Magyarország londoni nagykövetével arról beszélgettünk, hogy a Brexit hogyan érinti a kinn élő magyarokat, hogy milyen volt a királynővel egy címlapon, és mi volt az utóélete Zarah Sultana képviselő asszony antiszemita vádjainak. Interjú.
Nagykövet úr, ön a koronavírus járvány idején kezdte meg a megbízatását, milyen volt az elmúlt időszak, mennyire írta át a járvány a diplomáciai szokásokat?
Nagyon érdekes ez a mai nap, mikor beszélgetünk, mert pont egy éve vezették be a szigorú intézkedéseket az Egyesült Királyságban. (Az interjú 03.23-án készült. A szerk.) Az egész Egyesült Királyságban most éppen az évforduló miatt nagy számvetés folyik. Nekem is érdekes visszatekinteni erre az egy évre, ami részemről nem teljes, ugyanis már a lezárás után másfél hónappal, május 8-án érkeztünk a brit fővárosba a családommal. Addigra a város már teljesen lecsendesedett, egy szokatlan London várt ránk. Nagyon kevés ember volt az utcákon, az üzletek, az éttermek, a sörözők mind zárva voltak.
Ami a munkát illeti, a társas érintkezés összes létező formáját is nagyon visszafogták a szabályok, az emberek pedig ennek megfelelően kerülték is a közvetlen érintkezést. Elmaradt minden rendezvény, minden olyan találkozó, amire hivatalos helyen kerülhetett volna sor, és a helyükbe léptek azok az alternatív eszközök, amelyekkel azóta is élünk.
Semmi különösen eltérő nincsen az Egyesült Királyságban a magyar szigorú időszakokhoz képest, talán az a különbség, hogy itt hosszabb ideig tartottak ezek a nagyon szigorú lezárással járó időszakok.
Ha jól tudom a megbízólevelét is elég különleges módon tudta csak átadni, egy hibrid ceremónia keretében.
Mikor egy nagykövet bárhol a világon kiérkezik az állomáshelyére, előbb vagy utóbb találkoznia kell az államfővel és személyesen át kell adnia a megbízólevelét, tulajdonképpen ezzel válik teljessé a megbízatása. Az Egyesült Királyság alkotmányos monarchia, itt az államfő a királynő. Túl azon, hogy világszerte hatalmas tiszteletnek örvendő személyiség, az a helyzet különlegességének része volt, hogy – veszélyeztetett korban lévő személyről lévén szó – a koronavírus intézkedések az ő esetében még szigorúbbak voltak, érthető módon nagyon vigyáztak rá.
Mikor kiérkeztünk, először csak azt tudtuk, hogy jó ideig nem lesz esély a személyes találkozásra. Ugyanakkor minden, a témában illetékes azt mondta, legyek türelmes, erre előbb vagy utóbb sor fog kerülni. Vártunk, eltelt a nyár, aztán ősz vége felé jött a járvány szempontjából egy viszonylag kedvező időszak. Ekkor jelentkezett a királyi udvar, hogy pár nappal a második nemzeti lezárás vége után szívesen látnak feleségemmel a Buckingham-palotában, hogy átadjam a megbízólevelet. A csavar pedig itt jött: megtudtam, hogy a királynő nem személyesen vesz részt az eseményen, hanem videókonferencia kapcsolaton keresztül, a Windsor-kastélyból fog bejelentkezni.
Mindent próbáltak úgy végrehajtani, mint máskor, az ilyenkor megszokott személyzet és környezet adott volt – például hintót küldtek értünk, amivel a palotába érkeztünk. A magam részéről vegyes érzéseim voltak ezzel a szokatlan, hibrid megoldással kapcsolatban, érthető módon nagyon készültem a valódi személyes találkozásra. Az átadás mégis nagyon érdekesen alakult, a szokatlan protokoll ellenére jót tudtunk beszélgetni, és nem várt meglepetésként a brit média is kiemelt érdeklődéssel fordult az esemény felé, mivel hónapok teltek el úgy, hogy a királynő alig jelent meg nyilvánosan, és a járvány kezdete óta ez volt az első alkalom, hogy nagyköveteket fogadott. Másnap ennek köszönhetően ott voltunk az összes jelentős, országos napilap címlapján. Nyilván a mosolygó királynő volt a fő sztori számukra, de a képen mi is ott voltunk a feleségemmel, és ilyen értelemben mi is részeivé váltunk ennek a történetnek.
