Olti Ferenc nevével biztosan találkozott mindenki, aki ismeri a hazai zsidó közéletet. Mérnök, de lehetett volna hitközségi elnök, aktivista, mégsem tölt be semmilyen pozíciót. Ott volt a hitközség átalakításánál a rendszerváltás idején, bábáskodott az EMIH születésekor, majdnem gründolt évi hárommilliárdot a zsidó közösségeknek, az utóbbi években pedig a Zsidó Kiválóságok Házát építette meg szülővárosában. Balatonfüred egyetlen, egész évben ott élő zsidó lakosával a múltról, a jövőről és persze a jelen zsidó közéletéről beszélgetett Megyeri A. Jonatán.
∗
Aki nem ismeri önt, miként aposztrofálná magát?
Azt szoktam mondani, hogy zsidó közéleti aktivista vagyok. Holokauszt túlélők gyereke, vidéki, aki szakmai élete nagy részét Budapesten töltötte. Olyan , akinek fontos a vallás, de nem vagyok a szó hagyományos értelmében vallásos.
Amikor azt mondja vidéki, Balatonfüredre gondol?
Igen. Itt születtem, itt élek most is.
Balatonfüreden komoly zsidó közösség volt a Soá előtt. Amikor született, volt még zsidó közösség?
A kérdésnek két oldala van. Balatonfüredről 153 embert deportáltak, itt egy ortodox közösség volt, saját rabbival, jesivával, kóser éttermekkel, iskolával és minden mással, ami a zsidó élethez szükséges.
Mindenkit elvittek, köztük a szüleimet is. A családjaikból csak ők tértek vissza, mindkettőnek volt párja, aki odaveszett, apámnak egy 13 éves lánya is.
De visszatértek. 1948-ban összeházasodtak, én 1949-ben születettem, később az öcsém.
Visszatért valamennyire a zsidó élet?
Páran visszajöttek, de ’56-után ők is elmentek. Viszont itt volt Füreden a Tanítók Háza, amit a MIOK üdülővé alakított. Ez mindig is ortodox felügyelet alatt állt, apám pedig a gondnoka volt évtizedeken át. Hogy volt-e vallásos élet? Nyáron igen. Minden nap imák, kóser konyha, peszáchkor pedig egy állandó társaság töltötte itt az ünnepet. De szeptember végétől május elejéig nem volt semmi. Apámra emlékszem, hogy minden péntek este és minden reggel imádkozott, hétköznap tfilint (imaszíj – a szerk.) is tett. A bár micvámra pedig Pollák Izidor bácsi készített fel, aki itt lakott a városban és nagyon vallásos volt.
Ugorjunk az időben, felkerült Pestre.
Diplomám szerint vegyészmérnök vagyok, de egész életemben informatikával foglalkoztam. Ez azért volt, mert valójában rendszermérnöki szakra jártam, ami akkor újdonság volt. Először egyetemi oktatóként dolgoztam, később egészségügyi rendszereket fejlesztettem. Ezt a pénzvilág követte, informatikai vezetője voltam banknak, biztosítónak, nemzetközi tanácsadó cégnek, sőt, még metróépítési projektben is voltam vezető állásban.
Munkámból és üzleti tevékenységeimből tisztességesen megéltünk, zsidó ügyekben soha semmiféle pénzt nem kaptam, vagy fogadtam el, lehetőségeim szerint inkább mindig adtam.
Szóval megengedhettem magamnak, hogy ne legyek „hivatásos” zsidó.
Mesélne a hitközségi karrierjéről?
Nekem nincs olyanom.
Azért mégis kapcsolatba került a hitközséggel, vagy rosszul tudom?
Arról lehet szó, hogy a füredi üdülő miatt mindenkit ismertem, akinek bármennyi köze is volt a vallásos élethez. Ezek a családok az apám vezette üdülőbe jártak nyaralni, mert az országban ez volt az egyetlen hely, ahol nyaralóhelyen kósert lehetett kapni. Például a velem egykorú mostani neológ rabbik többségével együtt rúgtuk a labdát nyaranta. De ismertem a zsidó közösség vezetőit is, mert a MIOK, a mai Mazsihisz jogelődje voltak apám munkáltatói.
Namármost, 1989-90 körül a MIOK akkori elnöke, Losonczi András, a Szeretetkórház igazgatója megkeresett, elhívott a Fórum szállóba és elmondta, hogy változna a szervezet és fontosnak tartanák, hogy olyan kezekbe kerüljön az új MIOK, akinek tartásáról, zsidó elkötelezettségéről meg vannak győződve.
