Kirúgták a Hertha magyar kapusedzőjét, mert nem ért egyet a szívárványcsaláddal

Hiába kért bocsánatot, mégis azonnali hatállyal megvált Petry Zsolt kapusedzőtől a német bajnokságban előkelő szereplő Hertha BSC labdarúgócsapata az 54 éves szakembernek a Magyar Nemzetnek adott interjúban bevándorlással és az azonos neműek házasságával kapcsolatban tett kijelentései miatt.

A Hertha kedden közleményben jelentette be, hogy a klub vezetése nem tudott az interjúról, de a lap hétfői számában megjelent beszélgetés tartalmának megismerése után a kapusedző menesztése mellett döntött. Hozzátették, elégedettek a kapusedző munkájával, nyilatkozata azonban nem illeszkedik a Hertha toleranciával és esélyegyenlőséggel kapcsolatos szellemiségéhez.

„A nyilatkozatban foglaltak semmilyen szempontból nem felelnek meg azoknak az értékeknek, amelyeket a Hertha BSC képvisel” – mondta Carsten Schmidt, a berlini egyesület igazgatóságának elnöke.

Petry Zsolt közleményben kért elnézést kijelentéseiért, ugyanakkor elfogadta a Hertha döntését.

„Hangsúlyozni szeretném, hogy nem vagyok homofób, sem migránsellenes. Sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatban tett nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól az emberektől, akik nálunk keresnek menedéket és akiket megsértettem”

– írta Petry.

A kapusedzőként 2015 óta a berlini klubnál dolgozó szakember azt mondta a Magyar Nemzetnek, nem tudja megérteni, hogy „Európa hogyan tudott ilyen mélyre süllyedni, mint most.” Petry Zsolt kritizálta a bevándorlással kapcsolatos európai politikát, és azt is kijelentette, nem érti, hogy a magyar válogatott és az RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter miért állt ki a homoszexuálisok jogai mellett.

Perty a Magyar Nemzetnek a következőt mondta:

„Az egyik legkomolyabb problémának azt tartom, hogy jelentősen csökkent a véleménynyilvánítás színvonala. Mi, a nemzeti oldal képviselői elvárjuk a másik oldaltól, hogy meghallgassa a mi álláspontunkat. Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott liberális véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet. Ezért sokan elkezdték őt kritizálni, pedig a véleménynyilvánítás morálisan nem támadható.

Péter ugyanis nem tett mást, mint kiállt az elvei mellett. Elvi alapon nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét. Más kérdés, hogy egyetértenek-e az emberek az ő álláspontjával, vagy sem. Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben. Elvégezném azt a munkát, amit a klubom és a magyar válogatott elvár tőlem. A közvéleményt megosztja a társadalmi kérdésekben kinyilvánított vélemény.

A sportolókat, adott esetben Gulácsi Pétert azért szeretik az emberek, mert bravúrral véd, vagy megfog egy tizenegyest, és magyar címerrel a szíve fölött szenzációs teljesítményt nyújt a kapuban. Teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással, főleg nem egy Európa-klasszis kapusnak. Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom. Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében.”

Petry később azzal a kéréssel fordult a szerkesztőséghez, hogy „bizonyos kérdésekben árnyaltabban fejthesse ki álláspontját, mert a szöveg egyeztetése során általa fontosnak tartott gondolatok maradtak ki a vele készült interjúból”.

A korábbi válogatott kapus, a Hertha kapusedzője hangsúlyozza, maximálisan tiszteletben tartja Gulácsi Péter véleményét. Azt is fontosnak tartja leszögezni, hogy nem tett hátrányosan megkülönböztető véleményt a szivárványcsaládokra. A továbbiakban a feladatára kíván összpontosítani, hogy minél jobban és megelégedésre végezhesse a munkáját a Herthánál

Perty azért fordulhatott a Magyar Nemzethez tisztázás céljából, mert nyilatkozatát a német sajtó is átvette.

Igyekezete hiábavalónak bizonyult, mert ma a klub menesztette.

A Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha 27 forduló után a 14. helyen áll a Bundesligában, előnye kettő pont a már osztályozót jelentő, 16. helyezett Köln előtt.

A Facebook és az Instagram is törölt egy Donald Trumppal készült interjút

„A Donald Trump Facebook- és Instagram-fiókjában elhelyezett tartalmakhoz hasonlóan eltávolítjuk azokat a bejegyzéseket is, amelyekben a volt elnök hangja hallható, ezen kívül a fiók tulajdonosa további korlátozásokra számíthat” – írja a Facebook indoklásában.