Feltételezett iszlamisták mészároltak a Kongó keleti részén

Legalább huszonhárom civilt mészároltak le feltételezett iszlamisták a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén – közölte Észak-Kivu kormányzójának hivatala szerdán.

A vérengzés szerdára virradóra történt a Beni városától északra található Manyama-Moliso településen.

A tájékoztatás szerint még csak előzetes adatok állnak rendelkezésre az áldozatok számáról, mivel a hatóóságok még átfésülik a környéket további holttestek után kutatva.

A hivatal közölte, hogy két támadóval is végeztek a helyszínre riasztott katonák.

A hatóságok az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban álló, Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű lázadócsoportot tették felelőssé a történtekért. Az ugandai eredetű ADF az 1990-es évek óta aktív a Kongói Demokratikus Köztársaság területén. A milícia 2014 óta ezrek, köztük ENSZ-békefenntartók haláláért felelős. A szervezet céljai nem ismertek pontosan, de Kongó forrongó északkeleti felében számos fegyveres csoport rivalizál egymással a földterületek, valamint az ásványkincsek – főleg a kobalt és az arany – kitermelésének ellenőrzéséért.

Nigériában szabadon engedték az elrabolt iskoláslányokat

„Összesen 279 lányt raboltak el, és hála Istennek mind itt vannak” – jelentette ki az újságíróknak a kormányzó, aki később összehívott sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy „bűnbánó banditák” segítettek a lányok biztonságba helyezésében.