Ausztria: arcon ütöttek egy férfit, aki arra kérte utastársait, hagyjanak fel a holokauszttagadással

Az eset egy vonaton történt, a tettes „közel-keleti külsejű” volt.

Hallhatóan a holokausztot tagadták, valamint antiszemita és Izrael-ellenes párbeszédet folytatott két utas egy osztrák vonaton, amikor egy 32 éves utastársuk arra kérte őket, hogy hagyjanak fel a témával.

Bár Ausztriában a holokauszttagadást törvény is tiltja, a felszólaló férfi nem járt jól, ugyanis leszállás előtt az egyik utas háromszor is arcon ütötte őt – felsértve a száját.

Beszámolók szerint az elkövető „közel-keleti külsejű” volt, társa pedig egy palesztin kendőt viselt.

Az incidens május 21-én történt, a Bécstől nyugatra fekvő Amstetten városában. A rendőrség vizsgálatot indított és továbbra is keresi az elkövetőt.

A The Jewish Telegraphic Agency szerint az elmúlt hetekben Európa szerte megemelkedett az antiszemita támadások száma, miután a Hamász és Izrael közötti harcok ismét kiújultak májusban a terrorszervezet rakétái miatt.

Elszabadult a zsidóellenesség Bécsben

Az Ausztriai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára szerint az iszlamisták mellett bal- és jobboldali szélsőségeseket is egyesít a zsidóellenesség.