Mit gondol mi az oka a britek sikeres – vagy legalábbis Európához képest sikeresebb oltási stratégiájának?
Ebben több tényező is szerepet játszik. Az ország a járvány kezdete óta nagyon súlyosan küzdött a koronavírussal. Eleinte – európai összehasonlításban, abszolút számok, relatív fertőzöttség és áldozatok száma tekintetében is – itt jelentkezett a legkeményebb kihívás. A kormány olyan megoldást keresett, ami ebből a meglehetősen mély gödörből az országot minél gyorsabban kihúzza. A legelső oltás, amit beadtak – mindenkit megelőzve – decemberben, az amerikai Pfizer volt.
Nekik megvolt az az előnyük, hogy a bürokratikus akadályokat ledöntve, a kiemelkedő szakértelmükre és tudományos kapacitásaikra támaszkodva, nagyon gyorsan tudtak engedélyt adni.
A másik szempont pedig, hogy az Oxfordi Egyetemen ők maguk is fejlesztettek egy hatásos oltóanyagot, ez lett az AstraZeneca gyártmánya, amivel azóta is oltanak. Ez biztosította a folyamatos oltóanyag-ellátást.
Azt is meg kell említeni, hogy az ország – az oltási kampány kezdetével egyidőben – végleg elhagyta az Európai Uniót. Az átmeneti időszak az év végén járt le, nemzetközi jogi értelemben azonban már 2020. február elsejétől nem voltak az Európai Unió tagjai. Éppen ezért is tudták a saját útjukat követni a vakcinaprogramban, ami lehetővé tette, hogy ők végül nem lettek kárvallottjai azoknak a komoly hibáknak, amik a brüsszeli központi oltóanyag-beszerzésből fakadtak, és ami miatt az összes tagállamban sokkal inkább elmaradt az oltás.
Azt is hozzátenném, hogy a britek nagyon fegyelmezettek, részt vesznek az oltási programban. Persze, itt is vannak „oltástagadók”, itt is megjelennek ugyanazok a jelenségek, mint amiket más országokban, és Magyarországon is látunk, a program tempójára azonban ez nincs látványos hatással. Most már a 30 milliót súrolja az első és a második adaggal beoltottak kombinált száma.
Ilyen jó átoltottság mellett mikor várhatóak enyhítések? Mondjuk mikor lehet majd a magyaroknak kiutazni az ott élő rokonaikhoz?
Ez a kérdés több lépésből áll. A brit kormány most már nagyon óvatos, mert az összegyűlt tapasztalatok azt mondják, nem érdemes túl optimistán tervezni, nagyon sokszor ugyanis a vírus felülírja az optimista terveket. Nem érdemes optimistán ígérni sem, mert aztán nagyon gyorsan kell a másik irányba fordítani az intézkedéseket. A nyitásra felállítottak egy menetrendet. Fontos, hogy ez a belső nyitásra vonatkozik,
mert eközben a határokon bejövő utazók számára továbbra is fenntartják a legszigorúbb intézkedéseket, amelyek enyhítésére még távoli határidőt sem jelöltek meg.
A belső szabályok enyhítésére már vannak dátumok. Egy fontos mérföldkövön túl is vagyunk, ez volt a március 8-a, amikor újra megnyitották az iskolákat. A következő Húsvét után, április 12-én lesz, amikor megnyitnak a kerthelyiségek, tehát elindulhat a kültéri vendéglátás, május 17-től pedig ez már a belső terekre is érvényes lesz. Az utolsó korlátozások – a tervek szerint – valamikor június 21-én fognak véget érni. Ennek a nyitási programnak – és ezt nagyon hangsúlyozzák a brit hatóságok – az a kulcsa, hogy kintről ne hurcoljanak be egy újabb vírusvariánst, éppen ezért tartják fenn a határokon a szigorú ellenőrzést, sőt, a saját állampolgáraiknak is a legszigorúbban megtiltják, hogy alapos ok nélkül külföldre utazzanak.
Nagyon sok a bizonytalanság ezen a téren, lehet, hogy a többség számára idén sem lesz külföldi nyaralás, bár nagy a nyomás a kormányon, hogy az átoltottságot kihasználó megoldással enyhítse ezeket a korlátokat.
