Tóta W. és a népirtás bagatellizálása

Különös írás látott napvilágot a HVG hasábjain. A cikk szerzője a neves publicista, Tóta W. Árpád, aki hírhedtté vált vallási közösségek értékeit buzgón becsmérlő és dehonesztáló írásairól. A nemrégiben megjelent kínai pártállamról szóló cikke is eme botrányos írások sorába illik, amit nem lehet szó nélkül hagyni.

A szerző egy érzelmes kirohanással akarta felhívni a figyelmet a maoizmus nyomdokaira lépő Hszi Csin Ping rendszerének jogtipró és barbár jellegére, azonban vitriolos hangvételű írása olyannyira visszafelé sült el, hogy Tóta W. nem is az üldözött ujgurokért, hanem sokkal inkább a kínai kommunizmus becsülete mellett állt ki. Hogyha valamiféle konklúziót le lehetne vonni ebből a cikkből, akkor a HVG publicistája azt üzenhette: nem maga a kínai kommunizmus a probléma forrása, hanem a jelenkori politikai garnitúra.

Tóta W. azonban itt nem állt meg, a kommunizmus istápolása mellett intenzív nácizásba kezdett és párhuzamot állított a soá és az ujgurellenes elnyomó intézkedések között. A szerző úgy véli, az ujgurok üldöztetését Peking etnikai nacionalizmusa és rasszizmusa motiválta, akárcsak a hitleri rezsim zsidósággal szemben meghozott jogtipró, dehumanizáló és népirtó intézkedései. De ha ez még nem lenne elég, a holokauszt-relativizálás mellett a sztálinista, maoista rendszerek védelmében is fellépett, nem is akárhogy. Mintha meg sem történtek volna, a szerző kijelentette: sem a sztálini Szovjetunióban sem a Mao uralma alatt senyvedő Kínában nem történtek olyan brutális, szisztematikusan, az állam által megszervezett genocídiumok, mint a Hszi-éra alatt. Konkrétan: „Ugyanis faji alapú népirtást sem a sztálini Szovjetunió, sem a mai Oroszország nem követ el. Kína sem tett ilyet Mao vagy Teng idején, ma viszont igen.”

A nagy ukrajnai éhínség: amikor az emberek megették halottaikat

Több millió ember halt éhen az 1932-33-as években Ukrajnában, a világ egyik legtermékenyebb földterületén. Az áldozatok fele gyermek volt.

Tóta W. tehát eljutott arra a szintre, hogy hisztérikus kirohanása vegyüljön a genocídiumtagadással vagy a genocídium katasztrofális mivoltának megkérdőjelezésével. Ez az írás minden ízében megbotránkoztató, és alattomos. Az ujgurok elleni üldöztetés ellen felszólalva felmenteni a véreskezű kommunista önkényuralkodókat emberiesség elleni bűntetteik alól finoman szólva is a durva torzítás netovábbja.

De nézzük is, hogy Tóta W. hány millió ártatlanul meggyilkolt ember katasztrofális halálát titulálta bagatellnek. 1922 előtt jön el a hadikommunizmus sötét korszaka, amikor több százezer, jobbára paraszti sorban tengődő ember lett áldozata a lenini titkosrendőrség népirtó akcióinak. Ezeket a parasztokat társadalmi státuszuk miatt nyomták el, eliminálták és zsákmányolták ki, ugyanakkor voltak olyan orosz hegemónia alatt senyvedő népcsoportok, melyek szisztematikusan, etnikai származásuk miatt váltak az üldöztetések áldozataivá. A kommunizmus népirtó gépezete tehát nem is a sztálini érában épült ki, hanem már Lenin és Trockij is vezető szerepet vívott ki a féktelen gyilkolászásban. Olyan csoportok váltak a szisztematikus elnyomás áldozataivá mint a kazahok, a kozákok, a krími tatárok, az ukránok, a kisebb uráli, Volga-menti népcsoportok, és a grúzok.

Az ő „vétkük” mindösszesen az volt, hogy a Szovjetunió határterületein éltek, vagy társadalmuk tradicionalista beidegződése szilárd betonfalként szolgált a bolsevikok marxista materialista agymosásával szemben és így renitens, osztályidegen elemekként titulálták őket. A szovjetrendszer pedig kíméletlen volt, és mindegyik nép esetében ugyanazon forgatókönyv alapján intézkedtek. Minden földjeik elbitorlásával, agrárkultúrájuk lerombolásával majd éheztetésével kezdődött. Ezt követték a katonai tömeggyilkosságok, s mindezen borzalmak túlélőit a végső felvonásban munkatáborokba deportálták, ahonnan már nagyon kevesen térhettek haza élve. És sajnos el kell mondani azt is, hogy gyalázatos tettüket sikeresen elvégezték, ezek a népek ugyanis már csak szórványokban léteznek és eltűnőben vannak a kultúrájukkal, nyelvükkel együtt. De hogyha már Mao is szóba került, ő volt a legfőbb tanítója az etnonacionalista-kommunista vörös khmerek vezérének, Pol Potnak, akinek „demokratikus Kambodzsája” példátlanul véres és kegyetlen tömegmészárlásokat vitt véghez célzottan az országban élő vietnámiakkal és a kínaiakkal szemben.

