Egy zsidó nő blogbejegyzésben érzékelteti, mit élnek át az izraeli családok, ha megszólalnak a légvédelmi szirénák.
„Tegnap éjszaka volt a második alkalom, hogy egy óvóhelyen öleltem magamhoz a gyermekeimet” – kezdi Sharon Weiss-Greenberg a Jerusalem Post oldalán.
Sharon Weiss-Greenberg és családja 2018-ban költözött Izraelbe, Modi’in városába. A kis település Jeruzsálem és Tel-Aviv között helyezkedik el félúton. A család először 2019-ben hallotta megszólalni a légvédelmi rakétákat. Akkor a gyerekek még kicsik voltak, örültek, hogy hamarabb eljöhettek az iskolából és nem is figyeltek arra, ahogy a Vaskupola folyamatosan hatástalanítja az érkező rakétákat.
„Építettünk egy mamadot vagyis egy megerősített szobát, ahol játszhatunk vagy nézhetjük a Netflixet. A mamadok az izraeli lakások furcsa kellékei. Ezeknek a megerősített tereknek extra vastag falai, padlója, és mennyezete van, légzárós acél ajtói és fém zárak az ablakon. Mikor béke van ezek a szobák gyakran vendégszobaként vagy irodaként működnek”
– írja Sharon.
A cikk leírja, hogy a régebbi építésű házakban általában közösségi bunkerek vannak, de előfordulnak olyan épületek, ahol csak a lépcsőházba lehet elbújni.
A szerző elmondja, hogy bízott benne, hogy a megerősített szobájukat soha nem kell majd használni, de utólag hálás, hogy felkészültek a legrosszabbra.
„Olyasvalakiként, aki az Egyesült Államokban nőtt fel, egészen más érzés Izraelben lenni, mint csak látni a szörnyű híreket, vagy olvasni róluk. Egészen más valóban hallani a szirénákat, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy vonuljunk fedezékbe. A hang iszonyú, és több rétegű, mert a szomszédos városok szirénáit is halljuk. Ijesztő, mikor érzed, ahogy remegnek a falak éjjel és nappal, miközben a Vaskupola igyekszik minél több rakétát hatástalanítani”
– írja Sharon.
„A családomnak sok oka volt rá, hogy Izraelbe költözzön, de ez biztosan nem volt közöttük. Nem akarom, hogy az ilyen erőszak legyen az izraeli realitás, hanem békét akarok” – nyomatékosítja az írás.
A nő leírja, hogy egy olyan szomszédságban laknak, ahol a judaizmus több formája is jelen van és örül, hogy a gyermekei nem lógnak ki a tömegből, azért mert zsidók.
Mikor megszólaltak a szirénák a gyerekekkel bevonultak a megerősített szobába.
„A gyerekeim idegesek voltak, ezért nem értünk elég gyorsan be az óvóhelyre. Modi’inban szerencsések vagyunk, mert 90 másodpercünk van fedezékbe jutni, vannak olyan izraeliek délen, akiknek csak 15 másodpercük van. Mikor teljesen bezártuk a mamadot a kisebbik fiam felém fordult és azt mondta: „Anya. Nagyon dobog a szívem.” Az ölembe vettem, és sikerült megnyugtatni. Bár az egész mindössze egy percig tarthatott, nagyon intenzív pillanatok voltak.”
A szerző leírja, hogy a megerősített szobában igyekeztek nyugodtak maradni, miközben az internet is elment.
„Beszélgettünk, és reménykedtem, hogy a beszédünk elnyomja a levegőben felrobbanó rakéták hangját. A fejemben a perceket számoltam, mert azt a tanácsot kaptuk, hogy a szirénák megszólalása után még tíz percet maradjunk az óvóhelyen”
– írja a cikk.
Húsz perccel a riadó után Sharon lefektette a gyerekeket a megerősített szobában. Aztán hajnali háromkor megint megszólaltak a szirénák.
„Újra halottam a Vaskupolát, és csöndben imádkoztam, hogy sikeres legyen, mert a rakéták száma precedens nélküli volt. Mikor ezt írom már reggel nyolc óra van. Fáradt vagyok és ideges, minden hangra figyelek. Vajon ez csak a kukásautó zaja? Vagy ez a Vaskupola? Vagy egy sziréna a szomszéd városban? A mentő vagy csak a gyerekeim nézik a tévét?”
Fotó: Jpost via Maariv