Holokauszttúlélők is tiltakoznak Beata Szydło auschwitzi múzeumi kinevezése miatt

Egy negyedik tanácstag is lemondott tisztségéről, miután a Jog és Igazságosság Párt politikusát kinevezték az Auschwitz Múzeum szakmai tanácsadó testületébe – írja a Mandiner.

Nyílt levélben tiltakoztak az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábor egykori foglyainak leszármazottai és egy 99 éves holokauszttúlélő Beata Szydło (PiS) korábbi lengyel miniszterelnök Auschwitz Múzeum szakmai tanácsadó testületébe történt kinevezése ellen – adta hírül az Onet nevű lengyel lap a Mandiner szerint.

Az Onetre hivatkozva a The Times of Israel című lap is hírt adott arról, hogy tovább dagad a botrány Beata Szydlo korábbi lengyel miniszterelnöknek a múzeumi testületbe való áprilisi kinevezése óta, amikor is a kilenc fős testület három tagja azonnal lemondott. Okként azzal szolgáltak, hogy a politikus miniszterként „nyiltan kokettált fasiszta csoportokkal”.

„Emlékszünk a menekülteket kizáró kijelentésekre, a holokausztkutatók eredményeinek aláásására, a nyíltan fasiszta szervezetek megtűrésére és végül az Európai Unió szövetségének tagadására” – írták a Morawieckinek címzett nyílt levélben.

Az aláírók között szerepel Witold Pilecki százados, a lengyel ellenállás egyik legjelentősebb hősének fia és két unokája.
Pilecki önként jelentkezett auschwitzi fogolynak, majd egyike volt az ott történt atrocitásokról szóló jelentések megfogalmazóinak. A kommunisták a háború után kirakatperben kínozták meg és végezték ki Sztálin parancsára.

Piotr Glinski kulturális miniszter, aki Szydlót a tanácsba kinevezte ki a tanácsba úgy véli, hogy megtiszteltetés a múzeum számára, hogy Szydlo is szerepel a tanácsban, és elmondta, hogy a lemondások azzal fenyegetnek, hogy „átpolitizálják a vitát a vértanúság legfontosabb múzeuma körül, amely a világörökség része”.

A korábbi miniszterelnökasszony most a Jog és Igazságosság párt Európai Parlamentbe delegált frakciójának tagja.
A politikusasszony korábban néprajzot és történelmet tanult, és maga is Oswiecim területéről származik, abból a lengyel városból, ahol a haláltábor helye található.

Lemondott az auschwitzi emlékhely bizottságának zsidó tagja a volt miniszterelnök kinevezése miatt

Beata Szydlot a kormányzó Jog és Igazságosság párt ültette be a múzeum bizottságába.