Két Izrael-ellenes tüntetés is lesz Budapesten

Csak remélni lehet, hogy a rendőrség megakadályozza a demonstrációk zsidóellenes gyűlöletkeltéshez vagy akár utcai erőszakhoz történő elfajulását — írja honlapján a Tett és Védelem Alapítvány.

Az európai és amerikai Izrael-ellenes megmozdulások példájára e héten a magyar fővárosban is szerveznek rögtön két tüntetést:

szerdán a Bem téren lesz egy “Demonstráció a palesztin népért és az izraeli megszállás ellen”, szombaton pedig a Deák téren tartanak megmozdulást “Együtt az izraeli terror ellen” címmel.

Az eddig 112 résztvevőt vonzó szerdai megmozdulás szervezője a Facebook-oldala alapján Budapesten élő, tuniszi születésű Mohamed Keswani gimnáziumi tanár, akinek az oldala hemzseg az Izrael-ellenes és palesztinpárti posztoktól és a szintén budapesti lakhelyű, a Corvinuson kommunikációs szakot végzett Asil Keswani, aki #FreePalestine hashtaggel jelenik meg oldalán.

A szombati megmozdulásra eddig 192 ember jelentkezett, szervezője a több mint 1300 követővel rendelkező Budapesti Szolidaritás Palesztinával nevű csoport, amely büszke arra, hogy tagja a nemzetközi BDS mozgalomnak, és amely nem ismeri el Izrael államot.

Mint azt Európa-szerte látjuk, a múlt pénteken megkötött izraeli-palesztin tűzszünet nem jelenti a zsidó állammal szemben ellenséges megmozdulások végét: a gyűlöletkeltés folytatódik, az számos európai nagyvárosban antiszemita atrocitásokhoz, utcai összecsapásokhoz vezetett. Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában és más országokban is ürügyként használták az izraeli hadsereg gázai védekező műveletét Izrael- és zsidóellenes indulatok elszabadítására. Zsinagógákat és zsidó intézményeket támadtak meg, izraeli zászlókat égettek, Tel Aviv lebombázását követelték, volt, ahol a sajtó “pogromhangulatról” számolt be. New Yorkban egyenesen gyújtóbombát dobtak zsidó amerikaiakra a város “gyémánt negyedében”, több zsidót inzultáltak és megvertek, leköptek.

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Budapesten élő muszlim, illetve palesztin csoportok a jelek szerint a magyar fővárosba akarják importálni az Izrael-ellenes hangulatkeltést. Magyarország – talán nem függetlenül attól, hogy itt él Európa egyik legnagyobb zsidó közössége – Izrael egyik legnagyobb barátja Európában, kormánya zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, legutóbb is egyedüliként vétózta meg egy Izraelt és a terroristákat egy szintre emelő EU-s nyilatkozat elfogadását.

A TEV természetesen elfogadja és a törvényes kereteken belül mindenki számára érvényesnek tartja a szólás és a gyülekezés szabadságát. Izrael-ellenes, “anticionista” mázba bújtatott antiszemita demonstrációk azonban indulatot kelthetnek a magyarországi zsidó közösség ellen, veszélynek tehetik ki a hazai zsidóságot. Legutóbb Debrecenben akartak egyesek Gáza ügyében “szolidaritási” demonstrációt tartani – a kezdeményezés végül elbukott. Nagyon reméljük, hogy a mostani, egy szűk szubkultúrán nem túlterjedő budapesti megmozdulások is megmaradnak békés keretek között és bízunk abban, hogy a rendőrség a rendezvény biztosításánál nem lesz tétlen, ha uszítást, pláne tettlegességet tapasztal.

Cseh Katalin szerint „veszélyes” a magyar külügyi vétó az EU-ban, el kéne törölni a rendszert

Cseh Katalin Szijjártó Izrael melletti vétója kapcsán írta, hogy ez mutatja: az egész rendszer hibás és veszélyes.