálinista könyveket égettünk 7-dik oszt. évvégén az iskola udvarán, és ezért valaki feljelenthette, és a többi tanár csak szolidaritásból távozott vele együtt. Ez az én magyarázatom. Persze ebben az időben Sztálint már nem tekintették pozitív példaként. Ebből a Sztálin könyvből akkor én is egy példányt elhoztam onnét kíváncsiságból. Csupa jó dolgokat olvastam a „jóságos” Sztálinról, miközben már akkor is tudtam, hogy a valóságban szörnyeteg, egy gonosz vezető volt. Talán a Kádárista kommunista tanároktól ez akkoriban egy pozitív tett volt, de az is lehet, hogy az igazgatóban volt éppen néhány nagyfröccs, mert szeretett inni, és veréssel nevelni az iskola növendékeit, és úgy gondolta, hogy ez a könyvégetés is belefér. Persze az akkori tanáraim többségének a távozása így sem teljesen érthető és az én magyarázatom sem bizonyított tény. A materiális logikai feltételezésem szüleménye. Ettől még igaz is lehet.
3.
Ez az eset körülbelül 1977 környékén történhetett meg velünk, amikor éppen Balatonról jöttünk haza apám autóját vezettem, és apám ült az anyós ülésben, és a késő-délutáni; kb. 17-18 órai napsütés hátulról ért. Ahogy a mecsekpölöskei falut elhagytuk Komló irányába közlekedtünk, akkor lassan lebegve szálló ismeretlen, abnormálisnak látszó tárgyakat, jelenséget láttunk a két domb között elhaladni, amelynek a látványa döbbenetes volt számunkra, miközben az egyik domb mögött lassan haladva eltűntek. Gázra léptem, hogy a két domb között áthaladva megállok, és visszanézve láthatjuk újra őket. Aztán átérve a „szoroson” megálltunk, és akkor már semmit sem láttunk. A tárgyakat hosszúkás luftballon formához, holdszerű színhez hasonlónak láttam. Pontosítva úgy éreztem, mintha Holdból lettek volna kivágva azok a hosszúkás luftballon szerű ismeretlen, lassan közlekedő égi jelenségek, amely jelenségeknek nem voltak élei és sarkai sem. Úgyis világítottak, mint a késődélutáni felkelő Hold. Volt amelyik a másikhoz volt kötve, köldökzsinórként vontatva a másodikat, vontatásszerű volt a látvány, és mintha alakzatban haladtak volna. A színiek olyan sárgás, vagy homályos sárgás-vörösre, elmosódott narancssárgára emlékeztetett. Lehet, hogy másként is meglehet fogalmazni, de most ez jut az eszembe. Szerintem a Nap helyzetének a megvilágítása tette láthatóvá őket, ami a hátunk mögül világította őket meg, ahogy a Holdat is megvilágítja a Nap késő délután, este vagy éjjel. Ahogy a kis virslik egymáshoz vannak a belekbe töltve, és nincsnek még elválasztva, elvágva egymástól, arra is hasonlatos volt a két pár ismeretlen lebegő objektum, és volt még kettő különálló is, olyan kisérő félék lehettek. Abnormális volt a javából. Apámmal ketten láttuk, ez semmit sem bizonyit, és apám már régen eltávozott.
4.
Nagyjából 29-33 éves korom között nagyon fájt a lábam többféleképpen, nem részletezem, és 32 vagy 33 éves lehettem, amikor azt álmodtam egyik éjjel, hogy nagyon nagy fájdalmaim vannak a lábamban, és jajgatva felakartam ülni, és ahogy ülök fel azt vettem észre, hogy a testem ott maradt. A fájdalmaim megszűntek, és hatalmas nyugalom szállt meg, nagyon okosnak éreztem magam. Agyamnak parancsoltam, hogy a lábamban keletkezett vérrögöt távolítsa el, és tisztítsa meg az ereimet, a vérrel szállítsa oda ehhez szükséges rögöket felfaló vérsejteket, katonákat. A lényeg, hogy reggel felébredtem, és rendben volt a lábam. Ez egy igazán jó álomélmény volt, soha rosszabbat nem kívánok magamnak, és másnak sem!
