Mondd csak Európa, mit kéne Izraelnek csinálnia?

Kérjük az ötleteket arra vonatkozóan, hogyan állíthatná meg a Hamaszt a zsidó állam anélkül, hogy célba venné a terroristák infrastruktúráját, és katonáit, akik a rakétatámadásokat megtervezik és végrehajtják – írja Fiamma Nirenstein olasz újságíró a JNS hasábjain. 

Tehát akkor, megkérdezném mit kellene tennie Izraelnek? Azokhoz szólok, akik felvonultak Olaszország, Anglia vagy Németország utcáin, kezetekben a palesztin zászlókkal, és közben Izraelt emberiség ellenes bűncselekményekkel vádoljátok, meg etnikai tisztogatással, és azt kiabáltátok, hogy Izrael egy apartheid állam – kezdi Nirenstein.

Ti, akik megvéditek a Hamaszt Párizsban, Berlinben, Londonban és Rómában, akik újabb és újabb vádakat soroltok fel Izrael ellen a közösségi oldalakon, többek között, azt az ostoba konspirációs teóriát mi szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, az ördögi „gonoszság hercege” a Hamásszal egyetértésben kezdte a háborút, hogy így hatalmon tudjon maradni – folytatja az újságíró.

Ti, akik mikor a terroristák Jeruzsálemben és Tel-Avivban lakásokat, iskolákat és kibbutzokat bombáznak, nem rohantok ki az utcára, hogy tüntessetek az emberiség ellene elkövetett bűncselekmények ellen, amelyek egyetlen célja az ártatlan állampolgárok célba vétele.

Ti, akik, mikor öngyilkos robbantók majdnem 2000 izraelit öltek meg a Második Intifáda során, találtatok arra időt, hogy egyes egyedül Izraelt ítéljétek el, amiért kész volt arra, hogy megvédje magát azokkal szemben, akik buszokat és pizzériákat robbantottak fel, hogy így megölhessék a zsidó állam állampolgárait.

Kérjük az ötleteket arra vonatkozóan, hogyan állíthatná meg a Hamaszt a zsidó állam, máshogy, mint azzal, hogy célba veszi a terroristák infrastruktúráját, és azon katonáit, akik a rakétatámadásokat megtervezik és végrehajtják – szegezi a kérdést Nirenstein az Izrael vádlóinak.

A Hamasz ok nélkül támadta meg Izraelt – írja a szerző.

Ez a legújabb fordulója egy háborúnak, amely során a Gázában – ahol már 16 éve nincs izraeli jelenlét – a területet uraló terroristák kínozzák az izraeli polgári lakosságot azzal, hogy véletlenszerűen célba veszik őket, azzal a céllal, hogy megöljék és elpusztítsák őket. Mindeközben saját közel két milliós lakosságukat is túszként őrzik az övezetben.

A saját embereiket élő pajzsként használják, mivel lakossági területről lőnek és a terveket is lakossági épületekben gyártják. Ha az izraeli hadsereg nem válaszol, akkor a Hamasz még több rakétát fog Izraelre lőni.

Ez ennyire egyszerű – szögezi le Nirenstein. – S milyen kormány, vagy milyen hadsereg az, amely engedi, hogy a lakosságát rakétákkal lőjék? Ez bűnrészességet jelentene. Bűnrészességet egy háborús bűncselekményben.

Az igazság a történet egyszerűségében rejlik, amit ideológiai okokból manipulálnak. Ez a manipuláció az Izrael állama elleni előítéletből fakad, amit azok éreznek, akik delegitimizálni akarják Izraelt, és nem tartják méltónak arra, hogy létezzen és túléljen. Ez az európai antiszemitizmus alap tézise, amely azt a múltbéli nézetet viszi tovább, hogy a zsidók nem méltóak az életre.

Nincs még egy ország – írja a szerző – amelynek ilyen hosszú ideig, és ilyen türelemmel és önmérséklettel kellett fenntartania az emberségét és a katonai erejét, miközben folyamatosan terrorizálják.

A Hamasz ideológiai meghatározása elég egyértelmű, hasonlít Hitler barátjának Haj Amin al-Husszeininek a nézeteihez. Évtizedek óta az antiszemitizmus kútjából isznak: egyrészt egy vallásos, mártíromságra építő ideológiából, másrészt a náci teóriákból, amelyek a zsidóság kártékonyságát és alsóbbrendűségét hirdetik, valamint a kommunista imperializmus rémképét is hozzáöntik, majd mindez összekeveredik az „emberi jogokkal”, amelyek hirdetői paradox módon legitim taktikának találják a felszabadítás nevében történő terrorizmus támogatását – foglalja össze a szerző.

Izrael a világ védelmező frontvonala, egy globális pajzs, amely fenntartja a törvényt, betartja a tiszta fegyverkezés doktrínáját, és szabad és nyitott társadalmat hirdet. A palesztinokkal folytatott vitája, csak egy apró tünete annak a halálos ideológiai betegségnek, amely úgy tekinti és úgy kezeli a zsidó államot, mintha egy utálatos „gyarmatosító elnyomó” lenne – írja Nirenstein.

Ha az izraeli-palesztin konfliktus valóban területi vita lenne, akkor az Egyesült Nemzetek nem töltött volna évtizedeket azzal, hogy azt az ideát propagálja miszerint a „cionizmus rasszizmus” miközben éppen az ellenkezője igaz a zsidó államra. Ennek a bizonyítéka az a számtalan békeajánlat, amit a palesztinok egymás után utasítottak vissza.

De Izrael mindig is rendelkezett azzal a képességgel, hogy azonosítsa azokat, akik elkötelezettek az elpusztításával kapcsolatban. S mindig megvédte magát, ha erre volt szükség: elpusztítja az ellenség fegyvereit és harcosait, akkor is ha olyan épületekbe bújnak, amiknek elvileg más lenne a funkciója.

Izraelnek meg kell állítania a Hamaszt, akkor is ha egy aszimmetrikus háború szörnyű és fájdalmas. Azok, akik úgy tesznek, mintha ez nem lenne érthető,  különösen mikor a zsidó állam egy halálos támadás ellen védekezik, azok a szívük mélyén elrejtve, egy káros ideát hagynak növekedni. Izrael önvédelmi jogának delegitimizálása automatikusan legitimizálja az ellenség célját, hogy megsemmisítse a zsidóságot – zárja Fiamma Nirenstein.

Álomtemetőben

A szemünk előtt kibontakozó belső intifáda nem csak embereket fog eltemetni, hanem egy sor álmot is a Közel-Kelet jövőjével kapcsolatban.