Jordan Petersonról mintázhatták az új Amerika Kapitány főgonoszát

Vörös Koponyának 10 szabálya van az élethez, és monológjai igencsak hasonlítanak a népszerű pszichológus legismertebb mondásaihoz. 

Jordan B. Peterson kanadai pszichológus, egyetemi tanár, a népszerű 12 szabály az élethez című könyv szerzője, amely Magyarországon is hetekig vezette a toplistákat. A professzor az úgynevezett „woke” kultúra ellenzője, aki a fiatalokat arra biztatja, hogy tegyék rendbe mind a szobájukat, mind pedig az életüket. Peterson követői elsősorban fiatal egyetemisták, akiknek azt tanítja, hogy vállaljanak családot, és ne ijedjenek meg a szembe jövő nehézségektől. Művét „önsegítő” műfajba lehetne sorolni, amely tartalmaz némi filozófiát is.

Peterson alapvetően liberális nézetei ellenére az amerikai médiában szélsőjobboldaliként lett megbélyegezve, amit a szerző hiába próbált lemosni magáról.

Úgy tűnik annyira kiváltotta egyes újságírók ellenszenvét, hogy egyikük, Ta-Nehisi Coates az Atlantic magazin újságírója, akit a Marvel egy új Amerika Kapitány képregényhez szerződtetett, róla mintázta a könyv főgonoszát.

Jordan Peterson a Twitteren reagált arra, hogy a képregényben szereplő gonosz Vörös Koponya 10 szabályt hirdet az életről, káoszról és rendről beszél valamint a „feminista csapdáról.”

Dr Jordan B Peterson on Twitter: „Do I really live in a universe where Ta-Nehisi Coates has written a Captain America comic featuring a parody of my ideas as part of the philosophy of the arch villain Red Skull? https://t.co/waFsAvWlfd / Twitter”

Do I really live in a universe where Ta-Nehisi Coates has written a Captain America comic featuring a parody of my ideas as part of the philosophy of the arch villain Red Skull? https://t.co/waFsAvWlfd

Az egyik rajzon Amerika Kapitány elmondja, hogy „Vörös Koponyát gyenge fiatalokat követik, akik célt keresnek, és ő pont azt mondja nekik, amit hallani szeretnének, vagyis azt, hogy ők igenis értékesek.”

Peterson hitetlenkedését fejezte ki a képregénnyel kapcsolatban: „Tényleg egy olyan univerzumban élek, ahol Ta-Nehisi Coates írt egy Amerika Kapitány képregényt, amelyben Vörös Koponya filozófiája az én ideáim paródiája?”

Jordan Peterson: „az igazság tartja fenn a világot”

Ha jó etikai döntéseket hozunk, jobban rakjuk össze a világot, mint ha nem. Ez az élet értelme, hogy ezen dolgozzunk – állította a sztárpszichológus Budapesten.