Jobboldali fordulat Spanyolországban

2008-ig a jobboldali mérsékelt PP (Néppárt) és a baloldali mérsékelt szociáldemokrata PSOE felváltva kormányozta Spanyolországot. A 2008-as mély válság és a csillagos égbe emelkedő munkanélküliség hatására átalakult a spanyol politikai paletta. A válság idején kormányzó PSOE megbukott a 2011-es választásokon.

A hatalomra került Mariano Rajoy vezette PP mérsékelt reformjai, adóemelés, a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele és a közalkalmazotti bérek, valamint a minimálbér befagyasztása, jelentős ellenkezést váltottak ki a baloldalon, bár azok hozzájárultak a munkanélküliség jelentős csökkenéséhez és a spanyol gazdaság lábra állásához. A mérsékelt PSOE-ban fantáziát nem látó, a reformok ellen tiltakozó, a venezuelai chavista rezsimmel is szimpatizáló fiatal egyetemisták és baloldali gondolkodók 2014-ben egy új baloldali pártot alapítottak a Podemost, amely radikális antikapitalista újbaloldali programot hirdetett meg. A Podemos később koalícióra léptek a kommunista párt utódjával, az Egyesült Baloldallal (Izquierda Unida). A Podemos népszerűsége gyorsan növekedett, s hamarosan utolérte a szociáldemokrata pártét.

A Néppárt helyzetét megnehezítette, hogy Rajoy kormányzása alatt két rivális párt is országos szerephez jutott a jobboldalon. Az egyik a Ciudadanos (Állampolgárok Pártja), amely progresszívabb liberális jobboldali politikát folytatott és a bal és jobboldal között keresett magának helyett. A jobboldali paletta másik oldalán, a 2013-ban megalakult a VOX, amely a Néppártnál nacionalistább és konzervatívabb jobboldali politikát hirdetett meg, amelyet gazdasági liberalizmussal kevert, amennyiben kiállt az adócsökkentés és az állami bürokrácia visszavágása mellett.

A nem túl népszerű Mariano Rajoy vezette kormány 2019-be belebukott egy korrupciós botrányba, ami a párt legfelső vezetését is érintette. A balra tolódott PSOE Pedro Sánchez vezetésével a radikálisan baloldali Podemossal és több kisebb regionális nacionalista párttal kötött szövetséget, amely révén baloldali kormány alakulhatott meg a PP válsága nyomán.

A Sánchez és Pablo Iglesias, a Podemos vezetője radikális progresszív programot hirdettek meg Spanyolország átalakítására: a gondoskodó jóléti állam kiterjesztését, az állami beavatkozás szerepének növelését és a Néppárt versenyképességet támogató reformjainak visszavonását. Sánchez-kormány a jóléti állam mértéktelen növelése érdekében tett lépéseivel szemben és bal és jobboldal közötti ellentéteket kiélező radikális hangvétele ellen a Néppárt sokáig nem találta meg a hangot.

A madridi választások igazi jelentősége, hogy Isabel Ayuso nemcsak győzött a választásokon, hanem úgy tűnik megtalálta azt a hangvételt, ami megragadja a választók fantáziáját.

A 42 éves Ayuso, aki 2019 óta a Madridi Regionális kormány elnöke, a legnehezebb pillanatban került Madrid élére. A korrupciós botrányok elérték a Néppárt madridi szervezetét, s a 2019-es választásokon évtizedek óta a legrosszabb eredményt érte el a Néppárt. Ayuso csak a Ciudadanos és a VOX támogatásával tudott pozícióba kerülni.

A választásokra azért került sor, mert az év elején megtartott katalán választásokon nagyon rosszul szerepelt a PP, s Sánchez lehetőséget látott arra, hogy erre építve mindenhol, ahol lehet meggyengítse a Néppárt pozícióit. Nem sokkal a katalán választások után a PSOE együttműködve a Ciudadanossal megbuktatta Murcia város néppárti vezetését. Ayuso, hasonló puccstól tartva, kikényszerítette az előrehozott választásokat.

A választásokon Isabel Ayuso, ahogy a helyi sajtó jellemezte, „Hurrikán” Ayuso hatalmas sikert ért el. Közel megduplázta a Néppárt szavazatait, s a szavazatok 45%-val esélye van arra, hogy kényszerkoalíció nélkül is kormányozza Madridot, esetleg a VOX külső támogatásával. A VOX alig tudta növelni szavazatait, 9%-os támogatottságával megmaradt marginális pártnak.

Viszont, a madridi választásokon megsemmisült a Ciudadanos támogatottsága, ami praktikusan azt jelenti, hogy a párt az összeomlás mezsgyéjére került. Ez azt a lehetőséget veti előre, hogy a Néppárt immár ismét a jobboldal egyetlen kormányképes vezető pártja legyen, nem fenyegetve sem a jobboldal baloldaláról, sem radikálisabb jobboldalról.

A kormányzó baloldal ellenben megalázó vereséget szenvedett. A legnagyobb baloldali politikai párt, a Podemosból kivált szakadár Más Madrid lett, amely 4000 szavazattal megelőzte a PSOE-t. A Más a Podemosnál kevésbé radikális baloldali, zöld politikát képvisel. A PSOE elvesztette szavazóinak egyharmadát. A Podemos ugyan kicsit növelni tudta támogatottságát, de mégis a választások nagy vesztésének számít. Ennek oka, hogy vezetője Pablo Iglesias márciusban feladta miniszterelnökhelyettesi pozícióját, hogy győzelemre vigye Madridban a kormányzó baloldalt. A Más baloldalon belüli győzelme súlyosbította a Podemos relatív veszteségét. Ezt tovább súlyosbította, hogy a választás éjszakáján a Pablo Iglesias minden tisztségéről lemondott, s bejelentette visszavonulását a politikai világából.