Szeretnék, ha elvállalnám az elnökséget.
Miért utasította vissza?
Úgy éreztem, hogy nem élek olyan szigorú vallásos életet, amilyet szerintem egy vallási közösség vezetőjének élnie kellene. Csak azért nem akarnám megjátszani magam, mert én vagyok a vezető. Szeretném hangsúlyozni: nagyon nagyra tartok mindenkit, aki vallásos, de én ezt nem tudtam olyan szinten bevállalni, ahogy kellene.
No de a mostani Mazsihisz elnök sem szombattartó. Ez zavarja?
Nem. Amit mondtam, az az én véleményem, én magammal szemben támasztanék ilyen elvárást, mástól nem várom el.
Persze derék dolog, ha egy hitközségi elnök vallástartó , de ezt mindenkinek magában kell tisztáznia.
Ezzel be is fejeződött a hitközségi karrierje?
Nem egészen. Ugyanis a 90-es évek elejétől a Frankel zsinagógába jártam és gyorsan bekerültem a körzet küldöttjei közé a BZSH közgyűlésébe. Sőt, az elnökségbe is beválasztottak. Azután a Mazsihisz közgyűlésébe és elnökségébe is beválasztottak, sőt, egy ideig alelnök is voltam, oktatási ügyekért voltam felelős.
Mindjárt visszatérünk az oktatásra, mi történt a mazsihiszes alelnöki időszakban?
Azt láttam, hogy kb. 4 millió forintos, oktatással kapcsolatos projektek átmennek, ezeket intéztem, miközben az általam kidolgozott stratégia kivitelezéséhez százmillók kellettek volna. Azt is láttam, hogy szükség lenne egy valódi megújulásra, átláthatóságra, az össz-közösségi és nem csak az intézményi érdekek hangsúlyos képviseletére. 2002-ben felálltam a BZSH közgyűlésében és felszólítottam az akkori vezetőt, hogy lépjen hátra és engedjen utat egy új, demokratikusabb iránynak.
Ezt pár nappal később megismételtem a Mazsihisz közgyűlésén is.
Persze engem hívtak vissza az alelnökségből, így kipörögtem a Mazsihiszből.
Az EMIH alapítása körül mintha ön is jelen lett volna?
Nézze, én , ahogy említettem, zsidó közösségi aktivistának tartom magam. Minden olyan ügyet támogatok, ami a zsidóság érdekeit, a vallásgyakorlás előre mozdítását, a közösség erősödését szolgálja. Mindegy, hogy honnan jön a kezdeményezés. Így amikor Oberlander Báruch rabbi kezdeményezésére megjelent a chábád mozgalom, mely a vallásosságot kívánja erősíteni, azt én mindenképpen támogatni akartam. De ugyanígy támogattam, amikor a reform közösség megjelent, vagy éppen mondjuk a Haver civil alapítványt.
Szakértő kívülállóként mi a véleménye az örökjáradék körüli vitáról?
Amikor az örökjáradék egyáltalán felmerült, én Mazsihisz-küldött voltam. Amikor Szabad György kezdeményezte az örökjáradék kérdést, abban az időben, amikor egyébként a zsidóság kisebbséggé való nyilvánítását is kezdeményezte, azt persze támogattam. Azzal a tudattal, hogy amennyiben az örökjáradék megvalósul, szűkülnek a jóvátételi lehetőségeink. Ebben nem lett igazam, nem szűkültek, mert az örökjáradék egy speciális ügy, rengeteg jóvátételi kérdés még ma is nyitott.
És még valami, mielőtt a kérdésre válaszolok, a Mazsihisz elnökségében ültem, amikor Oberlander rabbi, többek közt az én ösztönzésemre is, kérte a Lubavics alapítvány felvételét a Mazsihiszbe.
Ekkor még EMIH nem volt ugyebár.
Nem volt, csak az alapítvány. Én akkor azt gondoltam, jegyzem meg nagyon kevés elvbarátommal, akiknek egyike volt Heisler András is, hogy szükség van Magyarországon egy ernyőszervezetre, amely alá betagozódhatnak a különböző vallási és civil kezdeményezések. Ez a szervezet képviselné a zsidóságot, főként a mindenkori kormánnyal szembeni ügyekben. Ez a kezdeményezés, legnagyobb megdöbbenésemre, elbukott.
