Mobilizálják a debreceni zsidónegyedet

Mintegy 4,65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a debreceni zsidónegyedet bemutató applikáció megvalósítására a Debreceni Zsidó Hitközség – jelentette be kedden a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, hogy az alkalmazás megvalósításához nyújtott száz százalékos támogatás nagy előrelépés lehet a zsidó közösség életében, ahogy a Pásti utcai ortodox zsinagóga 2015-ös felújítása is jelentős mérföldkő volt.

Kiemelte, hogy

a zsidó közösségeknek soha nem látott forrásokat nyújtott a magyar kormány az elmúlt 10 évben, például a zsidó temetők felújítására.

Az informatikai fejlesztés újabb lehetőség a zsidóság életének, múltjának, kultúrájának, épített örökségének bemutatására – fejtette ki az államtitkár.

Barha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese arról beszélt, hogy az egyetem is hozzájárul a zsidó kulturális értékek bemutatásához: az oktatás részét képezi zsidó kultúra bemutatása, de konferenciákat is tartanak a témakörben.

Szabó György, a Magyar Zsidó Közalapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy

Debrecen kiemelkedő szerepet tölt be a zsidóság életének, kultúrájának, történetének bemutatásában.

A Széchenyi 2020 Program keretében megvalósuló projekt a debreceni zsidónegyedbe látogató turistáknak segít megérteni a negyed kultúráját.

Forisek Péter, az applikációt fejlesztő Innotourism Kft. tulajdonosa elmondta, hogy

az alkalmazás jelenleg hét látványosságot mutat be. Az alkalmazás a turisztikai igények felmérését is szolgálja, de kvízjátékok is helyet kaptak benne

— tette hozzá.

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke azt emelte ki, hogy távlati céljuk egy emlékközpont létrehozása, melyhez ez az applikáció nagy mértékben hozzájárulhat. A veszélyhelyzet megszűntével pedig abban reménykedik, hogy újraindul a Debrecen-Tel-Aviv légijárat, s beindul a turizmus.

Neológ közösségek is üdvözlik a kiállást a kóser vágás mellett

A neológ Zsima és a Debreceni Zsidó Hitközség is üdvözölte a magyar kormány kiállását.