5.
Kb. 42 éves voltam, és elindultam gombázni, és hatalmas távolságot megtéve ismerős helyre értem, ahol gyermekkoromban, és 23 éves koromig sokat jártam ezen a helyen, az akkori házunktól kb 1-2 km-re volt a terület, de én akkor már nem ott laktam. De egyébként a hely közelében volt a munkahelyem is. Tehát a környéktől nem szakadtam el teljesen. Nagyon fáradt voltam már a sok össze-vissza gyaloglástól, és még mesze volt a hazai út is. Úgy erdőben kb. 2 órára voltam az akkori lakásomtól több hegyen és völgyön keresztül. Ahogy az ismerős tájon nézelődtem, és kerestem a gombákat, egyszer csak elértem egy általam ismert útra, amely nem úgy nézet ki, ahogy a tudomásom szerint annak kinéznie kellett. Egyenletlen lejtős, kicsit kanyargós földút helyett egy sima, egyenes, bitumenes utat találtam, és beleborzongtam, mert valami távoli egyenletes bugást is hallottam. Talán a nagyfeszültségű villanyvezeték hangjára emlékeztetett, és a bánya felől gyakran hallottam hasonló hangot, de ez mégis mintha más lett volna.. Felmásztam egy fára, hogy biztos legyek abban, hogy ott járok ahol lennem kellett ismereteim szerint.. Nem tudtam sem megerősíteni, sem elvetni a helyzetemet. Elbizonytalanított. Ráléptem az útra és nyílt egyenes volt jobbra és balra nézve is. Elindulhattam volna rajta, de ismeretlen volt, és talán féltem is egy kicsit. Aztán arra gondoltam, hogy még messze van az otthonom, és irány haza azon részen, amit ismertem. Biztos, hogy volt egy kis majré is. Nagyjából párhétre elmentem oda újból egy másik irányból, mert a közelbe volt dolgom, és az egyenes műút nem volt ott, csak a régi, a földes út a mai napig. Ez a beteg agyam képzelgése volt, mert már annyit gyalogoltam, hogy kevés volt az oxigénem?
Sok minden véletlennek nevezett dolog megtörténik velünk, amire nincs magyarázat. Gyakran az „ügyességünknek”, a „szerencsének”, vagy a „hatalmas tudásunknak” tudjuk be, hogy ezt is vagy azt is megúsztuk. Régi autósok, motorosok is tudnának erről sokat beszélni.
Amikor arról beszélünk, hogy talán nem volt normális a megmenekülésünk, és valami külső erő segített, vagy segíthetett, akkor röhögve elütjük egy tréfával, hogy biztos az ufók voltak, vagy éppen a teremtőről is beszélhetünk. De van olyan érzésem is, hogy kódolva vagyunk. Az életünk addig tart, amire kódolva van.
De ez már az első abnormális eseményhez tartozó részhez köthető gondolatok, elméletek, rágódások, elgondolkodtató feltételezések tárházához tartozik. Amely történés megfejtése számomra az, hogy talán kódolva vagyunk a Teremtő erő vagy felsőbbrendű lény által, és a lélek, vagy számomra, szerintem a tudatunk a valós, a mi igazi lényünk, és a testünk csak annak a ruhája, öltözéke. Álmodtam ezeket, vagy túl jó a fantáziám? Vagy egy aljas senkiházi vagyok, aki itt szórakozik másokkal, és magában egy jót röhög?? Persze inkább sírhatnékom van, mert elég gyatra képességekkel ruházott fel a Teremtőnk! Tudom, hogy mindennek oka van. Ezért elfogadom, mert nem is tehetek ellene semmit. Talán egy kis olvasás, tanulás a kivételével. Persze mocskolhatnám magam további felvetésekben, de most szerintem ennyi is elég az önkritikából, talán majd máskor, amennyiben további késztetést érzek mások örömére.
