Az európai országok kommunista pártjai a moszkvai Komintern direktíváit követve 1945-ig figyelmen hagyták a „zsidókérdést”, a vele való foglalkozást átengedték a nacionalista, antiszemita pártoknak és mozgalmaknak.
A fiatalabb korosztályhoz tartozó zsidó fiatalokat mégis erősen vonzotta a kommunista ideológia, mely sok tekintetben hasonlóságot mutatott a baloldali cionizmus eszméivel. Magyarországon a KMP, majd az annak feloszlatása után az 1943 júliusában megalakult Békepárt főként a Szovjetunió elleni háborút ellenezte, követelte a hintapolitikát folytató Kállay Miklós miniszterelnök leváltását, a különbéke megkötését.
Ezt a kortársak számára is nyilvánvaló ellentmondást tükrözték a párt életidegen jelszavai is, melyeket röplapokon terjesztett. Ezek közül elég kettőt idézni, melyet 1944 március 19-es, a német megszállás után adott ki: „Pusztuljanak a német megszállók! Magyar munkások! Május elseje új harcra hív!” és „Halál a németekre, deportálást a svábokra! Ki velük!” A sorozatos rendeletekkel diszkriminált, gettóba zsúfolt, majd deportált magyar zsidóság iránti szolidaritásnak nem volt jele a baloldal részéről, ugyanakkor a nyilasok röplapjai tele voltak antiszemita jelszavakkal.
Nem meglepő, hogy Izsák Mária, aki tizenkilenc éves húga, Éva tragikus sorsáról magyar és ivrit nyelvű könyvet adott ki Izraelben 1989-ben, ilyen megjegyzéseket hallott a tömegben az akkor még önálló község Mátyásföldön bámészkodó emberektől, akik a gettóba hajtott zsidókat figyelték: „…úgy kell nekik…na, ezek sem esznek többé libamájat….”
De a Betűsírkő Évának című vékony kötet nem a szerzőről, hanem a húga, Éva tragikus sorsáról szól.
Hat másik testvérükkel együtt, egy, a valláshoz ragaszkodó, szegény zsidó családban születtek, az akkor már Romániához tartozó Szatmáron. Itt már a húszas évek végén működött a Hasomér Hacair baloldali cionista ifjúsági szervezet, melynek munkájában mind a két Izsák-lány lelkesen részt vett. Mária a Miriam, Éva a Chava héber nevet vette fel. 1939-40-ben néhány évvel idősebb vezetőik alijáztak, a fiatalok pedig kapcsolatot kerestek az illegális munkásmozgalommal.
Feljöttek Budapestre, dolgoztak, és bejártak a Pestvidéki fegyházba, ahol az észak-erdélyi kommunisták pere folyt, beszélőkre jártak, üzeneteket közvetítettek, élelmiszert vittek a vádlottaknak. Ugyanez történt Szatmáron is, ahol szintén kommunisták pereit tárgyalták. 1944 március 18-án Éva ugyanebben a küldetésben járt Sátoraljaújhelyen, ahol éppen kitört a börtönlázadás, és ő csak óriási szerencsével tudott visszautazni Szatmárra.
Amikor a kollaboráns Sztójay-kormány itt is elrendelte a sárga csillag kötelező viselését, majd a gettósítást, az Izsák-család idősebb tagjai eleget tettek a hatóságok utasításainak. A két legfiatalabb lány, Éva és Mária azonban, aki tapasztalatot szerzett az illegális munkában és széleskörű munkásmozgalmi kapcsolatokkal rendelkezett, úgy döntött, hogy megszökik.
Máriáért lejött egy keresztény antifasiszta barátnője, és felvitte Pestre, Éváért pedig egy fiatalember érkezett, aki Nagyváradra kísérte. Egy keresztény lány iratait hozta neki és azt ígérte, hogy megszervezi a bujtatását. A két testvér Érmihályfalván vált el egymástól, ahol más-más irányba menő vonatra szálltak. Ekkor látták egymást utoljára.
Innen kezdve Mária csak a bujkáló Éva leveleit olvasta, Budapesten. Májusban ezt írta a húga: „Nagyon érdekes és értékes emberekkel ismerkedtem meg, akiktől sokat tanulok.” Ehhez ő hozzáfűzte: „Kiértettem soraiból, hogy ’elvtársakról’ van szó. Adott pillanatban azt írta, hogy egyikük, az egyetlen nő a csoportból úgy véli, hogy levelezésünkben sok az enyelgés.”
