„Csodálatos, ahogy Magyarországon a 20. század után előtört a szabadság, és eljött a második esély egy reményteljes jövőre” — kezdte budapesti előadását a sztárpszichológus a Brain Bar rendezvény keretében.
Óriási tömeg gyűlt össze a Bazilika előtti Szent István téren, hogy a rossz idő ellenére meghallgathassa Jordan Peterson konzervatív, inkább humanista, mint keresztény pszichológust, aki nem éppen politikailag korrekt médiamegnyilvánulásairól, illetve a „12 szabály az élethez” című bestsellerré vált könyvéről vált híressé.
A Brain Bar rendezvényének felvezetőjében elhangzott: mindenkit váratlanul ért az, hogy „a Tinder, a transzneműség, a dizájner drogok, és a militáns ateizmus korában” egy fehérbőrű, ősz hajú, konzervatív világnézettel bíró, erkölcsi rendről és vallásról beszélő professzor hirtelen a „Youtube mester-történetmesélőjévé” válik, majd fiatalok millióinak inspirálójává világszerte, és a The New York Times a Nyugat legjelentősebb gondolkodójának kiáltja ki.
Majd „a világ nem kiszámítható, és ez így gyönyörű” végszóval, drámai zene és tűzijáték keretében Peterson is megjelent a színpadon, láthatólag pozitívan megrendülve az ovációval egybekötött, meleg fogadtatástól.
Az előadást moderáló Kohán Mátyás kérdésére, milyen érzés Magyarországon lenni, a professzor kifejezte, milyen nagyszerű dolog számára látni, ahogy az ország egyre emelkedik ki a 20. század borzalmas katasztrófáiból és újjáéled a szabadság.
„Most van egy második esélyetek, Istennek hála. Csodálatos fővárossal, lenyűgöző történelemmel, egyedi kultúrával, tanult, intelligens népességgel, és reményteljes jövővel rendelkeztek, amit remélem, a legjobban ki is fogtok használni. Szurkolok nektek!”
— tette hozzá Peterson, erőteljes, hálás taps közepette.
A reakciókból azonban a professzor a politikai korrektség világában nem mindig kap ilyen pozitív fogadtatás, így a következő kérdés azt a kérdéskört boncolgatta, hogyan dolgozza fel egy bizonyos mértékig árral szemben menő pszichológus és médiában gyakran megjelenő közéleti személyiség a felé irányuló gyűlöletmegnyilvánulásokat?
„Ha olvassuk az újságokat, a nem politikailag korrekt nézeteket valló embereket általában támadják, számos negatív címkével láttak el. Sokan vették célba a karrieremet, és a hírnevemet is, relatíve komoly módon, de nem ez az életem.”
A sztárpszichológus hozzátette, élete egy bizonyos szempontból elképzelhetetlenül pozitív. Az elmúlt évben 150 várost látogatott meg feleségével, mindenhol több ezres, több tízezres közönségek előtt beszélt, és az emberek nagy része nagyon pozitívan állt hozzá, nagyon figyeltek a mondanivalójára.
Hogy mi is ez az üzenet? Peterson ezen a ponton elkezdett mélyebb vizekre evezni, és az élet értelmét boncolgatni a csendesen csepergő esőben álldogáló közönség számára.
„Mindannyiunknak van egy isteni felelőssége, és nem hiszem, hogy van ennél alapvetőbb igazság. Szerintem ezzel mind tisztában vagytok, mert ha nem a lelkiismeretetekkel összhangban cselekedtek, ha nem azt teszitek, amit kellene tennetek, vagy nem sikerül megtennetek, amit meg kellene, esetleg olyan dolgot tesztek, amit nem kellene, a lelkiismeretetek gyötör titeket.”
A kanadai professzor hozzátette, a Nyugat szerinte azon az ideán alapszik, hogy egyéni erőfeszítések összeségével, együtt jobb valóságot teremthetünk. Ennek módja a felelősségvállalás és az emberi szellemben, illetve társadalmakban lakozó rosszindulat, szenvedés szorgalmas legyőzése.
Mindenkinek szüksége van egy elhivatottságra, ami segít leküzdeni a nehézségeket a világban. Ezt mindenki érti, érzi mélyen a szívében. Ez elől nem lehet elmenekülni. Kínozzunk magunkat, ha nem ennek megfelelően élünk. Ha viszont ennek megfelelően élünk, akkor működik az élet, folytatta az élet mozgatórugóinak feltárását Peterson.
A magunk, környezetünk, és országunk megjavítására pedig az igazság bátor, felelős kimondását tanácsolja a pszichológus, mivel
az igazság tartja fenn a világot.
