A zsidó keresztény-értékrend fontosságáról, teológiai egyezésekről és modern erkölcsi problémákról is kérdeztük Székely János szombathelyi megyéspüspököt. Interjúnk egy sorozat része, melyben keresztény egyházi és világi közszereplőket kérdezünk a zsidó-keresztény értékrendről.
∗
Dennis Prager amerikai médiaszereplő egy DailyWire-ben megjelent cikkében 11 alappillért sorolt fel, amely a zsidó-keresztény értékrend alapjaként szolgálhat. Az író kiemelte, hogy a nyugati világban “háború” zajlik azok között, akik megtartanák és akik eltörölnék ezt az értékrendet. Mi valójában a zsidó-keresztény értékrend? Létezik-e valójában erre egy általános fogalom, vagy csak teológiai elmélet szintjén valósul meg?
A bibliai teremtéstörténetben tízszer szerepel ez a mondat: „és Isten szólt”. Ebből kiindulva egy ősi rabbinikus magyarázat azt tanítja, hogy Isten a világot tíz igével teremtette (vö. Pirqe avot 5,1). A zsidóság a tízparancsot is így nevezi: „Tíz ige”, „Tíz kijelentés” (Aszeret haddivrot). A rabbik ezáltal összekapcsolják a tízparancsot a világ teremtésével. Azt akarják kifejezni, hogy a teremtés igéje (logosza, logikája) és a tízparancs, az erkölcs igéje ugyanaz. Vagyis azt akarják elmondani, hogy az erkölcs nem valami szubjektív dolog, nem egy esetleges történelmi képződmény, hanem objektív. Egy gyönyörű isteni rend, harmónia, amely bele van teremtve a világba. Benne van az atomokban, a galaxisokban, a sejtjeinkben, az emberi szellemben. Az ember vagy e szerint az objektív isteni rend szerint él, vagy lassanként tönkreteszi önmagát és világát. Ez az objektív isteni rend tárult fel a tízparancsban, és tárult fel Krisztusban (akit az Újszövetség örök isteni igének mond, aki által minden teremtetett; Jn 1,1-3). A zsidókeresztény értékrend ezt a kincset hordozza a világ számára.
Ugyanezt fogalmazta meg nemrégiben az Ortodox rabbik nyilatkozata (To Do the Will of Our Father in Heaven):
„Keresztények és zsidók együtt kell, hogy munkálkodjanak korunk erkölcsi kihívásainak megválaszolásában… Nem vagyunk többé ellenségek, hanem egyértelműen társak abban, hogy megfogalmazzuk azokat az alapvető erkölcsi értékeket, amelyek az emberiség túléléséhez és jólétéhez szükségesek. Istent követve nekünk – keresztényeknek és zsidóknak – a szolgálatkészség, a feltételek nélküli szeretet és a szentség példáivá kell válnunk a világban.”
Miért válhatott ilyen megosztó kérdéssé a zsidó-keresztény értékrend megtartása vagy elvetése?
Ennek egyik fő oka a felvilágosodás óta a nyugati gondolkodást elárasztó szubjektivizmus. Igen sok nyugati ember azt gondolja, hogy az igazság nem megismerhető. Valójában nem is annyira szeretné megismerni az igazságot, a valóság objektív rendjét (mert akkor a szerint kellene élnie), hanem használni akarja a valóságot, a világot, a saját testét, a környezetét, lehetőleg korlátok nélkül. Ez a szellemi áramlat elárasztotta a nyugati világunkat, és igen sok kárt tesz benne.
Martin Buber azt mondta, hogy egy kultúra addig él, amíg kapcsolatban van azzal az éltető titokkal, amelyből született. Ha a nyugati ember elszakad a Biblia éltető forrásától, azoktól az értékektől, melyekből a kultúránk valaha megszületett és megtermékenyült, akkor igen hamar a kultúránk ki fog száradni és el fog pusztulni.
Mi szólhat a zsidó-keresztény értékrend megtartása mellett?
Mindenekelőtt az, hogy igaz. Ez az értékrend van beleírva az atomokba és az univerzumba, a biológiai rendszerekbe és az emberi szellem világába. A komoly tudomány ugyanoda jut, ahová a hit elvezet, amiről a Biblia lapjai tanúságot tesznek. A hit és az ész egybehangzóan tesz tanúságot ennek az értékrendnek az igaz, életadó, helyes voltáról.
