Az általunk eddig ismert világ elvesztette az eszét. A fekete fehér, a fehér fekete. A jó rossz, a rossz jó. A nappal este, az este nappal – kezdi írását a Facebookon Hillel Fuld, magyar-zsidó származású izraeli techguru, a 2018-ban meggyilkolt cionista aktivista Ari Fuld testvére.
Megdöbbentő látni, hogy mennyire gyűlölik Izraelt az interneten. Nem meglepő, hogy sokan utálják a zsidókat, ezt eddig is tudtuk. Nem meglepő, hogy sok ember az arabok oldalán van, hiszen az arabokat nem érdekli az igazság, és ezért jobb is a PR-juk, mint nekünk, hiszen mi nem hazudunk.
Ami megdöbbentő, az a rengeteg téves információ és nyílt hazugság, amely az interneten kering. Nem csak a legutóbbi „kör” harcairól beszélek. Általánosságban értem a dolgot.
Az első és legegyértelműbb hazugság az Izraellel szemben álló emberektől, hogy ez nem egy kiegyenlített harc. Népszerű celebek és beszélgetős műsorok vezetői terjesztik ezt a mérges gondolatot milliónyi követőjüknek. „Sokkal több áldozat van a palesztin oldalon, Izrael sokkal erősebb, és ezért önuralmat kell tanúsítania”.
Jól értem? Ha több halott zsidó lenne, akkor nem lenne baj azzal, hogy Izrael megvédi magát, de mivel elképesztő technológiai újításokat vezettünk be, melyekkel még a levegőben felrobbantjuk a rakétákat, és ezért kevés zsidó halt meg, ezért nem védhetjük meg magunkat?
Komolyan gondolják, akik ezt mondják?! Előbb több halott zsidó kell, és majd akkor megengedik, hogy megvédjük magunkat?!
Továbbá mutassanak nekem egy háborút/konfliktust, ahol az áldozatok száma dönti el a háború igazságosságát. A második világháború jogos volt? Németország nem veszített el sokkal több lelket, mint akik harcoltak ellenük, hogy kiirtsák a nácizmus gonoszát? Még tovább megyek. Tudják vajon, hány ártatlan német halt meg a második világháborúban? Ez jogtalanná tenné a háborút? „Nem, ők nem voltak ártatlanok. Megválasztották Hitlert, hogy vezesse őket. Megérdemelték a következményeket”.
Tehát ha egy nép megválasztott egy pszichopata rezsimet, hogy vezesse őket, akkor jogos megtámadni őket, hogy legyőzzük a gonoszt? Gondolom lehet érteni, mire utalok ezzel? A gázai arabok demokratikusan megválasztották a Hamászt, egy terrorszervezetet, hogy vezesse őket. Mi mást kell még mondanom?
OK, tehát a következő hazugság: „A palesztinoknak is jár az önrendelkezés. Jár nekik egy állam. Amíg nincs államuk, nem fognak leállni.”
Rendben, szedjük szét az állítást. Vajon hány lehetőségük volt az araboknak, hogy államuk legyen? Egy? Nem. Kettő? Nem. Három? Nem. Négy? Nem, még mindig nem. Öt? Igen, ez a helyes szám. Öt lehetőségük volt, és mindet elutasították. Miért – kérdeznéd? Csak nem azért, mert nem akarnak államot? Láttad már a PLO (a Palesztin Felszabadítási Szervezet) kiáltványát?
A kiáltvány 2. pontja tisztázza, hogy „Palesztina, azon határokkal, melyeket a brit mandátum során birtokolt, oszthatatlan területi egység”, azaz nincsen benne hely zsidó államnak.
Nem akarnak saját államot. Tisztán és érthetően mondják. Ők Izraelt akarják eltüntetni. Itt az ideje, hogy elfogadjuk, amit mondanak.