Éva egy kommunistákból álló társaság, egy illegális marxista szeminárium tagja lett. Ennek vezetője, a zsidó származású Lakatos (Liebshitz) Imre és a felesége, Révész Éva ellenőrizték a levelezését. Arról még értesítette a nővérét, hogy a helyzete bizonytalan, új rejtekhelyet kell keresnie, majd nem adott több hírt magáról.
Amikor Mária 1945 júniusában leutazott Nagyváradra, hogy megkeresse, és rendőrségen feljelentést tett az eltűnés ügyében, elképesztő történetre derült fény, amit a következőképpen foglalt össze.
„Nagyváradi tartózkodása során Éva, sajnos bekerült egy úgynevezett ’elvtársi’ körbe, amely ahelyett, hogy egymást védve és segítve az átvészelést tűzte volna ki céljául, ’magas’ filozofálgatásokra fecsérelte idejét. A csoport ’agya’ egy bizonyos Liebschitz Imre volt, aki állítólagos elméleti fölénye és valószínűleg korkülönbsége folytán, valóságos pszichikai terrort gyakorolt egy elég nagyszámú jóhiszemű fiatal fölött, akik egyenesen a Kommunista Párt megtestesítőjét vélték benne. Amit ő mondott, az minden helyes volt s így vakon alárendelték magukat véleményének és utasításainak, amelyeket mindenkor a legmagasabb pártutasításnak tüntetett fel. Liebschitz felesége, Révész Éva volt a második ’ideológus’ és a marxista házaspár monopol-jogot formált a többiek élete és halála felett. Így történt, hogy amikor Éva húgomnak kritikussá vált a tartózkodási helye és minden felmerülő megoldást elvetettek és meggátoltak, a fent nevezett Liebschitz házaspár az egyetlen lehetőségként azt tüntette fel, hogy Évának öngyilkosnak kell lennie, A javaslatot, miután Liebschitz teoretikusan feldolgozta, mint az egyetlen helyes megoldást, szavazás tárgyává tették. És a sejt, jogerős kötelezettséggel, megszavazta. Éva kérdésére, hogy nem volna-e mégis más lehetőség, például, hogy hozzám utazzon Pestre, azt a választ kapta, hogy nem elég egy határozatot elfogadni, azt végre is kell hajtani. Ezek után ’marxista tárgyilagossággal’ kidolgozták a határozat végrehajtásának minden részletét, eszközét, módját, helyét. Találtak lehetőséget arra is, hogy kiválasszák és beszerezzék a halált okozó ciánt, arra is, hogy speciálisan lehozzanak egy egyént Debrecenből, és az ottani Nagyerdőben végrehajtsa a gyilkos merényletet.”
Az 1944 szeptember első hetében megjelenő debreceni újságok adtak hírt arról, hogy „egy 25-28 év körüli nő öngyilkos lett a Nagyerdőben, valószínű, hogy gettó-szökevény”. Éva holtestét gyerekek találták meg, akik szóltak az erdőkerülőnek, ő pedig értesítette a hatóságokat.
A történet Dosztojevszkíj Ördögök című regényét idézi fel: Lakatos Imre, arra hivatkozva, hogy ha a bujkálni kényszerülő Izsák Éva „lebukik”, a rendőrség a kommunista sejt nyomára bukkan, öngyilkosságra kényszerítette a fiatal lányt. A kiváló képességű, korán meggyőződéses kommunistává vált Lakatos Imrére „dosztojevszkíji alakként” emlékeztek a kortársai. Akárcsak a híres orosz író regényhőseit, egy zseniális, ördögien okos, de környezete iránt érzéketlen embernek ismerték, aki mindenkit eszköznek tekint céljai elérésében, aki könnyen fanatizálható és másokat is könnyedén fanatizál. Egyes visszaemlékezések fontos szerepet tulajdonítanak Lakatosnak az Eötvös Kollégium szétverésében is, amire a kommunista párttól kapott megbízást. Mások szerint saját meggyőződése vezette, amikor a kollégium keresztény-nemzeti múltját kritizálta. A kollégium feloszlatásának elrendelésekor azonban Lakatos már Recsken raboskodott. 1956-os emigrációja előtt azzal a hírrel döbbentette meg a környezetét, hogy éveken át az ÁVH besúgója volt.
Életrajzírói szerint ebben az is motiválta, hogy emigrációja után ne tudják – a múltjával zsarolva – a jelentések folytatására kényszeríteni.
Pályafutása Angliában bontakozott ki és 1974-ben bekövetkezett haláláig tartott. Matematika- és tudományfilozófiai, továbbá episztemológiai műveinek értékelésére itt nincs tér. Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy Karl Popper, „Nyitott társadalom-elmélete” hatott rá, teóriái pedig Paul Feyerabend-et, a posztmodern filozófia megalapozóját inspirálták.
