Fehéreknek nem ad interjút Chicago polgármestere

A demokrata politikus szerint szégyen, hogy 2021-ben a városi sajtótestületben még mindig nagyrészt fehérek dolgoznak.

Chicago polgármestere, Lori Lightfoot kizárólag színesbőrű újságíróktól fogad el interjúkérelmet szóvivője szerint – írja a National Review-re hivatkozva a Mandiner.

A demokrata párti polgármester Twitteren azzal magyarázta döntését, hogy fel akarja oldani azt a „status quót” ami sokaknak hátrányt okoz.

„Szégyen, hogy 2021-ben a városi sajtótestületben nagyrészt fehérek dolgoznak. Pedig a város több mint fele feketeként, latinóként, ázsiaiként vagy őshonos amerikaiként tekint magára” – magyarázta.

A lap azt írja: a Chicago Tribune riportere, Gregory Pratt – aki egyébként latino – visszamondta a Lightfoottal készítendő interjút, miután a polgármester felszólítás ellenére sem volt hajlandó eltörölni a szabályt.

„Nem a politikusok döntik el, ki tudósít róluk” – szögezte le Pratt.

A polgármester egy két oldalas levelet is intézett a chicagói sajtóhoz, amelyben dicsérte saját 2019-es megválasztását, büszkélkedve azzal, hogy ő az első leszbikus fekete polgármestere az Egyesült Államok legnagyobb bűnözési rátával küzdő városának – írja Daily Wire. 

A levélben Lightfoot azzal vádolta meg a helyi sajtót, hogy túl fehér, és túlságosan tele van férfiakkal. Szerinte a sajtónak is harcolnia kéne a rendszerszintű rasszizmus ellen, és a döntése, hogy ideiglenesen nem beszél fehér riporterekkel az ő évtizedes „rasszizmus elleni harcának a része”.

 Fotó: Chicago’s Mayor Office

Szenvedhetnek-e fehérek faji diszkriminációt?

Bár a kérdés egyszerűnek vagy butának is tűnhet, az amerikai Legfelsőbb Bíróság elé komoly kihívást támasztottak egyes ügyek.