Az irónia egyenesen vicces. Azok az emberek, akik az arabok ügyét támogatják, egyben ugyanazok az emberek, akik kisgyerekeknek nézik az arabokat, mintha azok nem tudnának maguk számára gondolkodni. „Azt mondják, hogy a (Jordán) folyótól a tengerig (kell felszabadítani Palesztinát)? Á, biztosan nem ezt értik alatta!” „A terrorizmus az első számú harci eszközük? Nincs más eszközük, mert szenvednek! Hogyan lehetne őket hibáztatni?”
Sok rossz helyzetben lévő nép van a világon. Sok a szegény, beteg, szomorú ember. Vajon mindegyikük felrobbantja magát, vagy rakétákat lő nőkre és gyerekekre? Valamiért ezt elnézzük az arabok számára, mert ők „szenvednek”.
Természetesen hazugság, hogy a szenvedésük miatt terroristák. (A testvérem) Ari 17 éves gyilkosa és befolyásos és pénzügyileg jó helyzetű családból származott.
A következő hazugság, hogy Izrael válogatás nélkül öl nőket és gyerekeket. Ha az embert a gyűlölet megvakítja, a tények nem számítanak: Izrael bármely más hadseregnél többet tesz, hogy csökkentse az ártatlan halott arabok számát. A probléma az, hogy az ellenfeleink kórházakban rendezik meg a terrorista bázisaikat. Szó szerint maguk mellé állítják a nőket és gyerekeket, miközben rakétával lövik Izraelt. Tehát igen, vannak ártatlan áldozatok az oldalukon. Kinek a bűne ez? A Hamászé.
Vegyünk még egy hazugságot, noha rengeteg hazugság kering most az interneten. „Izrael ellopta a palesztinok földjét. Vissza kell adniuk az ellopott otthonokat”. A szavak fontosak, és ha palesztinnak nevezzük az arabokat – mely szó a terrorista Jasszer Arafat alkotása –, pontatlanok vagyunk, és ez nem segít. Ők arabok.
Tehát beszéljünk erről a hazugságról: megszálltuk a palesztin államot, elloptuk az otthonaikat és megöltük a gyermekeiket – szól a vád. Mikor? Ez egy komoly kérdés. Mikor? Az én történelemkönyvem szerint az ENSZ nekünk és nekik is államot adott 1948-ban. Ezt ők nem fogadták el, és megtámadtak minket. Mi pedig jól elvertük őket.
Akkor tehát mikor foglaltuk el az úgynevezett palesztin arab államot?
Felesleges Google-n keresgélni, úgyis az egész egy nagy hazugság. Sosem volt palesztin arab állam. Soha. Miért nevezik magukat akkor az arabok palesztinoknak? Kérdezze meg tőlük bárki, mikor jött létre a palesztin föld! Mondjanak bármit erről az úgynevezett államról, amit megszálltunk!
Segítek: nem tudod megszállni azt a földet, ami a tiéd.
Úgy érzem, hogy csak a felszínt kapargattam, mert még rengeteg hazugság terjed az interneten. Mondom még valamit viszont. A zsidók értékelik az életet. Úgy hisszük, hogy minden zsidót Ist.n képmására teremtettek. Megbecsüljük az életet és mindent megteszünk, hogy óvjuk és őrizzük azt. Sokan nem tudják, milyen drága is a Vaskupola. Minden egyes rakétája 50 ezer dollárba kerül. De nekünk az emberi élet a világ minden pénzénél fontosabb.
Az ellenségeink viszont a halált dicsőítik. Miközben mi fejlett technológiával hárítjuk el valós időben a rakétákat, addig ők arra használják az amerikai, európai és izraeli milliárdokat (mert mi idióták vagyunk és együttérzők azokkal is, akikkel nem kéne együtt érezni), hogy támadó alagutakat építsenek, melyek Gázából indulnak, és zsidó városokba mennek. És nem cukorkát terveznek vinni az alagutakon át az izraeli gyerekeknek. És persze a segély nagy részét rakétákra küldik, melyeket aztán ránk lőnek.