A szovjetunió faji alapú népirtásai közül azonban kiemelkedik a bestialitásában és áldozatainak számában is kirívó holodomor, mely során a szovjet bolsevik állam a kollektív kiéheztetés eszközével küldött halálba csaknem hét millió, túlélési lehetőségeitől megfosztott ukrán földművest.

És persze Mao Ce Tung sem volt rest, amikor emberek millióit kellett halálba küldeni a szocialista proletárállam építésének sikere érdekében. Az ő számlájára több mint hatvanmillió (jobbára vidéki, földművesként dolgozó) áldozat írható, akik megsínylették a magántulajdon, a magángazdálkodás és kereskedelem eltörlését, a faluközösségek pártállami felügyelet alatt álló falanszterbe kényszerítését, a földek kollektivizálását és az egykoron szebb napokat látott agrárium kiszolgáltatását a habókos és megalomán pártvezér irracionális törekvéseinek. Lehet, hogy az öldöklésnek ez a módszere nem etnikai alapú volt, ugyanakkor mégis láthatjuk a kommunisták népirtó tevékenységének kettősségét.

Magyar zsidók szovjet lágerekben: „A túlélőket csupán munkaerőnek tekintették”

„Az igazság tényszerű feltárásával és bemutatásával tartozunk mindazoknak, akik megjárták a GULAG poklát” – mondja interjúnkban Botos János történész.

Van amikor a mészárlások indoka a burzsoázia befolyásszerzésének visszaszorítása, és van amikor egyes etnikumoknak azon „reakciós” meggyőződése, nem fog rajtuk a progresszív métely, így nem tudják őket a szocializmus hűséges követőjévé tenni. Sőt mi több, hogy Tóta W. sarkítására sarkítással válaszoljak, elmondható az is, hogy a kommunizmus dinamikájának alapvető eleme a népirtás, ugyanis egy gondolkodásában, kultúrájában és társadalmi státuszában is egységes, homogén proletártársadalom csak annak jegyében építhető ki következetesen, ha a saját kultúrájához, világszemléletéhez, és társadalmi státuszának megőrzéséhez ragaszkodó embereket, rétegeket, csoportokat elnyomják és eltüntetik.

Tóta W. tehát olyan rendszerek apologétájaként lépett fel és egy olyan ideológia „becsületének” védelmére kel, amely minden ízében természetellenes, civilizációromboló, embertelen, elnyomó, kizsákmányoló, mely minden országra (ahol Marx és Lenin hasonszőrű követői hatalomra jutottak) apokalipszist hozott.

A kínai pártállam pedig nem azért üldözi tűzzel-vassal a keresztény egyházakat, a tibeti buddhizmust, és a mohamedán hitükhöz, illetve türk kultúrájukhoz hűen ragaszkodó ujgurokat, mert rasszista lenne, és a han-kínai népet a faji hierarchia tetején állónak tartják, hanem azért, mert a szocializmus eszményített, haladó-egalitárius társadalmára a vallás, a történelmi hagyományok, és a nem osztályegyenlőségen alapuló társadalmi rend méregként. Az ilyet szerintük csak az ateizmus, a materialista filozófia és a politikai gazdaságtan szellemével lehet visszaszorítani. A Kínában zajló „etnikai” üldöztetésnek nem más az alapja, mint a marxizmus-leninizmus. Hogyha ezzel a gondolattal Tóta W. nem tud megbarátkozni, és továbbra is folytatja az eszme jelenkori követőinek megkímélését attól, hogy szembenézzenek szellemi elődjeik tetteivel, akkor ne játssza el a kínai diktatúra esküdt ellenségeként felszólaló szabadságharcost! Hiszen ahogy az írásából is kitűnik, ő nem a rendszer ideológiai alapjait sérelmezi, hanem a jelenkori államapparátus ideológiai irányváltását vizionálva úgy akar kiállni egy nemes ügy mellett, hogy közben tisztára mossa a Kínai Kommunista Párt irányadó eszméjét.

A gulág, az újságíró és a tények

Lázár György újságíró hosszas bejegyzésben bizonygatta, hogy Menachem Begin „dicsőítette” Sztálint. Az egyetlen gond ezzel, hogy Begint 1940-ben deportálták a gulágra.