Izrael új külügyminisztere azt mondta hétfőn, hogy Izraelnek meg kell változtatnia, ahogyan az amerikai demokratákkal bánik – írja a Reuters.
Szerinte a demokratákat magukra hagyta Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök.
„A republikánusok fontosak, de nem csak ők. Azon kapjuk magunkat, hogy egy demokrata Fehér Házzal, szenátussal és kongresszussal nézünk szembe” – közölte izraeli diplomatákkal. „És ezek a demokraták dühösek.”

Ami összeér, összetartozik…
Sokat töprengtem azon, hogy a Biden-győzelem, és az azt követő „demokrata” elszámoltató hadjárat kiagyalója nem véletlenül egy zsidó? Ugyanis, ha arra képtelenek voltak a „demokraták”, hogy egy elfogadható jelöltet állítsanak 4 év alatt, az azt jelenti, ennél többre nem képesek agyilag. Tehát erre egy (esetleg több) „éceszgébert” kellett felbérelniük. A „demokratákat” egyébként is legtöbbször zsidó „választási tanácsadó” segítette korábban. Ilyen perfekcionista módon aljas tervvel csak zsidó tud előrukkolni. „Seggnyaló Lapidot” is ilyen szemétláda oktathatta ki, amikor „üdülni” utazott az USA-ba a”gazdijai”-hoz. Hasznos, mint a hánytató…
Ezek a demokrata ,,zsidók” miért bánnak így a normális zsidósággal és emberekkel?