Két író eltávolította Izraelt és Anne Frankot a könyveiből

A bestseller szerzők néhány panaszkodó Twitter felhasználó hatására döntöttek így. 

Elin Hilderbrand és Casey McQuiston a héten bejelentették, hogy eltávolítják a regényeikből az Anne Frankre és Izraelre való utalásokat, miután néhány olvasó sértőnek találta őket – számolt be az Arutz 7. 

A könyvek elleni kampányok annak ellenére sikeresek voltak, hogy méretileg kicsik voltak, és két teljesen ellenkező irányból érkeztek. Az egyik csoport antiszemitának tartott egy viccet, ami az egyik szereplő szájából elhangzott, a másik csoport pedig pusztán Izrael megemlítését találta sértőnek.

Az első esetben Hilderbrand új regényének, az „Arany lánynak” az első kiadása egy olyan párbeszédet tartalmaz, amelyben két tinédzser lány azt tervezi, hogy egyikük nyárra elbújhatna a másik padlásán. Az egyik lány azzal viccelődik, hogy akkor olyan lenne, mint Anne Frank.

Egyes olvasók azt állították, hogy a sor antiszemita, és bocsánatkérést követeltek. A szerző ezt meg is tette, és bejelentette, hogy kiveszi a sort a következő kiadásból.

McQuistont romantikus ponyvákat ír. Őt 2019-es „Vörös, fehér és királykék” című regénye miatt támadták.  A könyv az amerikai elnök fia és egy angol herceg közötti románcról szól. Az egyik karakter mond valamit Izraelről, ami elég volt arra, hogy néhány olvasó panaszt nyújtson be az írónőnél.

Néhány Twitter-felhasználó azt írta, hogy Izrael említése a könyvben „normalizálja” Palesztina megszállását. McQuiston ezután bejelentette, hogy kiveszi a sort a regényből.

Több író felháborodott a kampányokon, és hitetlenkedve állapította meg, hogy a fiatal olvasók úgy tűnik nem tudnak különbséget tenni egy karakter nézetei és az adott író nézetei közt. Az elmúlt időben több ifjúsági regény ért hasonló támadás.

Többen megjegyezték, hogy meglepő, hogy ilyen gyorsan engedtek az írók az igen kicsiny nyomásnak.

A szavak elrablása – változtasd meg a nyelvet és megváltoztatod a gondolkozást

A beszéd „toleránssá” tétele azt a célt szolgálja, hogy ráerőltesse az emberekre, hogy alakítsák át az értékrendjüket. Hajdú Tímea publicisztikája.