Golda Meir azt mondta, hogy „a béke akkor jön el, ha majd az arabok jobban szeretik a gyerekeiket, mint amennyire minket gyűlölnek”.
Ennél igazabb szavakat még sosem mondtak.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.





A világ nem vesztette el az eszét, hanem végtelenül aljas. Olyan aljas, amilyen ember csak aljas lehet. Ha az a gyűlölet ami az agyukból a szájukba áramlik, és az ölne, nagyon sok náci döglene meg. Hangsúlyozom. Amikor olyan sunyi reagálások hangzanak el felelős(nek) tartott emberek szájából, mint az …”Elfogadhatatlan, hogy a Hamász véletlenszerűen rakéták lő a civil lakosságra. Hollandia támogatja Izrael jogát az önvédelemre, a nemzetközi törvények és az arányosság keretein belül.”… -szöveg, akkor világos, hogy ez bátorítólag hat a terrorszervezetekre. Tehát: először is, az önvédelem jogának „elismerése” mérhetetlenül aljas. Az önvédelem alapvető kötelesség, és nem lehet függvénye annak, hogy senkiházi gonosztevők elismerik-e vagy sem. Másodszor a nemzetközi jogra „ezek” hivatkoznak, akik a legkevésbé tartják be. Sőt olyanok is, akiknek semmi köze ehhez (ld. Hága). Nem csoda, hogy mindez bátorítólag hat a terrorizmusra. Végül, a holland „ez”, hozzáteszi: „az arányosság keretein belül”. ha arányos lenne a reagálás, akkor Gáza rég csupasz föld lenne…
Ezek mindenhova pucsitanak mikozben nem allnak ki semmiert .Forduljatok el a Nyugatol mert teljesen romlott! Ha egy tarsadalomnak nincsennek ertekei akkor az a tarsadalom ossze fog omlanni !!! Ez igaz Nyugat Europara es Amerikara is ! Az Iszlam rosszabb mert egyetlen erkolcse DZSIHÁD vagyis a haboru szerintem kiirtatjak sajat magukat!!! Nem fogok sirni utannuk!!!
Teny, hogy a vilag a palesztinokkal szimpatizal. Ennek sok oka lehet, ok a gyengebbek, az underdog, stb. De a donto kulonbseg, ami a javukra billenti a szimpatia-merleget az az, hogy sokkal jobb a propagandajuk. Sot, nekik van, Izraelnek nincs. Izrael propagandaja foleg abbol all, hogy amikor nagy a coresz, mint most is, akkor a nagykovetek rohangalnak es magyaraznak, de ennek semmi hatasa a tomegekre, az egyetemi fiatalsagra, a netre. Az elmult evtizedek kormanyai szinte semmit nem torodtek a propagandaval, a kulfold meggyozesevel. Sot, mivel az uralkodo rezsim az elmult evekben (sok-sok evben) a jobboldal a szelsojobbal szovetsegben, a narrativa az o szavazobazisukhoz szol. Es ez a narrativa meg a kozep, vagy kozepbal izraeli fulnek is irritalo, a liberalis nyugati fulnek viszont egyenesen agressziv, visszataszito. Az eredmeny jol lathato mindket terfelen: a belpolitikaban siker, a nagyvilagban ellenerzes, antipatia.
Lehet, hogy Izraelnek is kellene arab-ellenességet közvetítenie a gyerekmatinék keretein belül és dicsőíteni a mártírhalált ötéveseknek, vagy a rabbik felvilágosítást tarthatnának arról a tinédzsereknek, hogy kell levágni helyes mozdulatokkal a palesztinok fejét olcsó késekkel. Lehet, hogy ezekkel sem lenne rosszabb a megítélésük, hiszen a palesztinoknak bevált. Olyankor a nyugat csak terroristákról beszél, de ha ugyanezeket a műsorokat sugárzó szervezetekre mérnek csapást szinte/vagy egészen úgy interpretálják,mintha a civil lakosságot támadná Izrael szándékosan, ahogy a Hamasz (amit nem nagyon hangoztatnak, ez az arányosság elve gondolom). Őrület. Tényleg jobb a propagandájuk, hiszen láthatóan ezek sem számítanak.
