Kína egyre ellenségesebb, de katonai konfrontáció senkinek sincs érdekében

Az amerikai külügyminiszter szerint Kína agresszívabb és egyre ellenségesebben viselkedik, de Washington és Peking érdekeivel teljesen ellentétes lenne egy katonai konfrontáció – írja az MTI.

Antony Blinken a CBS News hírtelevízió egyik műsorának vasárnap adott interjúban beszélt erről. A politikust a többi között arról is kérdezték, hogy Washington katonai konfrontáció felé halad-e Pekinggel.

„Meglehetősen ellentétes mind Kína, mind az Egyesült Államok érdekeivel, hogy ehhez a ponthoz eljussanak, vagy akár ebbe az irányba haladjanak”

– szögezte le Blinken.

„Szemtanúi voltunk az elmúlt években annak, hogy Kína elnyomóbb volt odahaza és agresszívabb külföldön. Ez tény”

– tette hozzá a külügyminiszter.

Arról is kérdezték, hogy Kína feltehetően több száz milliárd dollár vagy ennél is nagyobb értékben lopott kereskedelmi titkokat és szellemi tulajdont az Egyesült Államoktól. Blinken úgy vélekedett: Joe Biden kormányzata számára ez tényleges aggodalmat jelent. Szerinte ez olyan, mint amikor valaki tisztességtelenül és egyre ellenségesebb módon próbál versenyezni. A Biden-kormányzat azonban hatékony és erős abban, hogy összehozzon hasonlóan gondolkodó és ugyancsak sértett országokat, hogy együtt megálljt parancsoljanak Pekingnek.

Az Egyesült Államoknak nem az a célja, hogy kordában tartsa Kínát, hanem hogy fenntartsa a szabályokon alapuló rendet, amelyet a kelet-ázsiai ország próbára tesz – fejtette ki Blinken, aki vasárnap érkezett Londonba, az iparilag legfejlettebb országokat tömörítő G7-es csoport külügy- és fejlesztési minisztereinek találkozójára, amely napirendjének egyik pontja Kína lesz.

Biden azt hozza, amit ígért, a zsidók pedig nem sok jóra számíthatnak

Dominc Green amerikai publicista szerint Biden első 100 napja nem jó ómen a zsidók számára.