„Mások elfutnak a rakéták elől, mi pedig feléjük rohanunk”

A izraeli Magen David Adom mentőszolgálat tagjai golyóálló mellényben és sisakban mentek ki a helyszínre a zavargások alatt, majd akkor is cselekedniük kellett, mikor megkezdődött a rakétazápor. A Jewish Chronicle riportot készített a szolgálat tagjaival. 

Nincs sok olyan civil mentős a világon, akinek úgy kell súlyos betegeket ápolnia, hogy közben rakéták zúdulnak rá vagy utcai randalírozók támadják meg. Azonban Arye Myersnek az izraeli Magen David Adom mentőszolgálat tagjának pontosan ezt kellett tennie.

Izraelben ráadásul van egy még rosszabb oldala a munkának.

Arye Myers éppen szolgálatban volt, mikor rakétatámadás érte Modi’n városát, ahol családjával él.

„A családom otthon volt, én pedig dolgoztam, úgy kell ellátnunk a betegeket, hogy közben a családunkért aggódunk, és ez ijesztő”

– mondta a férfi az JC-nek.

Myers első terrortámadását még Londonban élte át 2005-ben, mikor a londoni mentőszolgálatnak dolgozott. Négy öngyilkos merénylő 54 londonit ölt meg.

A férfi Bradford városában született, és kilenc évvel ezelőtt alijázott, amiből 8 évet már a Magen David Adomnál töltött.

Elmondta, hogy rendkívüli heteket éltek át, amelyek mindannyiuk számára nagy kihívást jelentettek, hiszen volt, hogy 30 kg-os felszerelést kellett viselniük, mikor kihívták őket a betegekhez.

A férfi egyike a mentőszolgálat 2500 állandó tagjának, de a mentőautókban utazó személyzet többsége önkéntes.

„A gázai támadásokon felül, kezelni kellett a vegyes lakossággal rendelkező Akkóban és Lodban kitört zavargásokat. A szolgálat tagjai közül többen súlyos veszélyben voltak. Szerencsére az én mentőautóm közvetlenül nem támadták meg, azonban volt egy eset, hogy miközben elláttunk egy beteget ránk dobtak petárdákat. Senki nem sérült meg, és az autó is megúszta, de több mentőt súlyosan megrongáltak”

– mesélte Myers.

A mentős elmondta, hogy többször munka közben fedezékbe kellett vonulniuk, mert rakéták záporoztak a városra. A szolgálat tagjai 16 órákat dolgoznak.

„Mikor nagy volt a veszély, és állandóan jöttek a rakéták két munkaidő között is velem volt a mentőautó, hogy reagálni tudjak, ha valami történik”

– mondta a férfi.

Myers nem csak a rakétatámadások alatt dolgozott, hanem jelen volt, mikor Sávuót estéjén Givat Ze’evben, Jeruzsálem közelében egy zsinagógában összeomlott az emelvény.

„Tizenöt perc alatt értem oda, de akkor már egy tucat mentőautó állt a helyszínen. Nagyon sok sérült volt, volt aki könnyebben volt aki súlyosabban sérült meg és sajnos ketten meghaltak. A helyszínhez nagyon szűk utak vezettek, így a mentők körbe körbe kellett haladjanak. Rögtönzött logisztikai irányító lettem, én mondtam meg, hogy hová menjenek a mentők. Sajnos Izraelben nagy a gyakorlatunk abban, mit kell tenni, ha helyzet van és mindenkinek meg van a feladata”

– mondta a férfi.

A mentős elsősorban Lodban dolgozik, de bárhová küldhetik az országban.

„Már csöndesebb a város (Lod). De sok a nyugtalanság a városban, amely korábban olyan büszke volt arra, hogy a két csoport képes itt együtt élni. Ha valaki az én mentőállomásom nézi, nagyon vegyesen vagyunk, vannak zsidók, szekulárisok, keresztény arabok, és muszlimok, akik mind együtt önkénteskednek vagy dolgoznak és ellátják az embereket” – mesélte Arye Myers. – Professzionálisan és a magánéletünkben is fel kell dolgoznunk, hogy sokunk otthonát megtámadták a lázongások során, és sokan nagyon nehezen térnek vissza valamifajta normalitáshoz. Dolgoznunk kell, hogy újraépítsük azt, ami útközben elveszett.”

Uriel Goldberg is brit emigráns, aki észak-nyugat Londonban nőtt fel, és a gimnázium után jött Izraelbe. Ekkor önkéntes lett az MDA-ban és úgy döntött nem megy haza Londonba. Tavaly „korona esküvőn” házasodott össze a feleségével, akivel a mentőszolgálatnál dolgozva találkozott.

Goldberg jelenleg mentőtiszt a szolgáltatnál, valamint tagja a nemzetközi kapcsolatok részlegnek, amelynek feladata a külföldi újságírókkal való kommunikáció. Általában Kiryat Onoban dolgozik, de a mostani konfliktus alatt Askelonba helyezték, amely a legtöbb rakétát kapta.

„Ezúttal sokkal intenzívebb volt, erősebbek voltak a támadások, és sokkal több rakéta ért földet. Gyakran már úton voltunk, mikor kigyulladt a vörös jelzés, hogy jönnek a rakéták. Nagyon stresszes és ijesztő helyzet volt. Valójában az életünket kockáztattuk, miközben az emberek elfutottak a rakéták elől, mi feléjük rohantunk”

– mondta Goldberg.

A harcok második napján, hatszor kellett megállniuk, hogy a földre fekve keressenek menedéket, miközben a fejük felett robbantak a rakéták.

Myers elmondta, hogy más országgal ellentétben Izraelben még hatvanas éveikben járó emberek is dolgoznak a mentőszolgálatnál, mert egyszerűen nincs okuk rá, hogy nyugdíjba menjenek.

Magen David Adom 1930-ban alakult, bár ötletként már 1915-ben megszületett. Egyszerre szolgál mentőszolgálatként és vérbankként. A szervezet nagyon büszke technikai fejlettségére több helikoptere és elektromos járművel is rendelkeznek.

Izrael arab nagykövete a Hamásznak: Nem fogtok győzni

„Látom a testvéreim és nővéreim Gázában, és látom mit tettettek velük. Megfosztjátok őket az alapvető jogaiktól. Ellopjátok a pénzüket. Megölitek azokat, akik nem értenek veletek egyet. Elakarjátok pusztítani Izraelt, rakétákat lőtök zsidókra, keresztényekre és muszlimokra.”