6. Egy sajnálatos tragédia történt 1990 környékén: Vettünk szüleimmel közösen egy szőlőt, az eladó tulajdonos felsége megátkozott, tragédiával fenyegetett bennünket, a szőlő az én nevemre került. Takarítás közben apám a présház falában egy embrió szerű rongyba csavart csontvázat talált, és odahozta nekem megmutatva. Aztán én némi gondolkodás után fogtam, és egy elhagyott helyre lapáttal elhajítva odébb dobtam. Apám a kezébe fogta és ledobta elém, én nem fogtam meg, csak a lapáttal. Ez talán májusban, júniusban történt, és szeptemberben apám infarktusban meghalt. Az én verzióm szerint volt a lábában egy vérrög, amit kezeltetett mint ízületi vagy reumatológiai problémát, még tűvel a vizet le is szívvatták a lábából orvosok maszekon, de nem használt a fájdalmaira. Aztán szeptemberben krumpliszedés közben közli velem, hogy nem fáj a lába már, mert elvándorolt a hátába a fájdalom okozója, és ott jó helyen van, mert az életét megkeserítő lábfájdalom elmúlt. Pár napra rá infarktusba meghalt. Persze írhatnék még több furcsa eseményről is, de most ennyi az amire kész vagyok, Mert amit én gondolok a kódolt, a megtervezett eseményekről, annak közlésére meg kell érnem. Nem vagyok babonás. De valamikor a logikai dolgok összeállnak, és nem is erre az esetre gondolok csak.
7. Vagyonvédelmi vállalkozásom volt ebben az időben. A könyvelőmmel, és a fiával nagyon összevesztem. Nem részletezem. A lényeg, hogy annyit mondtam nekik, hogy Isten nem bottal ver. Jól kinevettek, a vállalkozásuk hatalmas kiterjedésére hivatkozott az apai könyvelő, és hatalmas számlát akasztott a nyakamba, amit azért be is fizettem. Pár évre rá az a fia, akivel az apjánál is durvábban szólalkoztam össze, váratlanul meghalt, aki úgy kb 30-as éveiben járt. Persze, hogy nem hiszek az Isten nem bottal ver átkomban ebben az esetben. Csak elgondolkodtat. Valahogy azért nem mindegy.
8.
Nehéz eldönteni számomra is, hogy mit is gondoljak a fenti történésekről. Aztán úgy döntöttem, hogy egyik sem zárja ki a másikat, mert Isten, vagy a Teremtő mindenben érintett, és mindenhez köze van, lehet. Nekem egy dolgom van, hogy a történéseket elfogadjam, amely azt bizonyítja, hogy volt amikor a természetfölötti erő segített, és vannak számomra megmagyarázhatatlan történések, amely ettől még igazak voltak, megtörténtek velem, és számomra a többi általam tapasztalt abnormális eseménnyel együtt. Legalább magamnak ne hazudjak. Talán az Isteni Teremtés csodáiba kaptam betekintést néhány pillanatra, és ezt kell elfogadnom? Nem értem, hogy miért kaptam védelmet, miért éppen velem történtek meg a csodák? Nem vagyok egy példaértékű észlény, egy segítőkész, példamutató erkölcsi csősz, másokért önfeláldozó sem vagyok néhány adományt, jótettet kivéve, és még embernek is gyakran, gyatra vagyok. Akkor miért?
/Török/
Ez nagyon érdekes volt, csak nem értem, miért nem fejted ki rendesen, miért vagy ilyen kis szűkszavú?
Szabó Lőrinc: Dzsuang-Dszi álma
„Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,
most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –
Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.”
