A haredi pártok szerint az új kormány meg fogja semmisíteni Izrael zsidó identitását

A nemzeti-vallásos Jamina elnöke, Naftali Bennett és az ultraortodox képviselők kedden szóváltásba keveredtek, miután délelőtt a Kneszet elnöke bejelentette, hogy az új kormány, melyből a haredi pártok kimaradnak, vasárnap leteszi az eskütírja az ujkelet.live.

A szefárd ultraortodox Sasz vezetője, Arje Deri elítélte a hétfőn a médiában megszellőztetett koalíciós megállapodásokat, mint kísérletet a vallás elhagyására az ország karakteréből, és kijelentette, hogy Izraelt ,,veszély fenyegeti”.

,,A zsidó állam veszélyben van” – mondta Deri. „Kitépik a vallást az országból. Az új kormány meg fogja semmisíteni az ország zsidó jellegét és identitását, amely lehetővé tette számunkra, hogy együtt éljünk.”

Az askenázi Jahadut Hatora vezetője, Mose Gafni a megállapodásokat ,,gazemberi cselekedetnek” és ,istenkáromlónak” nevezte.

Gafni a továbbiakban megkérdőjelezte Bennett, mint hithű zsidó ragaszkodását a zsidósághoz, és felszólította a Jamina szavazóit, hogy ,,vessék ki és bojkottálják” a párt törvényhozóit.

,,Megrengetjük a Földet és az eget, ezzel a látszólag kipát-viselő emberrel szemben, akiről már a kezdetektől tudtuk, hogy egy vallásellenes kormány az, amit akar” – mondta.

Jáákov Litzman, a Jahadut Hatora társvezetője

“reformistának” nevezte Bennettet, utalva a reform judaizmusra – egy vallási mozgalomra, amely számos hagyományos zsidó törvényt és gyakorlatot módosított vagy elhagyott annak érdekében, hogy a zsidóságot a modern világ megváltozott társadalmi, politikai és kulturális változásokhoz igazítsa.

Ezután felszólította a kijelölt miniszterelnököt, hogy ,,vedd le a kipádat, szégyent hoztál rá”, és kijelentette, hogy az új kormány nem fogja megőrizni a status quót a vallás és állam ügyek terén.

Először használva a ,,kijelölt miniszterelnök” megnevezést, Bennett közleményt adott ki, amelyben sajnálkozott az ellene indított támadásokon, és visszavágott rágalmazóinak.

,,Épp egy évvel ezelőtt, amikor megalakult a jelenlegi egységkormány (Netanjahu-Gantz), a Jamina kimaradt belőle, míg az ultraortodoxok csatlakoztak. Nem láttatok, hogy felszólítottam volna Gafnit, hogy vegye le a kipáját. Volt egy kormány, melynek mi nem voltuk tagjai, és mégis kisütött a nap reggel” – írta Bennett.

,,Az ultraortodox képviselők nem fogják nekünk megtanítani, mi is a zsidóság, és pláne nem, mi a cionizmus. Miniszterelnökként törődni fogok az ultraortodox közösséggel és a Tóra világával. Ultraortodox polgárai az országnak, ismételten elmondom: Nincs miért aggódnotok, épp ellenkezőleg. Ez a tavalyi év azt mutatta, hogy ti vagytok azok, akik saját életetekkel is, megfizetitek az árát elhanyagolás, a nepotizmus és a problémák állandósításának politikai kultúrájáért.”

A nyolc frakcióból álló új koalíció példátlanul sokszínű, jobboldali, centrista, baloldali és arab pártokat ölel fel, és egyelőre csak minimális parlamenti többséget élvez: Jes Atid (17 mandátum), Kék-Fehér (8), Jiszráel Beitenu (7), Munkapárt (7), Jamina (6 képviselő a 7-ből), Új Remény (6), Meretz (6) és az iszlamista Ra’am (4).

A koalíciós megállapodások szerint Bennett 2023. augusztus 27-ig lesz miniszterelnök, majd a centrista Jes Atid elnöke, Jáir Lapid váltja a poszton, és Bennett belügyminiszter lesz. A ciklus első felében Lapid külügyminiszterként fog szolgálni.

Az új koalíciót alkotó pártok vezetői vasárnap ültek össze először.

Bennett azt is közölte, hogy az ellene indított támadások nem akadályozzák meg őt vagy az alakuló kormányt abban, hogy állami vizsgálóbizottságot állítson fel a Meron-hegyi katasztrófa kapcsán, amelyben 45 ember – többnyire ultraortodox férfi – vesztette életét a Lag BaOmer-i ünnepségeken április végén.

A tragikus esemény, amely Izrael történelmének legnagyobb polgári katasztrófája, úgy tűnik, a rozoga infrastruktúrából fakadt, amelyet elhanyagoltak a különböző ultraortodox vezetők közötti évekig tartó politikai harc eredményeként.

,,Ha e hisztérikus kirohanások célja elrettenteni minket attól, hogy állami vizsgálóbizottságot állítsunk fel a meroni katasztrófa kapcsán, nem fog menni. Negyvenöt izraeli állampolgár vesztette életét. Valakinek válaszokat kell adnia”.

A Netanjahut leváltó kormány programjának lényege, hogy Bennett ki ne lépjen a koalícióból

Törvények várhatók a központi tantervről és a harédik besorozásáról; a rendelkezés célja, hogy Bennett ne lépjen ki a koalícióból. De legalább a békefolyamatot károsító egyoldalú lépések megakadályozására vonatkozó záradékot eltávolították.