Pew Report: Amerikában nagyobb a Chábád, mint a reform és a konzervatív mozgalmak együttvéve

A Pew Report legújabb felmérése a Chábád mozgalom nagyfokú erősödését mutatja az Egyesült Államokban. A számok megdöbbentők: az amerikai zsidók 38%-a valamilyen módon részt vesz a Chábád által szervezett programokban — írja a The Jerusalem Post.

A Pew Reportból egyértelműen kiderül, hogy az amerikai zsidóság változása két irányba figyelhető meg:

Egyrészről egyre növekszik azon a zsidóknak a száma, akik nem azonosulnak vallásukkal, másrészről azonban egy spirituális visszatérés is megfigyelhető. Az ortodox zsidóság továbbra is nő és sikeresen megtartja fiatal demográfiáját, így a nagy családot normaként megélő ortodoxok egyre nagyobb részt hasítanak ki az amerikai zsidóságból.

A Pew Report szerint mindez párosul a Chábád felemelkedésével, mely mostanra egyforma méretű vagy a reform vagy a konzervatív mozgalmakkal.

A Pew Report által bemutatott alapján sorsfordító pillanatnak vagyunk szemtanúi az amerikai zsidó életre nézve:

az amerikai zsidók 38%-a valamilyen módon részt vesz a Chábád mozgalom által szervezett programokban. Ezek közül 40% rendszeresen vagy félig rendszeresen aktív, mely különösen azért is figyelemreméltó, mert a válaszadók 75%-a nem-ortodoxként azonosítja magát. A tanulmány szerint minél fiatalabbakról van szó, annál inkább kapcsolódnak a Chábádhoz.

A Chábád hatalmas terjeszkedését leginkább a fiatalok három szegmensében figyelhetjük meg: a tinédzserek, a főiskolai hallgatók és a pályakezdők között. Számos tanulmány, így a Pew Report is azt bizonyítja, hogy a 35 évnél fiatalabbak nagyobb arányban kötődnek a Chábádhoz, mint bármilyen más csoporthoz, így a reform vagy a konzervatív irányhoz együttvéve.

Az ideológiai spektrum másik oldalán ennek az ellenkezőjét látjuk.

A 35 évesnél fiatalabbak 37%-a azonosul a reform, míg 17% -uk a konzervatív mozgalommal, de ez az azonosulás nem feltétlenül jelent hovatartozást és nem jelenti azt, hogy az azonosulók valóban aktívak ezekben a mozgalmakban. Valójában, egy másik, 2013-as Pew-tanulmány szerint a liberális zsidó mozgalmak tényleges tagsága ennél jelentősen alacsonyabb, az amerikai zsidók csupán 14% -a tagja a reformgyülekezeteknek és 11% -a konzervatívnak.

Egy másik fontos statisztika azt mutatja, hogy az említett reform és konzervatív tagok közül sokan idősebbek. Ahogy az életkor csökken, úgy csökken a liberális mozgalmakban való részvétel is. Ezt tükrözik a zsinagógabezárások is: egy 2002 óta rendszeresen végzett szerint a nem-ortodox gyülekezetek gyakran zárnak be, vagy egyesülnek. A reform zsinagógák száma az elmúlt időszakban 180-nal, a konzervatívé pedig több mint 350-nel csökkent, míg a Chábád központok száma megháromszorozódott.

A Chábád kétségtelenül megfordítja az ortodoxiától való eltávolodás évszázados tendenciáját, a mai fiatalok nyitottabbak a tradíciók iránt és sokuknak a Chábád jelenti az egyetlen és igazi kapcsolatot a zsidósággal.

Ezek a változások nem csak az amerikai, de az Izraelben élő zsidókra is drámaian hatnak.

A Chábád üzenete: a zsidóság tanulása, a spiritualitás és a hagyományok tiszteletben tartása, mind az áhávát Iszraelből, minden zsidó feltétel nélküli szeretetéből és elfogadásából gyökerezik. Ez mélyen hat a mozgalommal kapcsolatba kerülőkre. Míg mások csökkentik a zsidó törvények megtartását abban a reményben, hogy nyitottságukkal magukhoz tudják vonzani a következő generációt,

a Chábád az ellenkező stratégiát választja és egyensúlyban tartja a hagyomány megtartását és a nyitottságot.

