Doniel Katz haredi zsidó egy Facebook posztban rombolja le a közösségéről alkotott sztereotípiákat.
„Ultraortodox, hászid, haredi zsidó vagyok. Jeruzsálemben élek egy olyan negyedben, ahol minden utcát, minden körzetet, hosszú kilométereken keresztül ultraortodoxok laknak. Ezekben a szomszédságokban az utcák le vannak zárva Sábeszkor és nem lehet autózni, és minden egyes fekete kalapos családnak sok-sok gyermeke van, és nincs tévéje. Én személyesen csak fekete és fehér ruhákat hordok, a feleségem a hászidok által elfogadott visszafogott öltözködést követi, és a gyermekeink mind olyan haredi iskolákba járnak, ahol a fő nyelv a jiddis. A gyerekeimnek nincs okostelefonja, sose szörföltek a neten. Nem tudják mi az a közösségi média és még soha nem láttak filmet, még Disney mesét se” – kezdi Doniel Katz, aki már 21 éve él a közösségben.
Évtizedes tapasztalata miatt úgy érzi joga van kiigazítani az ultraortodoxokról alkotott hamis képet.
„A haredi és a tórai judaizmus ábrázolása a főáramú médiában, kezdve a Netflixtől a napi hírekig valahol a téveszme, a rágalmazás sőt egyes esetekben rasszizmus között található” -jelenti ki.
A férfi felszólítja az olvasót, hogy dobja félre a haredikről alkotott sztereotípiáit és bemutatja a saját életüket.
„A Tóra tanulmányozása mellett, a férfiak többsége vagy teljes időben vagy részmunkaidőben dolgozik. Nagyon sok nő dolgozik, van, akinek cége is van. Ezek nem különleges vagy felszabadított nők, hanem ez egy teljesen normális dolog. A feleségem annak ellenére háztartásbeli anyuka, hogy Ivy League egyetemet végzett, de ő az anyaságnak szenteli az életét. Ő is jár Tórát olvasni, minden héten edz egy edzővel (aki leszbikus), cikkeket ír és szerkeszt honlapok és magazinok számára, valamint más nőket mentorál. Ezek közül semmi nem szokatlan.”
„A gyerekek a közösségünkben tanulmányozzák a Tórát, három nyelvet tanulnak, plusz a fiúk egy negyediket is olvasnak az arámit. Minden gyerek tanul nyelvtant, matekot és tudományt. A délutáni foglalkozások közt van zene, Tae Kwon Do, úszás, művészet, barkácsolás és robotika. (…) A héten többször meditálok a gyerekeimmel.
Egyik gyermekünk se hiszi azt, hogy a Föld hatezer éves. Szeretik a tudomány és tudják, hogy léteztek a dinoszauruszok.”
Az ultraortodox férfi ír még a nők öltözködéséről is, amit szerinte a haredi lányok egyáltalán nem találnak elnyomónak. A női szerepekkel kapcsolatban leírja, hogy a kislányokat igenis biztatják arra, hogy szakmát tanuljanak.
„Szeretünk a modern Izraelben élni, büszke vagyok rá és áldottnak érzem magam, hogy itt élhetek. A környékünkön mindenki szavaz. Van, hogy nem is haredi pártokra. Fizetem az adót (ami nem is kevés!). Harediként örülök, hogy haredi képviselet is van a kormányban, noha sokszor nem értek egyet azzal, ahogy a haredi politikusok viselkednek, vagy amit időnként képviselnek.”
„Nem gyűlöljük a hitetlen embereket. A gyerekeink nem dobálják kövekkel az autókat Sábeszkor. (…) Minden héten meghívunk magunkhoz a pénteki vacsorára nem hívő és más típusú judaizmust követő embereket.”
„Bár minket jobboldalinak neveznek és valóban nem vesszük be a palesztin narratívát, de mi nem utáljuk az arabokat, és nem kívánjuk őket elüldözni a földről. Melegen fogadunk mindenkit, aki békében akar együtt élni és szomorúak vagyunk, ha látjuk az ártatlan arab családok és gyerekek szenvedését.”
„Nem vakon éljük az életünket, és nem dogmatikusan követünk üres vallásos szabályokat, hanem folyamatosan felfedezzük és megvitatjuk a Tóra gazdagságát, mélységét és értelmét.”