Te vagy viccelsz, vagy felreertettel. A palesztinok ezt a musort sajat hasznalatra keszitik, es nem terjesztik. Ezzel szemben kifele ok az aldozat, a Koran es a beke nepe, stb. Izraelben az a narrativa, amirol en beszelek, kevesbe gyermeteg es veres, de ahhoz eleg agressziv, hogy a vilagot bosszantsa. A palesztin vezetok ritkan beszelnek a Feher Hazban, a Kongresszusban, stb. tokeletes angolsaggal, igy nincs reakcio. Ezzel szemben Bibi konnyeden magara (es Izraelre) tudja haragitani a vilagot.
Most, hogy így írod. Én már nem tudom. Lehet, hogy félreértettelek.
En vegig a kulso propagandarol beszeltem. Ez az, ami segithet egy orszag megiteleseben a nagyvilagban.
Én meg csak azt írtam, hogyha Izrael közvetítene hasonló műsorokat belső használatra biztos vagyok benne, hogy ezzel lenne tele minden, ennek ellenére még ezzel sem biztos, hogy rosszabb lenne a megítélése, mint általában a palesztinokéval szemben. Ja, végül is valahol vicceltem.
Az új típusú nyugati szélsőjobboldal, ami az iszlamizálódás ellenében született meg, és inkább filoszemita, mint sem(a helyzetnek szóló álca ez vagy sem ki tudja megmondani, majd a jövő) mint célközönség valóban nem a legjobb választása a jelenlegi kormánynak. Persze ők inkább csak rácsatlakoztak erre.
A liberálisok, balosok nem is nagyon tudnak azonosulni ezzel főleg szélsőbalon és progresszív oldalon irtóznak a nacionalizmustól és direkt keverik sokszor a soviniszta törekvésekkel. Az apartheid-el is úgy dobálóznak mintha kötelező lenne.
De külső szemlélőként ki vagyok én hogy eldöntsem mi jó nekik, lehet hogy pár óvóhelyen eltöltött éjszaka után ennek is örülnék, hogy egyáltalán -látszólag-vannak mellettem még kétes alakok is.
Olyan mint nálunk itthon lehet antiszemita jellegű globális összeesküvések mentén összekacsintani a radikálisabb szavazókkal, kifelé megy a zsidó-keresztény kultúra védelme. Valójában mindegy is. Itt évszázados zsidókkal szembeni előítéletek alapján megy a megítélés, teljesen mindegy, hogy mit csinálnak és az is, hogy balos, vagy jobbos kormánya van Izraelnek. Ezek kifogások.
A bíróság kilakoltat balos kormány alatt is, ha nem fizetsz és a rakéták ennek(vagy nem ennek) kapcsán ugyanúgy elindulnak, amíg létezik a zsidó állam és a palesztin nép nem unja meg a háborúskodást valamint a terrorvezéreit. A sajtója is ugyanez lesz többségében nyugaton, mint ma, Bibi ide vagy oda. Ne legyen így, de nagy a valószínűsége.
ui. De amúgy tetszik az első hozzászólásod, figyelni kell erre, csak SZERINTEM nem ez az oka, vagy nem egészen ezen múlik…Sajnos.
Hidd el, hogy katasztrofalis a „tajekoztatas”, es ez nem csak az en benyomasom. A legironikusabb az egeszben az, hogy Izrael propagandaja, a nemzetkozi tajekoztatas, a legjobb talan akkor volt, amikor (ezelott 40 evvel) Netanyahu volt az ENSZ nagykovet, kesobb meg, a madridi konferencia idejen az orszag szovivoje. De akkor az volt a celja, hogy Izraelt minel szebbnek lattassa a vilag szemeben, mara meg az, hogy a szelsojobbot maga mogott tudja a kormanyalakitasnal.