Mivel mindig van egy neológ rabbi a vezetőségben, az akkori rabbi felállt és kikérte magának, hogy egy ilyen idegenszívű, a magyar hagyományoktól ennyire távolálló valami felvételt nyerjen.
Majd erre pár héttel az akkori, még egyetlen reform szervezet is kérte a felvételét, amit szintén támogattam; ugyan erre hivatkozva utasítottak el. A chábád túl vallásos volt, a reform meg nem eléggé. Fura érvelés volt.
Innen ered a mostani vita is?
Sajnálatos módon az örökjáradék nem az egész zsidóság ügyét, csak egyik vagy másik szervezet érdekeit szolgálja. Ez persze nem minden esetben ellentétes az össz-zsidóság érdekeivel, de nem is mindig találkoznak azokkal.
Mi volna a megoldás?
Szerintem egy zsidó érdekegyeztető fórumon kellene dönteni az örökjáradék felhasználásáról. Az, hogy ez nem így lett, azt kell mondjam a jelenlegi zsidó szervezetek mindegyike hibás.
De hisz a tapasztalat azt mutatja, hogy egy ilyen bizottság az égvilágon semmit nem tudna elintézni. Egy amerikai mondás szerint a „teve is egy ló, amit egy bizottság tervezett…”
Azt, hogy az egyes szervezeteknek mennyi jut, azonban érdemes lenne közösen meghatározni.
2015-ben leírtam egy koncepciót, amely összeszedte azokat a feladatokat, melyeket egyik szervezet sem kell megcsináljon az alapszabálya szerint, részben pedig hitközségeken átívelő feladatokról van szó. Ilyen például, a teljesség igénye nélkül a zsidó iskolákból kijött diákok összetartása. Ne feledjük el, közel százan jönnek ki zsidó iskolákból évente, azután eltűnnek, elvesznek a közösségek szempontjából. De ilyen volna az ösztöndíj-rendszer kialakítása, egy zsidó rádió létrehozása, a civil szervezetek működésének biztosítása, a politikai érdekvédelem, külkapcsolatok és hasonlók.
Tizennégy ilyen területet szedtem össze. Elmentem Lázár Jánoshoz, aki akkor a Miniszterelnökséget vezető miniszter volt azzal, hogy ezekhez a feladatokhoz kellene évi 3 milliárd forint. Lázárnak tetszett az ötlet és behívta Zoltai Gusztávot, aki akkor a tanácsadója volt. Odafordult Zoltaihoz és azt kérdezte: „Guszti, erre elég 3 milliárd?”. Zoltai azt mondta, hogy kezdetnek valószínűleg elég. Lázár pedig megígérte, hogy a zsidó kerekasztalon, akkor még volt ilyen, felveti az elgondolást.
Így is lett. A javaslat napirendre került azzal, hogy ha a zsidók akarják ezt, akkor ő elintézi. Ismétlem: hárommilliárd forint évente.
Az ülés a Parlament Vadász-termében volt, jól emlékszem,
mikor beléptem Heisler András az ülést előkészítő államtitkárral őrjöngött, Lázár megadta a szót Heislernek, aki nem akarta napirendre sem venni az ügyet és kijelentette, hogy az „egy közéleti ámokfutás”.
Persze korábban, mikor a zsidó szervezetekkel egyeztettem a kérdésben, nem hangzott el semmi ilyesmi és azt hittem támogatják a javaslatot.
Az ügy lekerült a napirendről. Hozzáteszem egyik zsidó szervezet sem próbálta a napirendre tűzést elérni.
Mi lehetett az oka annak, hogy nem lett az egészből semmi?
A Mazsihisz részéről egyértelmű: a hegemónia, hiszen az elmúlt húsz évben azért harcoltak, hogy ők egyedül a zsidóság képviselői.
Azt azonban nem értem, mások miért nem támogatták. Namármost ez az összeg az örökjáradékhoz képest hatalmas. Ezért nem értem mi a mostani harc, ennél sokkal több pénzünk lehetne most. Ma már sajnos nincs meg az a politikai hangulat és személyi összetétel, hogy ezt ismét meg lehetne tenni.
Most 1,8 milliárdon vitatkozunk, mikor akkor kidobtunk az ablakon hármat.
Nu, de a mostani vitában kinek van igaza?
