Trump: Az amerikai zsidók nem szeretik eléggé Izraelt

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az e heti Ami, ortodox zsidó magazinnak adott interjújában a volt amerikai elnök, Donald Trump kifejezte csalódottságát az amerikai zsidók válaszára, amit elnöksége idején a zsidó közösségért és Izraelért tett — írja az Arutz7.

„Megoldottam a (Golán) fennsíkot, Jeruzsálemet és Iránt. Úgy tudom a zsidó szavazatok csak 25%-t kaptam. Ennek semmi értelme” – mondta Trump hozzátéve, hogy „ez nekem nagyon nagyon furcsa”.

Trump arra hivatkozott, hogy kormánya elismerte az izraeli szuverenitást a Golán-fennsík felett, amire régóta törekedtek az izraeli kormányok; meglépte az amerikai nagykövetség Tel Avivból Jeruzsálembe költöztetését és Amerika kilépését az iráni nukleáris megállapodás alól, amelyet Izrael biztonságának szempontjából igen károsnak tekintenek.

Ezeket a lépéseket Izraelben üdvözölték azzal, hogy Trumpot a legtöbben Izrael szempontjából legjobb elnökének tartották. Mindezt azonban úgy tűnik, nem sikerült az amerikai zsidók szavazataira váltani.

Trump ugyanebben az interjúban kifejtette, hogy szerinte ez azért van így, mert „az Egyesült Államokban élő zsidó emberek nem szeretik eléggé Izraelt.”

Megjegyezte azt is ugyanakkor, hogy „nem ortodox zsidókról beszélek”.

És valóban, a republikánus párt növekvő támogatását az amerikai ortodox lakosság körében már régóta megjegyzik. A nem-ortodox és az identitásukhoz nem kötődő zsidók körében azonban továbbra is erős a Demokrata Párt támogatottsága.

A fiatal amerikai zsidók egyre ortodoxabbak és szekulárisabbak

A fiatal amerikai zsidók vagy egyre inkább ortodoxok vagy nem kötődnek a zsidósághoz.

“Trump: Az amerikai zsidók nem szeretik eléggé Izraelt” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. …”A nem-ortodox és az identitásukhoz nem kötődő zsidók körében azonban továbbra is erős a Demokrata Párt támogatottsága.”…

    Trump-nak tökéletesen igaza van, csakhogy ezek a judeoamerikaiak sokkal inkább azt képzelik, hogy ők amerikaiak. Ők a „hasznos” zsidók. Legalábbis megvannak róla győződve. Ebben csak az a bökkenő, hogy a nem”zsidókat” ez nem érdekli A legutóbbi gázai konfliktus megítélése a világ közvéleményéből egy antiszemitoid választ generált, amire az érintett „zsidók” úgy reagáltak, hogy teljes mellszélességgel az antiszemiták oldalára álltak, és lelkesen védték a „baloldali” lózungokat. No, ez tipikusan az a helyzet, amire azt mondják: ” A fagyi visszanyal”…Ez volt a helyzet a legutóbbi amerikai választások idején is, és ez határozta meg az izraeli választások eredményét is, amit egy amerikai „zsidó” mocsadék szervezett meg. Ez az egyik tény. A másik, hogy a vallásos oldal morálisan semmivel sem különb az ellenoldalnál. Görcsös ragaszkodása a „Tórára” való hivatkozással a mindenbevaló belepofázáshoz, sőt, törvénykezési joghoz, szociális ellátórendszerhez, munka, kötelezettség nélkül….

  2. Trump: „az Egyesült Államokban élő zsidó emberek nem szeretik eléggé Izraelt.”

    Ez azért még a sarkos kijelentéseiről hires/hirhedt Trumptól is meglehetősen vaskos és hebehúrgya állitás, mert annak okai, hogy – „a nem-ortodox és az identitásukhoz nem kötődő” – amerikai zsidók miért maradtak továbbra is demokrata szavazók, szvsz ettől jóval összetettebb és bonyolultabb.