Videó: Netanjahu „az évszázad átverésével” vádolja Bennettet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ország népének átverésével vádolta a Jobbra (Jamina) nevű jobboldali párt élén álló Naftali Bennettet vasárnap esti televíziós válaszbeszédében, melyben Bennett azon állítását cáfolta, miszerint az ő irányításával nem jöhet létre jobboldali kormány.

Mint korábban megírtuk, Naftali Bennett ma esti televíziós beszédében bejelentette, hogy egységkormányt alakít Jaír Lapiddal, melyben hangsúlyozta, hogy

hazudik az, aki szerint lehetséges jobboldali kormányt alakítani a Likud párt elnökének, Benjamin Netanjahunak a vezetésével,

és csakis baloldali, centrista és jobboldali pártokból álló egységkormány jöhet szóba, vagy – immár ötödik alkalommal – újabb választásokat kell tartani.

Bennett beszéde után néhány perccel Netanjahu a televízió által közvetített beszédében azzal vádolta jobboldali riválisát, hogy félrevezette az izraeli közvéleményt, amikor azt mondta, hogy nincs lehetősége jobboldali koalíciót alakítani.

A kormányfő azt állította, hogy Bennett azért választotta az egységkormányt, mert mindenáron miniszterelnök akar lenni, és míg ő csak egyéves kormányfői posztot ajánlott fel neki, addig a centrista Jaír Lapid mellett elsőként és két évig lehet miniszterelnök.

Netanjahu szerint kétféle út is kínálkozhatna jobboldali-vallásos kormány felállítására az ő irányításával és Bennett részvételével.

Azt az állítást is visszautasította, hogy Bennett előtt csakis az egységkormány vagy az újabb választások lehetősége állt.

Netanyahu Slams Naftali Bennett for Joining Yair Lapid in Unity Government

Articles: https://www.i24news.tv/enLive:http://i24ne.ws/4GMK30qJn0AFacebook: https://www.facebook.com/i24newsEN/Twitter: https://twitter.com/i24NEWS_ENInstag…

Netanjahu ugyanis vasárnap reggeli, Bennetthez és Gideon Szaárhoz, az Új Remény nevű jobboldali párt vezetőjéhez címzett, de Szaár azonnali elutasításával találkozó ajánlatában

hármas rotációs kormányzást ajánlott, melyben egy évig Gideon Szaár, utána két évig ő maga, majd Naftali Bennett lenne a kormányfő.

Szaár azonban Twitter-fiókjában szinte azonnal bejelentette, hogy elkötelezett Netanjahu kormányzatának megszüntetésében, vagyis ez a kormány valójában nem jöhet létre.

Netanjahu esti beszédében mégis megismételte ezt a lehetőséget, és kifejtette, hogy szerinte Bennettet a saját személyes érdekei vezérelték, mert tudja, hogy ha újabb választások lennének, akkor politikai karrierje véget érne.

A kormányfő azzal vádolta a Jobbra párt vezetőjét, hogy 180 fokos fordulattal ismét megváltoztatta a véleményét, és Lapidhoz csatlakozásával a jobboldali szavazókat balra viszi. Benjamin Netanjahu veszélyes baloldali kormánynak nevezte a lehetséges egységkormányt.

„Senki sem szavazott volna Bennettre, ha tudják, mit fog tenni”

— állította Netanjahu. A miniszterelnök szerint Bennett nem egységkormányt, hanem egy gyenge kormányt hoz létre, amely árt Izrael elrettentő erejének.

„Mit fog tenni ez az izraeli elrettentésért? Hogyan fogunk ellenségeink szemébe nézni? Mit fognak tenni Iránban vagy Gázában? Mit fognak mondani a washingtoni kormányzat folyosóin? Ez a kormány ellen fog állni Iránnak? Ez a kormány támogatja a veszélyes nukleáris megállapodást”

— mondta Netanjahu.

„Naftali Bennett balra szalad. Ez ellentmond minden elvüknek és ígéretüknek, és minden, államunk jövőjét biztosító szükségletnek”

— tette hozzá.

Videó: Naftali Bennett bejelentette a Likud nélküli egységkormány megalakítását

A Jamina vezetője hangsúlyozta, hogy hazudik az, aki szerint lehetséges jobboldali kormányt alakítani a Likud párt elnökének, Benjamin Netanjahunak a vezetésével.