A mai világunk egyik nagy hiányossága, hogy a hitet, a vallás bölcsességét száműzték a sekrestyébe. Ahol az emberiség komoly kérdéseit megtárgyalják, ott igen gyakran csak közgazdászok, szociológusok, pártpolitikusok, gazdasági érdekcsoportok képviselői ülnek, és hiányoznak a filozófusok, a művészek, hiányzik mindenekelőtt a vallások sokezeréves bölcsessége. Pedig arról, hogy mi az ember, mi a létünk célja, hogyan kellene élnünk, arról talán többet tud mondani a Biblia, a művészet, mint a gazdasági vagy politikai érdekek.
Okoz-e zavart a magyarországi hívők fejében a zsidó-keresztény értékrend vitatottsága? Hogyan lehet jellemezni a probléma itthoni lecsapódását?
Sajnos sokak fejében igen. Pedig a kereszténység mindig is abban a meggyőződésben élt, hogy a két szövetség ugyanannak a Mennyei Atyának ajándéka, hogy az Ószövetség a mi éltető gyökerünk, és a zsidók a mi idősebb testvéreink. Ám a történelem sok konfliktusa, de még inkább a történelem helytelen, torz ismerete gyakran szembeállította egymással a kereszténységet és a zsidóságot.
A Keresztény Zsidó Tanács működésének egyik legszebb eredménye az a történelemkönyv (A magyarországi zsidóság története; Szent István Társulat 2018), amelyet a különböző zsidó és keresztény felekezetek képviselői együtt fogadtak el, így tükrözi azt a kiegyensúlyozott történelemszemléletet, amelyet szeretnénk, ha minél több fiatal elsajátítana.
Prager szavaiból merítve: “a keresztények az Újszövetséget is követik, azonban csak a kereszténység ellensége vallaná azt, hogy az Újszövetség eltörli az Ószövetség értékeit”. Miben mond igazat ez a kijelentés? Egyetért-e ön ezzel?
Igen.
A II. Vatikáni zsinat Nostra Aetate kezdetű dokumentuma, és nyomában sok más egyházi dokumentum alapvetően elutasítja az antiszemitizmus minden formáját, hangsúlyozza az egészen különleges kapcsolatot a kereszténység és a zsidóság között. A zsidókat II. János Pál pápa idősebb testvéreinek, XVI. Benedek pápa pedig a hitben atyáinknak nevezte.
A Prager által felsorolt 5. zsidó-keresztény közös érték, hogy a világ isteni renden alapszik, és ennek megvannak az éles választóvonalai, például ember és Isten között, férfi és nő között, ember és állat között, jó és rossz között, természet és Isten között. A modern társadalom egy aspektust a felsoroltak közül azonban nem így kezel: a női és férfi szerepeket politikai kérdésként kezelve összemossa. Ön mit gondol erről a jelenségről? Hogyan illik ez bele a zsidó-keresztény értékrendbe (amennyiben beleillik)?
Létezik egy objektív határ, egy lényegi különbség férfi és nő között. Csak egy férfi és egy nő szerelméből, egyesüléséből foganhat gyermek. Természetesen vannak erre rárakódott társadalmi, kulturális szerepek is, amelyekből egyeseket le kell bontani, meg kell tisztítani. Ennyiben a nők egyenlő méltóságáért és jogaiért küzdő mozgalmakkal egyetértünk. Ám a női és férfi identitás megszüntetését, összekeverését, teljesen szubjektív döntésnek vagy szeszélynek tekintését irreális, és az emberiségre, különösen a gyermekekre nézve igen káros dolognak tartjuk.
Prager állítása szerint “ma az Egyesült Államokban az emberek inkább félnek a sajtótól, az internetes és közösségi médiától, mint Istentől.” A modern eszközök megváltoztatták-e a valláshoz való hozzáállást? Mi a különbség a társadalom által elfogadott (így a közösségi médiában is megjelenő) “bűnös” kép és a Biblia alapján körvonalazott “bűnös” képe között?
A sajtó nagyhatalommá lépett elő. Cenzúrázza, gyűlöletbeszéddé nyilvánítja azt a véleményt, amely a sajtóorgánumok birtokosainak nézeteivel ellenkezik. A Biblia szerint az a bűnös, aki a világba, az emberi szívbe (lelkiismeretbe), és egyben a Bibliába is beleírt gyönyörű isteni renddel szemben él. Akár sikeres az illető, akár nem, akár kiderül a vétsége, akár nem, akár dicsérik érte, akár elítélik, aki az isteni renddel szemben él és cselekszik, az bűnös. A média szemében inkább az bűnös, aki lúzer, aki nem sikeres, vagy aki az árral szemben mer úszni, és véleményt nyilvánítani.
