Máris benyújtották az első bizalmatlansági indítványokat az új izraeli kormány ellen

Mindjárt kettőt is. Az elsőt a Likud frakcióvezetője, Miki Zohár, a másodikat az Egyesült Tóra Judaizmus és a Sász pártok közösen kezdeményezték — írja a The Jerusalem Post.

A Likud bizalmatlansági indítványában azt írta, hogy „a kormány hazugsággal és a nyilvánosság becsapásával jött létre, és a nyilvánosságtól nem kapott felhatalmazást”. Az indítványt Miki Zohar, a Likud frakció elnöke nyújtotta be, és hétfőn a szintén likudos Ofir Akunis ismerteti.

A Sász és az Egyesült Tóra Judaizmus által benyújtott másik bizalmatlansági indítvány az egyház és az állam kérdéseire vonatkozik.

„Izrael történetében először alapítottak olyan kormányt, amely a zsidóságot akadálynak tekinti, mint felesleges terhet, amelyet el kell távolítani” – fogalmazott az indítvány.

Zohar bejelentette, hogy olyan körülményeket teremtenek a szavazásra, hogy egyik képviselő se tudja kihagyni azt.

„Ha tiszteletlenül bánsz velünk, akkor mi is tiszteletlenül fogunk bánni veled” – mondta Zohar az ellenzéki pártokat tömörítő bizottság szerdai ülésén.

Az ellenzéki koalíció szerdán a palesztinok és az izraeli arabok családegyesítését megakadályozó rendelet meghosszabbításának elfogadását is blokkolta.

A kormánykoalíciónak azért lett volna szüksége a jobboldali ellenzéki képviselők szavazatára, mert a kormánytömörülésben részt vevő radikális iszlám Ráám párt nem támogatta a rendeletet.