Sokkal rosszabb az amerikai antiszemitizmus, mint amit jelentenek, vélik közösségi vezetők

Az esetek többségét nem jelentik be, érvel Malcolm Hoenlein. Az interszekcionalitás a támadások friss hullámának fő mozgatója.

Hoenlein szerint, aki az 52 csoportot egyesítő Nagyobb Amerikai Zsidó Szervezetek Elnökei Konferenciájának alelnöke, sokkal rosszabb az amerikai antiszemitizmus, mint látszik – írja a Times of Israel.

Az esetek többségét nem jelentik, hangzott el egy jeruzsálemi beszélgetésen, melyet az izraeli lap számár a tartottak.

Hoenlein szerint sok vezető és rabbi mondja neki, hogy a rendőrség a támadásokat nem jegyzi fel gyűlölet-bűncselekményként, mert az FBI közbelépne, és ők nem akarják a sok papírmunkát. Eközben az esetek száma meredeken nő.

A vezető szerint „a bizonytalanság érzése széleskörű”, „az antiszemitizmus megrázta közösségeinket.” Nem csak a látványosan zsidó ortodoxokat érinti ez, sokakat megállítanak az utcán, és megkérdezik, „zsidók-e”.

Az antiszemitizmus és az Izrael-gyűlölet Hoenlein szerint jelen van a tudományos életben, a politikában és a médiában.

Hoenlein szerint zsidó tanárok állása kerül veszélybe, mert Izraellel azonosítják őket. A politika terén Andrew Yanget emelte ki: a New York-i polgármesterjelölt kiállt Izrael mellett, majd Alexandria Ocasio-Cortez demokrata kongresszusi képviselő nyomására visszavonta álláspontját.

A vezető idézte a New York Times május 28-i címlapját, amely közölte a Gázában meghalt gyerekek képét. Ez a fotó megrázta a közösséget szerinte, mert a lapok nem szokták kinyomtatni pl. az amerikai katonák által megölt gyerekek képét.

Dianne Lob, a szervezet elnöke szerint jelentős részben az amerikai baloldali diskurzus részéről jön az antiszemitizmus.

Lob szerint nem szabad lebecsülni az interszekcionalitás (azon teória, hogy az „elnyomások” átfedést mutatnak – A szerk.) szerepét.

Szerinte az antiszemita nyelvezet „nagyon hasonlít a Black Lives Matter nyelvezetére”.

Hoenlein egyetértett, szerinte a gázai harcok kapcsán felhasználták az interszekcionalitás gondolatát a zsidók ellen. „Ez egy súlyos pillanat (…) alapvető változást jelent”.

Mint fogalmazott:

„Szerintem arról van szó, hogy a kollektív zsidót, Izraelt támadják, azt állítva, hogy elnyomják a színes bőrűeket, és a gyarmatosítást és egyéb kulcsszavakat, amiket a woke kultúrában és az eltörléskultúrában használtak, amelynek nagy része antiszemita, a zsidók ellen fordítják”.

Hoenlein szerint ellenfeleik olyan értelemben „jó munkát végeztek”, hogy lassan építették fel ezt a gondolatot, nem egyik napról a másik napra történt.

William Daroff, a szervezet igazgatója szerint a BLM az interszekcionalitás témáját antiszemitizmussá, Izrael-ellenességé alakította. Utóbbi kettő nem azonos, de van közte kapcsolat.

Hoenlein szerint Joe Biden felállt a jelenséggel szemben, és ezért dicséretet érdemel.

A beszélgetés további részében a vezetők kifejtették, hogy jobban kell figyelni a zsidó fiatalokra, a Taglit nem elég, hogy a demokrata és republikánus tömegek továbbra is Izrael-barátok szerintük, és hogy tisztázni kell, hogy Izrael nem „fehér gyarmatosító” ország, és az amerikai zsidók is küzdöttek a színesbőrűek egyenjogúsítása mellett.

Pew Report: Amerikában nagyobb a Chábád, mint a reform és a konzervatív mozgalmak együttvéve

A liberális zsidó mozgalmak már nem állíthatják, hogy az amerikai zsidók többségét képviselik.