Peterson rámutatott, hogy a Biblia szerint az idő kezdetén, amikor Isten megteremtette a világot, igaz beszéddel tette, és az embert is erre a képre teremtette, és ezzel valahol mélyen mindenki tisztában van. Ezt a mintát kell követnie az emberiségnek is, vélte a professzor.
„Van képességünk, hogy jobbá tegyük a dolgokat, a célkitűzésekkel, az igazság kimondásával, de ha nem tesszük, rontunk a helyzeten. Lyukat ütünk a valóság szövetén, és valami pokoli dolog tölti be majd az űrt. Ha ezt nem értitek a történelmetek elmúlt 100 éve után, akkor a történelemmel kapcsolatban semmit sem értetek. „
Tudjuk, hogy etikai választások elé vagyunk állítva, és ha jó etikai döntéseket hozunk, jobban rakjuk össze a világot, mint ha nem. Ez az élet értelme, hogy ezen dolgozzunk a lehető legszorgalmasabban, állította Peterson.
A professzor szerint a hit sokat segíthet e célok elérésében, magáról azonban nem merné azt állítani, hogy hisz Istenben. Az élet rendkívül nehéz, és a hit nélkül, hogy valami életfontosságúnak a részesei vagyunk, nincs meg az eszköz arra, hogy megfelelően éljünk, teszi hozzá.
Az egyéni felelősséget rendkívül fontosnak tartja a képletben Peterson, olyannyira, hogy a világmegváltás feladatát is emberi kompetenciába helyezte beszédében.
„Egy személy van aki megmenti a világot, ez pedig te vagy. Furcsa állítás lehet, hogy egyetlen ember van erre a feladatra, és ez pont te vagy. Az a lényeg, hogy egyre többen vállaljanak felelősséget a világ gondjaiért.”
A kérdésre, melyik történelmi személlyel szállna vitába a legszívesebben, ha módja lenne rá, a pszichológus azt felelte, egyikkel sem, hiszen az élet legjelentősebb vitája önmaga és más emberek azok részével történik, ami először a kétségbeesés, majd a bosszúállás, végül a kegyetlenség felé sodorja őket.
„Tudom hogy az emberek élete rendkívül nehéz, majdnem lehetetlenül nehéz, és ez önmaguk ellen, szomszédaik, barátaik ellen fordítja őket, és ez a legnagyobb vita, ami az emberiséget jellemzi. Ez az én vitaterületem.”
A kérdés az, hogy képességünk az egyenes, őszinte cselekvésre és célok kitűzésére elegendő-e az élet rosszindulatának legyőzésére, vélte Peterson, mely kérdésre azonnal igennel válaszolt, kifejtve, hogy legszentebb meggyőződése az emberi lények erejébe és pozitivitásába vetett hite.
„Nem gondolom, hogy mi lennénk a bolygó rákfenéi, vagy hogy apokaliptikus veszélyt jelentenénk a világ felépítésére. Hiszem hogy jóakarattal, intelligenciával, tiszta látással és szándékkal minden irányunkban érkező problémát képesek vagyunk megoldani, és egyre jobbá tudjuk tenni a dolgokat.”
Végső vitaterületeként a 20. századot átható borzalmas pusztító erőt jelölte meg, amivel kapcsolatban megjegyezte, reménye szerint, ha elég bölcsek vagyunk, talán elkerülhetjük a megismétlését.
„Sok időt töltöttem a 20. század eseményeinek tanulmányozásával. Sohasem áldozatként olvastam a történelmet, nem is hősként, hanem felbujtóként. És szerintem ez a megfelelő módja az olvasásának.
Nagyon valószínű, hogyha ott lettünk volna minden szörnyűségnél, ami Európában a 20. században végbement, a részeseivé váltunk volna.
És azon gondolkodtam, lehetséges-e úgy élni az életünket, hogyha jön a kísértés, hogy felbujtóvá váljunk, elegendő erkölcsi erőnk legyen, hogy elutasítsuk.”
A professzor szerint hasonló döntések sorával szembesülünk naponta kicsiben. Nem nagy hullámokban érkezik ez a dilemma, hanem kisebb, erkölcsi döntéshelyzetek formájában. Rajtunk múlik, hogy éberek legyünk, és figyeljünk, hogy a megfelelő sínen van-e az életünk. Reményét fejezte ki, hogy felébredünk, nem ismételjük meg a 20. század bűneit, és egy egyre jobb jövő felé haladunk majd.
„A dolgok nagyon gyorsan fognak változni a következő 40 évben, amit senki sem láthat előre a technológiai fejlődés miatt. Annak érdekében, hogy ezt megfelelően kezeljük, a lehető legbölcsebbeknek kell lennünk, mert nagyon jóra fordulhatnak a dolgok, de nagyon rosszra is. És rajtunk múlik, milyen irányt választunk.”