Te abol indulsz ki hogy az emberek tobbsége baloldali? TÉVEDÉS!!! A baloldal az egesz nyugati vilagon lejaratja magát valojában nem tobb mint az ELIT csicskája akik VILÁGÁLAMrol ámodoznak!!!
Nagy többség nem, de a pofájuk nekik nagy.
Ühüm…. no meg az is tény, hogy a „világ” egy tetemes része – a zsidók millióit lemészárló Hitlerrel és követőivel „szimpatizált” – anno; „annak idején”. Igy többek között – és magyar vonatkozásban – a zsidókat gyilkolászó és Dunába lövöldözgető Szálasi nemzeth-tesvir, valamint nyilas-gárdája javára billent ki az a bizonyos „szimpátia-mérleg” nyelvecskéje. Vajon ennek mi lehetett az oka? Gondolod, hogy valszeg a felmenőidnek is gyengus és elhibázott volt a propagandajuk, Mucika drága? :O
Ebben igaza van. Az lenne a minimum, hogy propagálni kellene az utóbbi 50 év olyan izraeli találmányait, amelyek elterjedtek a világon és hasznosak. Aztán megkérdezni, hogy és a palesztinok mit találtak fel a mekkmester rakétákon kívül? Aztán megkérdezni, hogy az emberiség számára e kettő közül melyik népnek az eltűnése lenne a nagyobb veszteség?
Nem ez a döntő. Propagandájuk hazugságokra és hülyeségekre épül, két perc alatt cáfolható. Kettős oka van, az egyik az első világháború borzalmaiban keresendő. Akkor hirtelen nagyon komoly tömegek utálták meg a háborút, amit persze régen se sokan szerettek, de elkerülhetetlennek tartottak. Akkor viszont rájött egy olyan téboly a világ köztudatára, hogy a háborút mindenáron el kell kerülni. Ezért nem verték pofán Hitlert a sorozatos szerződésszegések ellenére, ezért engedték el neki a jóvátételt, ezért hullott az ölébe Ausztria és Csehszlovákia. A másik ok az újbaloldal gondolkodásmódja, ami mindig aszerint dönti el, hogy kinek van igaza, hogy ki a „gyengébb”. És 1967 óta az arabok a gyengébbek, a zsidó meg baromi erős (hála Istennek). Az újbalos gondolkodás minden „gyengét” a szárnyai alá gyűjt. Izraelnek akkor se lenne igaza, ha megsemmisülne. Ez alatt persze ott van a hagyományos katolikus eredetű antiszemitizmus, eredetétől már elszakadva, azok, akik tépik a szájukat Krisztus-feszítésről, az életben nem jártak templomban, azt se tudják, mit pofáznak. Japánban bezzeg mindez nem létezik, nem is értenék az emberek, miért kéne a palesztinok mellett kiállni egy pillanatig is
…” Ennek sok oka lehet, ok a gyengebbek, az underdog, stb. De a donto kulonbseg, ami a javukra billenti a szimpatia-merleget az az, hogy sokkal jobb a propagandajuk.”…
Igen, az agent provoprovocateur szerepét kiválóan játszák, De nem csak ez van a mérleg serpenyőjében. Az antiszemitizmus ma olyan reneszánszát éli, ami 1945-ben elképzelhetetlennek látszott. Azonban, ha belegondolunk, az ENSZ kezdettől fogva Izrael-ellenes volt. Először úgy osztották fel a térséget, hogy abból csak háború törhett ki. Ráadásul, egy szinte fegyvertelen nép ellen. Már akkor is „feleket” „választottak” szét, és nem megtámadottat és támadókat. Azt is tudták, hogy a muzulmánok azért ellenzik foggal körömmel a „földjüket”, mert tudták, hogy az nem az övék. Lopták, Mint ahogy az Ó-és az Újtestamentumból kilopkodták a nekik tetsző részeket, összezagyválták a mohamedi hagymázas rablóideológiával és azokat Koránnak nevezték el. Ennek egyik legékesszólóbb bizonyétéka, hogy a hitetlennek adott szót nem kell