„Hamász, Hamász, gázt a zsidóknak” – kiabálták holland focidrukkerek az Ajax ellen

A Vitesse antiszemita szurkolóival szemben rendőrségi vizsgálat indult.

A holland De Gelderlander nevű hírportál számolt be elsőként arról, hogy április 14-én antiszemita skandálás tört ki az arnhemi Vitesse és az amszterdami Ajax közötti holland meccs előtt. Az erről készült felvételek azóta bejárták a közösségi médiát is.

Az eset során a Vitesse szurkolóinak egy csapata kezdett antiszemita rigmusokat kiabálni az Ajax ellen, amit támogatói köre és történelmi háttere miatt gyakran „zsidó csapatként” emlegetnek a köznyelvben – írta az Algemeiner.

Az Ajax végül 2-1-re győzött a Vitesse ellen, aminek igazgatója megszólalt az incidens kapcsán. „Mélyen elszomorít, hogy a szurkolóknak egy kis csoportja ennyire helytelenül viselkedett” – nyilatkozta Pascal van Wijk a médiának.

Az eset után Ahmed Marcouch, Arnhem polgármestere beszélt Binyomin Jacobs-szal, Hollandia főrabbijával, aki egyben az Európai Zsidó Szövetség (EJA) elnöke és az antiszemitizmus-ellenes bizottság vezetője is. Megállapodtak, hogy személyesen találkoznak a városházán és meghívják a Vitesse csapat vezérszurkolóit is – teszi hozzá a zsido.com.

Így visz el a holland rendőrség egy Izrael-párti zsidó tüntetőt

Michael Jacobs bűne az volt, hogy izraeli zászlajával „provokált”.