„Normális emberek vagyunk: nevetünk, sírunk, IKEA bútort veszünk, küzdünk a mindennapok nehézségeivel, mint, ahogy azt ti is teszitek. Vannak olyan közösségeink, amelyek egészségesebbek, kiegyensúlyozottabbak, vannak, amik kevésbé, vannak olyan emberek, akik kedvesebbek és nyitottak, és vannak, akik zárkózottak, dogmatikusak és ítélkezők, vannak olyan vezetőink, akik nemesek és tiszteletreméltók és vannak, akik idióták.”
„Mivel szekuláris otthonban nőttem fel és önként választottam ezt az életmódot, ezért tanúsíthatom, hogy ezekben a közösségekben, tapintható a békesség, a közösséghez való tartozás érzése, az, hogy van értelme a mindennapjainknak. Szeretjük és áldottnak érezzük az életünket, és nem vágyunk más életmódra” – írja a férfi.
Katz arra kéri az olvasókat, hogy dobják félre a sztereotípiákat, amelyek sokszor a közösség legszélsőségesebb tagjainak magatartását mutatják be általánosként.
Borítókép: Flickr
Minden szava ugy igaz, ahogy van! Nem tesz hozza, de nem is vesz el belole.
Egy „zsidó” nagy tükörrel állít be a lakásberendezési üzletbe: – „Visszahoztam a tükrüket. Nagyon antiszemita!”…
Deborah Feldman könyve sokkal árnyaltabban ábrázolja a williamsburgi ortodox közösséget, mint a Netflix sorozat, amelyben a haszid férfiak vagy idióták, vagy nettó gazemberek. Ez a szemlélet nagyon felületes és igazságtalan, sőt ocsmány is némileg. Mindazonáltal nehéz elhinni, hogy az ortodox közösségben az a nyitottság volna általános, amiről Doniel Katz beszél. Haredi vallási vezetők sokszor nem eszerint nyilatkoznak.
„A gyerekeimnek nincs okostelefonja, sose szörföltek a neten. Nem tudják mi az a közösségi média és még soha nem láttak filmet, még Disney mesét se.”
Ez – számomra, részben legalábbis- rendkívül rokonszenves, csak éppen nehezen hihető, ha emellett például robotikát tanulnak.Ha például Lovász László, vagy Avi Widgerson gráfelméleti munkáit kívánják tanulmányozni, akkor bizonyára rendelkezésre állnak a szóban forgó munkák print példányai. De, ha a hozzá kapcsolódó legfrissebb dolgozatokat is olvasni akarják, akkor bizony szörfölni kell. Ezen túlmenően elzárkózni a filmművészet – tételezzük fel, hogy azért olvasnak olyan Istentől elrugaszkodott pogányokat, mint Homérosz, Thomas Mann, vagy éppen Philip Roth, és talán mást is ismernek a zeneirodalomból, mint a davenent és a neginákat (niggun), bár sajnos nem lepne meg, ha nem így lenne – a filmművészet legnagyszerűbb alkotásaitól elzárkózni egyszerűen ostobaság. A fundamentalizmus ostobasága.
Azt kellene elfogadni, hogy a haredik között is vannak mindenféle emberek, és nem biztos, hogy a közösséget elhagyó személy véleménye az objektív igazság. Magam is nagyon sokat dolgoztam haredikkel, zavartalanul jó munkakapcsolatunk volt az esetek többségében, annak ellenére, hogy tudták – nem vagyok vallásos. Nem folytattak propagandát a saját életformájuk megszerettetésére, a kölcsönös tisztelet jellemezte a kapcsolatunkat. Mivel én terveztem a lakásukat, elég mélyen beleláttam az életükbe, velem szemben nyitottak voltak, mert tudták, hogy a célom az, hogy nekik kényelmes otthonuk legyen. Volt amikor egy-egy hosszabb munkakapcsolat során beszélgettünk egymás szokásairól, vagy a gyerekek kérdeztek tőlem olyasmit például, hogy nekem miért nincs paróka a fejemen… a szülők tudták, hogy sosem mondok olyasmit, amivel a nevetségessé teszem az ő szokásaikat, sokszor mosolyogtak a válaszaimon, mert igazat is mondtam, de nem is botránkoztattam meg a gyerekeket. A parókával kapcsolatos kérdés többször felmerült, és mindig elmagyaráztam, hogy mivel elváltam, nincs férjem, a hajam szépsége talán hozzásegít, hogy párt találjak… A gyerekeik ilyenkor mindig a mamájukhoz mentek, hogy szólni kéne a sadchanitnak, hogy találjon már nekem egy jó férjet. Örülök ennek a cikknek, mert árnyalja a képet a harediekről.