Mikor a tábor borzalmaira emlékezünk, az is jusson eszünkbe, hogy más haláltáborok is léteztek – írja egy szerző a Jerusalem Postban.
Nadav Ziv cikkében emlékezik, hogy amikor átsétált az auschwitzi tábor kapuján, emlékeztetnie kellett magát, hogy itt régen tényleg embereket öltek meg. A fű zöld volt, a szemközti utcán hotelek voltak, ezért el kellett képzelnie, régen hogy nézhetett ki. A szerző sírt, amikor látta a cipőket, a hajtincseket, vagy a korábbi felvételeket, ahol a holokauszt előtti közösségeket lehetett látni, amint tanulnak, házasodnak és táncolnak.
Auschwitz megrendítő, és megköveteli együttérzésünket és fájdalmunkat. A nácik 1,1 millió embert öltek meg a táborban, melyből 1 millió zsidó volt. Mivel Auschwitz munkatábor is volt, nem csak haláltábor, ezért volt 200 ezer túlélője. Ilyen volt például Elie Wiesel vagy Primo Levi.
Viszont a szerző szerint a tábor nem lehet a teljes holokauszt szimbóluma.
Treblinkából, melynek semmilyen más funkciója nem volt, mint a gyilkolás, 67 ismert túlélő került ki. A tábort nem szabadították fel, hanem felszámolták 1943 őszén. A nácik letarolták Treblinkát, és farmot építettek a helyére, hogy elrejtsék bűntettüket.
A tervük nem sikerült: ma Treblinkában múzeum és emlékhely van. A történészek részletesen feltárták a bűnöket, melyeket a nácik ott elkövettek.
Ám az amerikai fiataloknak csak 1%-ka hallott Treblinkáról, míg 44%-uk hallott Auschwitzról.
Ennek sok oka van. Emberek túlélték Auschwitzot, és megosztották emlékeiket. Maradtak emlékhelyek, bár a nácik felrobbantották a krematóriumot, hogy elrejtsék a bizonyítékokat. Auschwitz esetében a túlélés szerencse kérdése is volt, míg Treblinkában szinte bizonyosan meghalt mindenki, aki odakerült.
Auschwitz továbbá átadja az arctalan bürokrácia képét, miközben a holokauszt áldozatainak 40%-át lelőtték. S noha az Einsatzgruppék, vagyis a náci halálbrigádok fontosak voltak, de a helyiek is részt vettek a gyilkolásban. 1941 nyarán egy lengyel kisváros, Jedwabne lakosainak egy része 1607 helyi zsidóból 1600-at megöltek.
Ha úgy tekintünk Auschwitzra, mint a holokauszt szimbólumára, az ilyen nehéz kérdéseket elkerüljük. Könnyű elítélni a koncentrációs tábor központosított gonoszságát, de nehéz szembenézni a többi gyilkossággal, amely máshol történt, és ahol egyének is felelősek voltak.
A holokauszt-irodalom népszerű darabjai igyekeznek nem megsérteni az olvasókat – írja Ziv.
Mielőtt Wiesel megírta az Éjszakát, írt egy dühösebb könyvet jiddisül, amelyben elítélte azokat, akik nem tettek a holokauszt ellen. De mivel olvasókat keresett, ezért írt egy másik könyvet, ami hitének elvesztéséről szólt.
Sokan ismerik Anne Frank sorait, miszerint „minden ellenére továbbra is hiszem, hogy az emberek szíve jó”. Kevesen ismerik, hogy ezt is írta: „Egyszerűen nem tudom reményeimet zavar, szenvedés és halál alapjaira építeni”.
76 évvel később Auschwitz arra buzdít, hogy emlékezzünk áldozatairól, brutalitásáról, és ellenálljunk a gyűlöletnek. De arra is késztet, hogy másra is tekintsünk, azokra a csendes helyekre, ahol a múlt szellemi nem felelnek meg az általunk ismert történelemnek.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