Mindenkinek van igazsága ebben az ügyben. Az az EMIH javára szolgál, hogy a zsidó élet fellendítése szempontjából összehasonlíthatatlanul többet tesz, mint mások. Igaz, az örökjáradékot nem csak vallási, de a közösségi élet fejlesztésére is lehet fordítani. Az EMIH több zsinagógát nyit, újít fel, több képzett rabbit biztosít, modern imakönyveket szerkeszt és ad ki, a szociális és kóser ellátás, iskolák indítása terén fantasztikus dolgokat tesz. Ehhez képest a másik két hitközség kevesebbet tesz. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindegyik érintettnek szüksége van pénzre, még több pénzre a feladatai ellátásához. És ahol a rendszerben kevés a pénz – és ez nagyon sajnálatos – ott természetes, hogy néha indulatos konfliktusok keletkeznek.
De a konfliktust a Mazsihisz kezdte.
Ennek az örökjáradék ügye csak a jéghegy csúcsa. Olyan gyűlölettel fordult a chábádhoz, aztán később az EMIH-hez, hogy nem csoda, hogy idáig fajult a helyzet.
Tudna példát mondani a gyűlöletre?
Persze.
Például egy Mazsihiszes nem ülhet le vitatkozni, beszélgetni egy EMIH-es vezetővel. Ez nonszensz.
Ezt meg tudom erősíteni.
Ezek józan ésszel megérthetetlen gyűlölködések, amikkel nehéz mit kezdeni és az embert szomorúsággal tölti el. A magam részéről igyekszem megbékíteni a feleket, vannak ügyek, amelyekben igenis lehet együtt dolgozni.
Erre is mondana példát?
Itt van például az állami közoktatás zsidó szempontú tartalom-módosítási ügye, amit 18 zsidó vallási és civil szervezet támogat, köztük a Mazsihisz és az Emih is. Ezt a szakértői csapatot én vezetem. Joggal mondhatjuk a sokszor késhegyig menő vitákon a kormányzat oktatási szakértőivel és politikusaival, hogy a teljes magyarországi zsidóság nevében beszélünk. Világviszonylatban egyedülálló eredményeket értünk el, mert egy hangon és egy nyelven beszélünk és nem tudja az ellenoldali fél azt mondani, hogy de a másik szervezetnek más a véleménye.
De mondhatnám a füredi zsinagóga, a Zsidó Kiválóságok Házát működtető alapítvány ügyét. Ennek az alapítói az EMIH, a Mazsihisz és a Mazsike, és a Hit Gyülekezete, én vagyok a kuratórium elnöke és az önkormányzat is delegál tagot a kuratóriumba az alapítókon kívül.
Békésen és konstruktívan megférnek a képviselők egymás mellett és az eredmények itt is nagyon pozitívak.
Ha már Zsidó Kiválóságok Háza. A napokban azt lehetett olvasni, hogy 40 milliót kapott az intézmény Palkovics Lászlótól.
Igen. Tudni kell, hogy a Zsidó Kiválóságok Háza a volt zsinagóga épületében működik. Az épület eredetije egy 1200-as években épült kápolna, az 1700-as évektől pedig református imaház volt. Azután a 19. század közepén megvette a zsidó közösség és használta 1944. május 16-ig.
A háború után nem volt aki használja, a Mazsihisz jogelődje eladta az épületet, aztán volt itt étterem, buszgarázs, pizzéria és ki tudja még mi minden.
Egyszer aztán, mint helyi zsidót, felhívott a polgármester és kérdezte, mit lehetne kezdeni az épülettel. Én azt mondtam, hogy zsinagóga és holokauszt emlékhely biztosan ne legyen. így született a Zsidó Kiválóságok Háza, melynek egyik része régi, a másik új épület. A projektet az önkormányzat és a Norvég Alap finanszírozta.
Most új kiállítás kell?
Az első kiállítást épp Lázár János segítségével sikerült finanszíroztatni, mára egy új kiállítás létrehozására van lehetőség, erre kaptunk Palkovics László ITM minisztertől az az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős korábbi államtitkárától két részletben összesen 40 millió forintot. Palkoviccsal a kapcsolat régre fut vissza, nagyon hatékonyan dolgoztam együtt még oktatási kérdésekben vele. Ő a már meglévő – és az innovációt népszerűsítő – kiállításunkat nagyra értékelte, ezért is segít a tovább fejlesztésben.
A pénzből, melynek címe: Zsidók és művészetek; Chagalltól Spielbergig 140 zsidó származású művész életét dolgozzuk fel.
Kikből áll a szakmai csapat?
Neves szakemberekkel dolgozunk, a csapat tagja Szunyogh Szabolcs, Rényi András, Dénes Gábor, Sugár Péter és kicsit külsősként Mihályi Péter is.