Ayuso sikere hátterében az áll, hogy sikeresen újra fogalmazta a jobboldali politikai víziót, miközben folyamatosan arról is beszélt mire van szüksége Madridnak a helyi ügyekben, anélkül, hogy kinyitotta volna a versengést PP vezetéséért. S emellett gondosan megőrizte hét éves VW Golfját, hogy ne érhesse a fényűzés és korrupció vádja.

Ayuso a „szabadság” szót tűzte ki zászlojára. A szabadság szót, s ennek a szabadság szónak adott országos politikai vízió értelmet és helyi madridi politikai irány mutatást választási kampányában.

Politikai vízió tekintetében nyíltan szembeszállt a Sánchez-Iglesias kormány szerinte szociál-kommunista irányvonalával, amely chavista, a venezuelai diktátor rendszeréhez hasonló totalitáriánus politikai rendszert akar megvalósítani jóléti ígérgetésekbe csomagolva. Sánchezékkel szemben nyíltan kiállt az 1978-as Alkotmánnyal kialakított liberális demokrácia mellett, amely biztosítja mind Spanyolország egységét, a liberális demokratikus rendszert és az egyéni szabadságjogokat. A szabadságot lefordította a választók számára konkrétan mérhető intézkedésekre: adó csökkentést ígért, szemben a kormány politikájával, amely emeli az adókat és a vállalkozásokat sújtó bürokratikus terhek visszafogását. Nyíltan kiállt amellett, hogy Madrid azért vált Spanyolország gazdasági motorja, mert ennek kulcsa a vállalkozók munkája. Az állam feladata ennek segítése, s nem gátlása. Ezért, miközben a kormány drákói szigorral zárta le az országot, a jelentős autonómiát élvező Madridban már kinyitottak a teraszok és enyhítették a szolgáltató szektorra vonatkozó előírásokat. Ayuso érvelése szerint meg kell találni a megfelelő arányt a közegészség védelme és az emberek megélhetését szolgáló gazdaság életben tartása szerint. Talán ez a konkrét, nagyobb döntési szabadságot adó és politikai bátorságról tanulságot tevő lépés volt, ami biztosította számára a támogató szavazatokat Madrid úgynevezett vörös övezetében, a szegényebb déli város részekben, akik lakói számára a munkavégzés létfontosságú és nem „home-office”-ban dolgoznak magas fizetésért. S talán ez volt az a lépés, ami arra késztette a fiatalokat, a Gen-Z-t, hogy elmenjenek szavazni, s Ayusora szavazzanak.

Különösen visszaütött a baloldalra, hogy végső fegyverként a „fasizmus” vádját vették elő, amit Ayuso nevetve utasított vissza, s amely vád igazándiból senkit nem érdekelt a korona-vírus válság kellős közepén, néhány baloldali akadémikust leszámítva.

Ayuso váratlan nagyarányú győzelme újrarajzolja a spanyol politikát. Megszületett egy új vízió, amely képes volt egy nagyon átélhető csomagba összefogni a hagyományos értékeket, a nemzeti érzést és a szabadságot, a gazdasági piacpárti és vállalkozó párti politikát, miközben a munkavállalóknak is perspektívát ígér. A határozott kiállás a liberális demokrácia és az 1978-as Alkotmány szelleme mellett éles kontrasztot jelentett a Sánchez-Iglesias tandem kísérletével szemben, hogy antikapitalista és progresszív szellemben átformálják Spanyolországot és korlátlan hatalomra tegyenek szert.

A madridi választások legnagyobb vesztese a kormány. A korona-vírus válság véget ért, s most következik a helyreállítás időszaka. De időközben a spanyol államadósság elérte a GDP 120 százalékát és az Európai Unió lépéseket követel az egyensúly helyreállítására és ellenzi a Rajoy kormány munkaerőpiaci reformjainak eltörlését. A kormány kiszivárgott tervei jelentős adóemeléseket és a közszolgáltatások árainak emelését vetítik előre. Talán nem véletlen, hogy Pablo Iglesias pont a fekete leves felszolgálása előtt távozott a politikai életből. Ezzel elhárította magától a következő nehéz korszak lépéseiért való felelősséget, s még visszatérhet a politikai életbe miután a PSOE népszerűsége esetleg megcsappan a megszorítások miatt.

Egyes elemzők szerint a kormány előválasztásokra készült, hogy bebiztosítsa pozícióját. A madridi vereség nyomán ennek kicsi a valószínűsége. Ellenben a Néppárt főnixként feltámadt, s a szabadság, az 1978-as Alkotmány és a liberális demokrácia védelmezőjeként eséllyel várhatja a következő választásokat. Annál is inkább, mert a madridi vereség a Ciudadanos végét jelentheti, s azt is jelezheti, hogy a VOX növekedése megállt, s a Néppárt akár a VOX nélkül is képviselheti a jobboldali értékeket egy radikalizálódott baloldallal szemben, anélkül hogy állandó támadásnak legyen kitéve, hogy frankóista múltat akárná visszahozni.