Ez egyértelműen működik. Elég csak az Izraelbe irányuló Birthright utakat megnézni. Ezen a területen is kiemelkedik a Chábád. Amerikai nem-ortodox diákok 95% dönt úgy, hogy  a Chábádon keresztül kívánja megismerni Izraelt, ugyanis ez a mozgalom jobban odafigyel a történelmi és a spirituális kapcsolatra a zsidók és hazájuk Izrael között, mint más túra szervezők.

A Chábád sikerességének egyik oka a Tóra tanítására való összpontosításnak és a politikából való kimaradásnak tudható be. Az emberek belefáradtak abba, hogy a zsinagógákban politikai üzeneteket halljanak. Az egész zsidó közösség tanulhatna a Chábádtól, hogy a zsidók pozitívan reagálnak arra az üzenetre, mely a Tóra tanulmányozásának, a micvák (parancsolatok) betartásának, a közösségnek és a mások iránti törődésnek az alapvető értékekeire összpontosít.

A Chábád bevezetett egy új üzleti modellt is. A zsidó közösségeknek történelmileg volt egy „fizess hogy imádkozhass” vezérelve: csatlakozz egy gyülekezethez, fizess tagsági díjat, és a közösség részévé válhatsz.

A Chábád megközelítése a „részvételre” való összpontosítás. Gyere el, és ha tetszik amit látsz, támogasd azt, ugyanakkor te, zsidóként, már automatikusan a közösség, a zsidó testvériség része vagy.

Minden Chábád központ pénzügyileg autonóm, a rabbik és a rebbecenek erősebb vezetői szerepeket vállalnak, és személyes kapcsolatot ápolnak a közösséggel. Ez részükről befektetés, ugyanis a sliáchok (küldöttek) egész életükben maradni kívánnak ott, ahol a szolgálatukat töltik, és nem a nagyobb gyülekezetek karrier pályáin mozognak.

Ezenfelül, az új központok gyors megnyitása azt jelenti, hogy szinte mindenki tud a lakóhelyéhez közeli Chábád központot találni.

A Chábád növekvő vezető pozíciója jó hír Izrael számára is. A Chábád támogatása mindig egyértelmű volt. Iskolái hangsúlyozzák a zsidó haza központiságát, a rabbijai nem félnek Izrael biztonságának támogatásáért felszólalni. Ugyanakkor a Chábád távol marad az izraeli politikától, ehelyett arra törekszik, hogy a történelmi hagyomány hangja legyen, amely az összes zsidót összeköti Izraellel.

Ez világossá vált a gázai konfliktus során is. Míg a zsidó közösségben sokan hajtották le fejüket, félve az antiszemitizmustól vagy egyenesen megkérdőjelezték Izrael ügyének igazságát, a Chábád rabbik határozottan kiálltak Izrael mellett.

A Pew Report megmutatja, itt az ideje hogy a zsidó létesítményrendszer nyitottabb legyen, és befogadóbb a Chábád és annak agendája, a Tóráról és a hagyományról vélt nézetei irányába. Ez a folyamat bizonyos közösségekben és az amerikai zsidóság körének összességében, már megkezdődött.

Azonban sok zsidó közösségi szervezet továbbra is ellenáll a Chábád szélesebb körű befogadásának. Egyes helyi szövetségek nem teszik lehetővé a Chábád számára a képviseletet a zsidó közösségben, illetve nem nyújtanak támogatást programjaikhoz, különösen az egyetemen.

A Pew Report eredményei megmutatják, hogy

a liberális zsidó mozgalmak már nem állíthatják, hogy az amerikai zsidók többségét képviselik. Noha természetesen fontos szegmenst képviselnek, de tagjaik az amerikai zsidók mindössze 25%-át teszik ki.

Őket egyik irányból beárnyékolják az ortodoxok és a Chábád a másik irányból pedig a vallásuk után nem érdeklődő zsidók. A klasszikus „cookie-cutter” leírás, amely az amerikai zsidókat három részre osztja, a reformra, az ortodoxra és a konzervatívra, mára aktualitását vesztette. A Chábád legalább akkora, mint ezek a mozgalmak, növekedése pedig meg is haladja azokét, sok szempontból befogadóbb, túlmutat a klasszikus megosztottságokon, és összehozza a zsidókat függetlenül azok háttérétől.

A „gyökértelenség” margójára – német neológok és a honnyelvű hászid

Legyökértelenezni a chábád hászidokat Magyarországon nem csak roppant sértő, de történelmileg igen pontatlan – írja tanulmányában Cseh Viktor.