megtartani. Mi az iszlám ? Az iszlám, vallási köntösbe öltöztetett náci rablóideológia. Nem véletlen, hogy Hitlerék rajongtak érte. 1967-ben ugyanezt a játékot játszotta el a SZU. gyakorlatilag ők szervezték egyiptomi segédlettel a PFSZ-t, amelyik a Hitlerék által szervezett arab SS jogutódja volt. Évtizedeken át mást nem harsogtak, mint Izrael az „agresszor”. Még akkor is, amikor az arabok kirobbantották az ún. Jom-Kippur-i háborút.. Tehát az antiszemitizmus így lett szerves része a politikának, amit az arabok most újból elkezdtek meglovagolni. A tragédia az, hogy még a legminimálisabb józanságot sem lehet tapasztalni a Nyugat részéről, élen a bideni adminisztrációval. Nem képesek megérteni, hogy a kétállami megoldás lehetetlen, mert minden népnek csak egy ország jár. Ami az arabok „szent helyeit ” illeti, azok közül Jeruzsálem a legkevésbé szent, mert ha így volna, nem lőnék rakétákkal (bár az lenne az igazi, ha telitrafálnák az Al Akszát)…
…” Ennek sok oka lehet, ok a gyengebbek, az underdog, stb. De a donto kulonbseg, ami a javukra billenti a szimpatia-merleget az az, hogy sokkal jobb a propagandajuk.”…
Igen, az agent provoprovocateur szerepét kiválóan játszák, De nem csak ez van a mérleg serpenyőjében. Az antiszemitizmus ma olyan reneszánszát éli, ami 1945-ben elképzelhetetlennek látszott. Azonban, ha belegondolunk, az ENSZ kezdettől fogva Izrael-ellenes volt. Először úgy osztották fel a térséget, hogy abból csak háború törhett ki. Ráadásul, egy szinte fegyvertelen nép ellen. Már akkor is „feleket” „választottak” szét, és nem megtámadottat és támadókat. Azt is tudták, hogy a muzulmánok azért ellenzik foggal körömmel a „földjüket”, mert tudták, hogy az nem az övék. Lopták, Mint ahogy az Ó-és az Újtestamentumból kilopkodták a nekik tetsző részeket, összezagyválták a mohamedi hagymázas rablóideológiával és azokat Koránnak nevezték el. Ennek egyik legékesszólóbb bizonyétéka, hogy a hitetlennek adott szót nem kell megtartani. Mi az iszlám ? Az iszlám, vallási köntösbe öltöztetett náci rablóideológia. Nem véletlen, hogy Hitlerék rajongtak érte. 1967-ben ugyanezt a játékot játszotta el a SZU. gyakorlatilag ők szervezték egyiptomi segédlettel a PFSZ-t, amelyik a Hitlerék által szervezett arab SS jogutódja volt. Évtizedeken át mást nem harsogtak, mint Izrael az „agresszor”. Még akkor is, amikor az arabok kirobbantották az ún. Jom-Kippur-i háborút.. Tehát az antiszemitizmus így lett szerves része a politikának, amit az arabok most újból elkezdtek meglovagolni. A tragédia az, hogy még a legminimálisabb józanságot sem lehet tapasztalni a Nyugat részéről, élen a bideni adminisztrációval. Nem képesek megérteni, hogy a kétállami megoldás lehetetlen, mert minden népnek csak egy ország jár. Ami az arabok „szent helyeit ” illeti, azok közül Jeruzsálem a legkevésbé szent, mert ha így volna, nem lőnék rakétákkal (bár az lenne az igazi, ha telitrafálnák az Al Akszát)…
Tejesen egytértek az íróval. Egyébként szerintem ezt a fajta zsidó és Izrael ellenes gyűlöletet nem lehet megérteni sem felfogni pszichés emberi gondolkodással. Érthető hogy sokan nem értik mi folyik a mostani világban. Az emberek jelentős része megszállott lett és a jövben ez méginkább fokozódik Izrael ellen. A miértre a válasz a Tórában megtalálható.