Az „ősrobbanás”-sal kapcsolatban érdemes megfontolni, hogy mennyire valószínűtlenül kicsi volt az esély arra, hogy értelmezhető világ jöjjön létre belőle. Egy „robbanómotoros autó” motorja, ha túl kicsit robban, az autó nem indul. Ha túl nagyot robban, az autónak vége. Egy kicsi sáv az, amiben arobbanás eredménye a kívánatos eredményhez: mozgó autóhoz vezet. A Világegyetem esetében ez a sáv nagyságrendekkel szűkebb, mint egy autó esetében. Mégis, ha mozgó autót látunk, természetesnek veszsük az értelmes alkotót. Amikor a Világegyetemet látjuk, mindenáron tagadni próbáljuk.
Az evolúció erőst tudományosnak tűnik a saját szememben is. Ha elfogadjuk az Ősrobbanást (amit egyébként egy katolikus pap, Georges Lemaître dobott be a tudományos közbeszédbe), akkor idő is van rá…
Teista módon a következő megfontolásokat tehetjük:
– csodához nem csak Isten kell, hanem ember is. A csodák a kinyilatkoztató Isten üzenetei az ember számára. Amíg nincs ember, az egyetlen csoda maga a kezdet (legyen az ősrobbanás), amiből az ember is létrejött. Hogy milyen folyamatokban, az kutatható. Akár evolúció útján is, de azért, mert Isten az Ősrobbanástól kezdve úgy szabályozta a világegyetemet, hogy abban a Föld bolygón az evolúció benne volt.
A természetes úton bekövetkezett ősrobbanásnál csak egyvalaminek van nagyságrendekkel kisebb esélye. Isten létrejöttének.
Ezt sose értettem, hogy ha valaki szerint meghaladja a képzeletet a való világ létrejötte, kialakulása és változásai, de mindezt remekül magyarázza istennel, aki galaxisokat pöckölget és akkor már minden érthető. WTF?
A Biblia szerint Isten a VAN. Ami létrejön, az ebből következően nem Isten, hanem – ha így nevezed – egy rosszul használt szó. Tudniillik „létrejönni” úgy tud valami, hogy már őt megelőtően van a lét, amibe belejön. Na, ez a megelőző a VAN.
Nem egészem értem, de segíts akkor, kérlek. Hogy jött létre Isten?
Esetleg ha az lenne a válasz, hogy ő már VOLT, akkor én azt mondom, hogy szerintem meg az anyag VOLT.
Nagyon üres szavak ezek már
Én erre azt mondom, hogy te egy olyan nyelvi játékot játszol, amiben az „anyag”-szóval jelölöd Istent. És ezek után igaz monoteista dühvel támadod azokat, akik az egy igaz anyag mellett más isteneket is hirdetnek.
Ez eddig önmagában rendben volna, a baj ezután jön.
Az „anyag” szó problémája, hogy azzal vádolod vele a VAN-t, hogy kevesebb önmagadnál, hiszen nem személy… Márpedig ez nem túl logikus: ha te pár évtizedig személyként részesedsz a létben, vagyis személyként létezel, akkor a VAN hogyan lehetne kevesebb, mint személy?
Nem jelöltem az anyag szóval istent. Csak velem vitázz, csak azzal, amit én mondok.
A kérdés továbbra is az, ki teremtette istent, aki a teremtett világnál is összetettebb, bonyolultabb? És ugye tudjuk, hogy a teremtett világ olyan bonyolult, hogy csak teremtő hozhatta létre.
Akkor ki teremtette istent?
Te írtad: „az anyag VOLT”. Kétségtelen: annyit pontosítottam fejben, hogy szerinted az anyag VAN. Ha ez jogtalan pontosítás, akkor szóljál. Ha nem, akkor az a helyzet, hogy te azt nevezed „anyag”-nak, akit én „Isten”-nek.
Ami az összetettséget illeti, nem csak a létezés okozza, hanem a létezés hiánya is. Az anyag az valami, ami egy csomóféle irányban ki tud teljesedni. Azért bonyolódik, mert még nem teljes. Ami teljes, az nem összetett.
Hogy valami van, az nyilvánvaló. Hogy ez a részben hiányos „valami” a „minden”-ből ered, és a „minden” felé tart, ezért változik foylton, az szerintem logikusabb gondolat, mint hogy a semmiből ered és a semmibe tart. Érvényes filozófiai kiindulópontnak tűnik, hogy „semmiből nem lesz semmi”.
