A jordániai király szerint megoldódott a válság

II. Abdalláh jordániai király szerdán közölte, hogy megoldódott a monarchiát az elmúlt napokban megrengető válság, amelyben a vádak szerint féltestvére, Hamza herceg is érintett volt.

„Biztosíthatom önöket, hogy csírájában elfojtottuk a lázadást. Az elmúlt napok kihívása nem a legveszélyesebb volt az ország stabilitása szempontjából, de számomra a legfájdalmasabb” – állt az üzenetben, amelyet az uralkodó nevében olvastak fel a jordániai közszolgálati televízióban.

„Hamza herceg és családja a palotájában van, a védelmem alatt. A hásimita család előtt vállalta, hogy folytatja a szülei és a nagyszülei által követett utat, hű marad az üzenetükhöz, s Jordánia érdekét, alkotmányát és törvényeit minden más megfontolás elé helyezi” – állt az üzenetben.

A közleményben a király első ízben szólalt meg a hét végén kirobbant belpolitikai válság ügyében, amelynek során házi őrizet alá helyezték az uralkodó féltestvérét, a volt koronaherceget, akit azzal vádoltak meg, hogy részese a királyság destabilizálására irányuló összeesküvésnek.

A jordániai hatóságok biztonsági okokra hivatkozva őrizetbe vettek pénteken tizennyolc befolyásos ammáni tisztségviselőt, közöttük II. Abdalláh király egyik volt tanácsadóját, a királyi család egyik tagját. Egyelőre nincs jele annak, hogy szabadlábra helyezték volna őket.

Jordániában a koronavírus-járvány amúgy is súlyos válságot idézett elő, minden negyedik ember elveszítette a munkáját. A korrupcióról és a rossz kormányzásról régóta hangoztatott panaszok az elmúlt hónapokban tovább növelték a tiltakozást.

A térség stratégiai arculata változóban van, amióta a befolyásos Arab(Perzsa)-öböl menti országok szorosabb kapcsolatot ápolnak Izraellel, potenciálisan aláásva Jordániának a közel-keleti békefolyamatban játszott szerepét

– jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség.
Abdalláh és Hamza egyaránt Husszein király fiai, aki 1999-ben bekövetkezett haláláig közel fél évszázadon át uralkodott Jordániában. II.

Abdalláh trónra lépésekor Hamzát jelölte ki trónörökösnek, majd 2004-ben megfosztotta ettől a címétől.

oe Biden amerikai elnök szerdai telefonbeszélgetésük során támogatását fejezte ki a jordániai uralkodónak.

„Joe Biden elnök telefonon beszélt szerdán II. Abdalláh jordániai királlyal, hogy kifejezze Jordániának az Egyesült Államok szilárd támogatását, és hangsúlyozza II. Abdalláh vezetésének fontosságát az Egyesült Államok és a térség szempontjából” – olvasható a Fehér Ház által szerdán kiadott közleményben.

„A két vezető megvitatta a Jordánia és az Egyesült Államok közötti szoros kétoldalú kapcsolatokat, Jordániának a térségben játszott fontos szerepét, a kétoldalú együttműködést a politikai, gazdasági és biztonsági téren” – írták.

Jordánia több milliárd dolláros támogatást kér a szíriai menekültek ellátásához

Az országban több, mint 1,3 millió szíriai menekült kap menedéket.