Elszabadult a zsidóellenesség Bécsben

Az Ausztriai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára szerint az iszlamisták mellett bal- és jobboldali szélsőségeseket is egyesít a zsidóellenesség, és a járványellenes intézkedések ellen is tüntettek a holokausztot bagatellizálva.

„A kifejezetten Izrael-ellenes és palesztinpárti tüntetéseken azt látjuk, hogy nemcsak migránsok vesznek rajtuk részt, akik csak most érkeztek az országba, hanem rendszerint már osztrák útlevéllel rendelkezők, akik a második, harmadik vagy negyedik nemzedék óta Ausztriában élnek”

– mondta Benjamin Nägele a májusi bécsi tüntetéshullámról a Magyar Nemzetnek szombati számában megjelent interjúban, és rámutatott, nem először élnek át ilyesmit.

„A zsidó közösségeket felelőssé teszik azért, ami a Közel-Keleten történik, és ez újra meg újra olyan antiszemita megnyilvánulásokba torkollik, amilyeneket sajnos Bécsben is láttunk”

— fogalmazott, hozzátéve: természetes, hogy ezt megszenvedi a biztonságérzetük.

A koronavírus miatti korlátozások ellenére is nőtt az antiszemita incidensek száma Ausztriában

Külön aggasztó, hogy az utcai atrocitások száma is nőtt.

Lépéseket tettek, érzékenyítették a problémára a közösség tagjait, és a hatóságokkal együttműködve megerősítették a biztonsági intézkedéseket

— mondta Benjamin Nägele, aki szerint hitközségüknek mintegy 7800 tagja van Bécsben, és összesen valamivel több mint nyolcezer egész Ausztriában.

Arra a kérdésre, hogy mit várnának az osztrák hatóságoktól, úgy fogalmazott, hogy a védelem a legfontosabb szó.

„Az alapjogok és a demokratikus értékek védelme is, amellyel rendelkezünk, ahogy a fizikai védelem is… Elvárjuk és meg is kapjuk az itteni hatóságokkal való kiváló együttműködést. A zsidó közösségnél és Bécs városában általában is hihetetlenül magas a biztonsági színvonal. Bécs igenis a világ egyik legszebb és legbiztonságosabb városa, és zsidó közösségként nagyon jól érezzük itt magunkat”

— hangsúlyozta Benjamin Nägele.

Antiszemita támadás Bécsben: „az összes zsidót meg kell ölni”

Az osztrák kancellár kijelentette: „minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a zsidók továbbra is biztonságban élhessenek Bécsben, mert Európa zsidók nélkül nem Európa.”