Az a baj, hogy az ember mindenre magyarázatot keres, ha nincsen ilyen akkor kreál. Pl. értelmes ok-okozati összefüggést az antiszemitizmus jelensége körül. Nincsen ilyen ok. Megkérdeznek egy echte antiszemitát, hogy miért gyűlöli a zsidókat nem tud rá értelmes választ adni. Ha konkrétan megkérdezik:
– Miért gyűlöli azt a szomszédját akivel esténként sakkozik?
– Az a barátom. Nem gyűlölöm.
– A szomszéd egy zsidó.
– Tényleg? Ezt eddig észre se vettem..
Szóval nincsen értelmes magyarázata az antiszemitizmusnak.
Szerintem senkinek sincs önmagában igaza, s amikor mindenki elveszítve hitét félretéveszti a célt: jön a katasztrófa. Miután a túlélők – már amennyiben lesznek – majd hidegebb fejjel gondolkozva, újabb célt találhassanak maguknak. Ekként, eféle körforgásban zajlott eddig az emberiség ismétlődő metamorfózisa, szabadulási vágy önnön korlátaink alól…
https://youtu.be/QUcTsFe1PVs
„Tudják vajon, hány ártatlan német halt meg a második világháborúban? Ez
jogtalanná tenné a háborút? „Nem, ők nem voltak ártatlanok.
Megválasztották Hitlert, hogy vezesse őket. Megérdemelték a
következményeket”.
Nos:
Hitler megválasztása és a II. világháború között van összefüggés, de tévedés azt mondani, hogy csakis és kizárólag Hitler volt az oka a háborúnak. Kezdjük talán a Versailles-i békénél amit nem lett volna szabad ilyen feltételekkel megkötni. (Ide értem a Trianon-i békét is.) Sok más egyéb tényező, okok egész halmaza vezetett a háborúhoz. Hitler nem tudta volna egymaga kirobbantani a háborút, de még Németország sem. Ehhez kellett egy elfuserált „békekötés” amit még fegyverszünetnek is alig lehet nevezni, egy olyan erőtér amelyben Németország kényszerűen fegyverkezett és ez lehetővé is volt téve neki.
„Tudják vajon, hány ártatlan német halt meg a második világháborúban? Ez
jogtalanná tenné a háborút? „Nem, ők nem voltak ártatlanok.
Megválasztották Hitlert, hogy vezesse őket. Megérdemelték a
következményeket”.
Nos:
Hitler megválasztása és a II. világháború között van összefüggés, de tévedés azt mondani, hogy csakis és kizárólag Hitler volt az oka a háborúnak. Kezdjük talán a Versailles-i békénél amit nem lett volna szabad ilyen feltételekkel megkötni. (Ide értem a Trianon-i békét is.) Sok más egyéb tényező, okok egész halmaza vezetett a háborúhoz. Hitler nem tudta volna egymaga kirobbantani a háborút, de még Németország sem. Ehhez kellett egy elfuserált „békekötés” amit még fegyverszünetnek is alig lehet nevezni, egy olyan erőtér amelyben Németország kényszerűen fegyverkezett és ez lehetővé is volt téve neki.
Nem kell ezzel foglalkozni. Minél nagyobb a szimpátia. annál brutálisabban kell leverni az ilyen zendüléseket.
mindenki szembejön az autópályán