Kiborult az ellenzék vezetője, amiért Rivlin Netanjahut bízta meg először a kormányalakítással

Jáir Lapid, az ellenzéki blokk legnagyobb pártjának, a Jes Átidnak elnöke úgy kommentálta azt a tényt, hogy Reuven Rivlin államelnök először Benjamin Netanjahunak ad lehetőséget a kormányalakításra, hogy az „szégyenfolt Izraelen” — írja a Times of Israel.

Szakértők felhívják a figyelmet, hogy Rivlin elnök keze eléggé „meg van kötve”, ugyanis, mint arról a Neokohn is beszámolt, Netanjahu kapta a legtöbb, számszerint 52 jelölést, míg az ellenzéki tömörülés legnagyobb pártjának, a Jes Átidnak vezetője Jáir Lapid 45 jelölést kapott.

Lapid ennek ellenére Rivlin bejelentése után azt az üzenetet írta Twitter falára Netanjahu megbízása: „A gyalázat szégyenteljes jele Izraelen, mely árnyékot vett ránk, mint jogkövető országra”.

Netanjahu jelöléséért úgy tűnik Reuven Rivlin államelnök sem rajongott. A bejelentéskor megjegyezte, hogy az „sem etikai, sem morális alapon nem volt könnyű döntés”. Rivlin elnök úgy fogalmazott: „aggódom az országomért, de azt teszem, amit Izrael Állam elnökeként tennem kell”.

Netanjahu próbálkozhat először a kormányalakítással

Rivlin elnök várhatóan szerdán kéri fel a kormányalakítással legnagyobb eséllyel bíró politikust.