Keményvonalas kommunisták és Hamász-apologéták aggódtak Orbán londoni látogatása miatt

Antiszemitizmussal és demokrácia-ellenességgel vádolják a brit baloldalon Orbán Viktort – olyan emberek, akik a múltban iszlamista terroristák iránt voltak megértők, vagy a venezuelai diktatúrát méltatták – írja a Mandiner. 

Mint emlékezetes, Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Londonban megbeszélést folytatott brit partnerével, Boris Johnsonnal.

A látogatás hírére sorban ítélték el Johnsont a brit baloldali vezető politikusai és hangadói, noha a Munkáspárt elnöke, Keir Starmer furcsa módon egyelőre hallgat.

Magyar szemmel különösen ellentmondásos lehet, hogy olyan személyek kérik számon – Johnsonnak megfogalmazott kritikájukon keresztül – Orbánon a demokráciát, a toleranciát és az emberi jogokat, akiknek saját eddigi teljesítménye finoman szólva sem volt makulátlan ezeken a területeken.

Az öngyilkos merénylőket megérti, a magyar kormányt nem

Érdemes rögtön idézni Jeremy Corbyn volt pártelnököt, aki a Twitterre ezt írta„Ma Borish Johnson fogadni fogja Magyarország volt elnökét (!), Orbán Viktort. Johnsonnak szembe kell szállnia Orbán kormányának holokauszt-revizionizmusával, antiszemitizmusával és iszlamofóbiájával, illetve a feltartóztatott menekültek fizikai abúzusával”.

Ugyan nem teljesen világos, hogy mióta Magyarország volt elnöke Orbán, de a kritika nyilván arra utal, hogy Corbyn szerint Orbán egy elnyomó, antiszemita politikus. Mindez különösen ellentmondásos, hiszen magát Corbynt 2019-ben a Simon Wiesenthal Központ az év legantiszemitább közszereplőjének választotta.

Mint emlékezetes, Corbyn 2009-ben olyan módon fogalmazott a palesztin öngyilkos merénylőkről, mintha meg tudná érteni döntésüket: „Emlékszem, amikor egyszer megkérdeztem pár fiatal palesztint Nabluszban. Leültem közéjük és azt mondtam: mit gondoltok az öngyilkos merénylőkről? Mindegyikük ismert valakit, aki követett el ilyet. Egyikük sem értett velük egyet, de mind tudták, hogy miért követték el azokat ismerőseik. Azt mondták, képzeljem magamat az ő helyükbe: reménytelenség, elnyomás, keserűség. Ez az, ami ide vezet.”

(…)

Veszprémy László Bernát teljes cikkét itt olvashatja el: link. 

Kumin Ferenc: A magyar történelem legsötétebb időszaka ne legyen politikai bunkósbot

Magyarország londoni nagykövetével arról beszélgettünk, hogy a Brexit hogyan érinti a kinn élő magyarokat, hogy milyen volt a királynővel egy címlapon, és mi volt az utóélete Zarah Sultana képviselő asszony antiszemita vádjainak.