Köves Slomó a Dennis Pragerrel készített 2020 decemberi interjújában felvetette, hogy a kommunizmus idején sokan hitték, hogy “ha a zsidógyűlölet egyben a zsidó ideológia gyűlölete, az azt is eredményezné, hogy ha a zsidók otthagyják a zsidó ideológiát és nem-zsidókká válnak, elhagynák a vallásukat, elhagynák a Tízparancsolat ideáját, megszűnne a zsidógyűlölet.” Hogyan tekintett akkor és napjainkban az egyház a hitüket ilyen módon elhagyókra? Léteznek olyan indokok/magyarázatok a vallás elhagyására, amelyek kifejezetten a jelen kor emberét érintik?
Minden vallásnak vannak tipikus kísértései, gyakori vadhajtásai. A kereszténység hajlamos volt (és néha ma is az) a fanatizmusra, az erőszakos térítésre, a gyilkos hitvitákra, vagy a kényelmes, kispolgári, semmire sem kötelező vallásosságra. A zsidóság tipikus kísértése a felsőbbrendűségi érzés, az összefogás mások ellen, az anyagiasság, a liberalizmus. Ezektől a vadhajtásoktól mind a kereszténységnek, mind a zsidóságnak szabadulnia kell, tisztulnia kell, és így elkerülheti a külvilág néha jogos ellenérzését. Természetesen ellenhang, ellenérzés mindig fog maradni, mert a sötétség nem szereti a világosságot, az önközpontú életszemlélet nem tűri az Istenközpontú szemléletet.
Ám a hiteles zsidó „ideológiától” semmiképp nem kell megszabadulnia a zsidó embernek. Esetleg el lehet indulnia beteljesedett zsidó ideológiáig, a Messiás befogadásáig.
Prager szerint sok nyugati szekuláris konzervatív ismeri fel azt, hogy a vallás elvetése “morális káoszhoz” vezet. Ön egyetért azzal, hogy egy ilyen jellegű “morális káosz” felé tartanak a társadalmak?
Az erkölcsi szétesés igen sok jele látszik. A nyugati társadalmaink gazdaságilag, katonailag, technikailag még nagyon erősek, de a belső erejük és tisztánlátásuk már nagyon meggyengült. Egyre kevesebb gyermek születik és egyre kevesebb házasság kötődik a nyugati kultúrájú országok nagy részében. Sok fiatal már nem is igen érti, hogy mi abban a szép, hogy ő az egész életét feltételek nélkül, bőkezűen odaajándékozza valakinek. Mintha ez az emberi nagyság már szinte teljesen hiányozna belőle, hogy képes legyen és akarja önmagát egészen odaajándékozni, hogy képes legyen nagylelkűen, hűségesen, életre szólóan szeretni.
Ha jogrend mögött nincs ott az erkölcs ereje, akkor a társadalom igen hamar szétesik. A jogrend, a szokások valamint a társadalom rendjét és életképességét igazából az biztosítja, hogy a társadalom tagjai meg vannak arról győződve, hogy nem csak azért teszek valamit így vagy úgy, mert egy esetleges parlament esetleges erőviszonyok alapján ezt éppen így határozta meg, hanem azért, mert ez így jó, helyes és igaz.
Hogyan látja a Közel-Kelet konfliktusait annak fényében, hogy élt is Izraelben? Mit gondol a “kereszténymentes Közel-Kelet” problémájáról, amely kapcsán Ferenc pápa is sokszor felszólal?
Rettenetes veszteség a Közel Kelet számára a keresztény közösségek fokozatos eltűnése. Ezek a közösségek évszázadokon át rengeteget adtak a többségi, muszlim társadalmaknak is. Álmom az, hogy mihamarább szülessen meg egy önálló, független Palesztin állam (ennek minden nehézsége és veszélye ellenére), ugyanakkor álmom az is, hogy az iszlám végérvényesen mondjon le az erőszakról. Ebben az irányban prófétai lépés volt Ferenc pápa és a kairói al-Azhar iszlám egyetem nagyimámjának közös nyilatkozata Abu Dhabi-ban, ahol többek között kijelentették: „Az élet olyan ajándék, amelyet senkinek sincs joga elvenni, fenyegetni… Ezért elítélünk minden gyakorlatot, amely veszélyezteti az életet, így a népirtást, a terrorcselekményeket, az elköltözésre való kényszerítést…”
Természetesen messze vagyunk még attól, hogy ez a nyilatkozat valósággá váljék, ám ez az út, amin járnunk kellene egy olyan Közel-Keletért, amely otthont ad zsidónak, muszlimnak és kereszténynek egyaránt.