Nem hiszem, hogy én azt nevezném anyagnak, amit te istennek, mert amit én anyagnak nevezek, az nem tud embert teremteni.
Nem tudok mit kezdeni az ilyen kinyilatkoztatásokkal, miszerint ami teljes, az nem összetett. Ezt semmi nem támasztja alá, te sem bizonyítottad, és nem is tartozik a tárgyhoz.
Próbáljuk meg még egyszer.
Szerinted a teremtett világ túl összetett ahhoz, hogy csak úgy létrejöjjön. Ilyen bonyolult dolgok, mint a csillagok, élet a Földön, stb, léte egy teremtőt feltételez.
Én azt mondom, hogy ha fentieket elfogadom, akkor egyértelmű, hogy a teremtő még összetettebb, bonyolultabb, hisz képes volt egy nagyon összetett világot teremteni. Akkor viszont felmerül a kérdés, ki teremtette a teremtőt? Hogy jött létre?
A „Hogy jött létre?” kérdésed föltételez egy olyan alapot, amit „lét”-nek nevezel. Na, ez az Isten. Ő a Vagyok.
Nem baj, ha nem értünk egyet, de attól még érthetnénk egymás gondolatmenetét.
Az én érvelésem arra épül, hogy mindig meg fogom kérdezni, hogy ki alkotta meg azt a nagyon komplex, nagyhatalmú istent. Mert már a világ is olyan bonyolult, hogy csak teremtéssel jöhetett létre, akkor nyilván a még bonyolultabb istent is meg kellett teremteni. És ki teremtette istent?
És mivel erre nem tudsz válaszolni, terelgetsz és bujkálsz a kérdés elől, pedig szerintem érted.
Mindaddig nem jössz rá, hogy a kérdésed hülyeség, amíg magától értetődőnek veszed, hogy valami egyáltalán van. A semmi a magától értetődő. A valami az esetleges. Ma vagyunk, tegnap nem voltunk és holnap nem leszünk.
Szerintem nem érted, illetve nem akarod érteni, hogy épp nem veszem magától értetődőnek, hogy mindig is lett volna isten, és azt kérdezem tőled, hogy mikor jött létre és ki alkotta. 🙂
Te írtad: „az anyag VOLT”. Kétségtelen: annyit pontosítottam fejben, hogy szerinted az anyag VAN. Ha ez jogtalan pontosítás, akkor szóljál. Ha nem, akkor az a helyzet, hogy te azt nevezed „anyag”-nak, akit én „Isten”-nek.
Ami az összetettséget illeti, nem csak a létezés okozza, hanem a létezés hiánya is. Az anyag az valami, ami egy csomóféle irányban ki tud teljesedni. Azért bonyolódik, mert még nem teljes. Ami teljes, az nem összetett.
Hogy valami van, az nyilvánvaló. Hogy ez a részben hiányos „valami” a „minden”-ből ered, és a „minden” felé tart, ezért változik foylton, az szerintem logikusabb gondolat, mint hogy a semmiből ered és a semmibe tart. Érvényes filozófiai kiindulópontnak tűnik, hogy „semmiből nem lesz semmi”.
Én erre azt mondom, hogy te egy olyan nyelvi játékot játszol, amiben az „anyag”-szóval jelölöd Istent. És ezek után igaz monoteista dühvel támadod azokat, akik az egy igaz anyag mellett más isteneket is hirdetnek.
Ez eddig önmagában rendben volna, a baj ezután jön.
Az „anyag” szó problémája, hogy azzal vádolod vele a VAN-t, hogy kevesebb önmagadnál, hiszen nem személy… Márpedig ez nem túl logikus: ha te pár évtizedig személyként részesedsz a létben, vagyis személyként létezel, akkor a VAN hogyan lehetne kevesebb, mint személy?
Érdekes gondolatok.