Tehát, a Magyarországról utazóknak is, akik esetleg családot látogatni jönnének, most még csak azt tudjuk mondani, hogy lehetőleg halasszák el az utazást. Nagyon nehéz a belépés. Olyan szabályoknak kell megfelelni hozzá, ami egész egyszerűen a legtöbb esetben értelmetlenné teszi az utazást. Ráadásul, a szigorú szabályok hatalmas extra kiadásokkal járnak, kötelező a tesztelés, fejenként legkevesebb 100 ezer forint csak az a plusz költség, ami a szabályok teljesítése miatt merül fel.
Az Egyesült Királyság tavaly lépett ki az Európai Unióból, de sok intézkedés az idei évvel lép vagy már lépett életbe. Hogyan változik a kint élő magyarok élete?
Alapvetően két irányból érdemes közelíteni a változásokat. Az egyik irány azokat a magyarokat érinti, akik már itt voltak az átmeneti időszak vége előtt is, tehát már 2020-ban is itt éltek, itt vállaltak munkát. Amíg az európai uniós közös tagságunk fennállt, addig ez egy szabadon eldönthető és intézhető dolog volt. Ehhez képest most mindent újra kell gondolni. Akik itt éltek/laktak, egy speciális letelepedési regisztrációs folyamatban vehetnek részt, ami a kilépési megállapodás részeként minden EU-s állampolgárt megillet. Könnyen, online intézhető, és a brit hatóságok nagyon gördülékenyen megadják a legtöbb igénylőnek. Ezt a regisztrációt ez év június 30-ig lehet elvégezni.
A változások másik köre azokat érinti, akik például már ebben az évben döntenének úgy, hogy az Egyesült Királyságba hosszú időre letelepedni, munkát vállani. Számukra teljesen új szabályok lépnek életbe, ők már nem tudnak az EU-s regisztrációban, a „könnyű” letelepedési rendszerben részt venni. Nekik körülbelül olyan nehézségekre kell számítani, mintha az Egyesült Államokban akarnának munkát vállalni. Munkavállalói vízumot kell kapniuk, ami egy nagyon nehezen megszerezhető dokumentum lesz, a jelek szerint a britek nagyon meg fogják gondolni, hogy kinek adják meg ezt a lehetőséget.
Pontrendszert vezetnek be, ahhoz pedig hogy megkapja az illető a munkavállalási vízumot, el kell érni bizonyos pontszámot – hasonlóan az ausztrál rendszerhez. Ez röviden azt jelenti, hogy azoknak engedik majd meg a munkavállalást, akikre ténylegesen szükségük van.
Lehet arra számítani, hogy a nehézségek miatt hazaáramlanak az emberek?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert nem könnyű számszerűsíteni, hogy hányan éltek itt. Amíg az EU-n belül volt a szigetország, nem is nagyon volt nyomon követhető, hogy hány magyar család van itt, mennyire tartósan vannak itt stb. Annak látjuk a jeleit – de, mint mondtam, ez nagyon nehezen számszerűsíthető -, hogy a Brexit és a koronavírus kombinált hatásaként sokan döntöttek hazaköltözés mellett.
Mindezt abból lehet legbiztosabban lemérni, hogy az uniós állampolgárok számára megnyitott regisztrációs programban hány magyar regisztrált. Jelenleg 130 ezer környékén járunk.
A mi becsléseink szerint a csúcsidőszakban mintegy 200 ezer magyar élt itt, ahhoz képest ez a regisztrációs szám láthatóan alacsonyabb.
Lehet, hogy valaki még vár ezzel a regisztrációval, mert június 30. a határidő, tehát ez a szám még akár jelentősen is megemelkedhet a fennmaradó alig 100 napban. Szerintünk ugyanakkor ténylegesen is azért lehet alacsonyabb ez a szám, mert vannak, akik hazaköltöztek.
Hogy látja, hogy alakultak a Brexit óta az általános kapcsolatok a Magyarország és az Egyesült Királyság között?
Mi mindig azt képviseltük a különböző EU-s vitákban – gyakran kisebbségbe szorulva – hogy a brit embereket nem szabad megbüntetni azért, mert a népszavazáson a kilépés mellett döntöttek. Mindig elmondtuk, hogy sajnáljuk ezt a döntést, mert úgy gondoljuk, hogy a Brexit rosszat tett az Uniónak, hiszen elvesztette az egyik legfontosabb, legerősebb tagállamát, az egyik fontos NATO-szövetségest, egy atomhatalmat, az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagját, a világ hatodik legerősebb gazdaságát, amely az EU teljes GDP-jének egyhetedét adta.
A magyar álláspont ebben a kérdésben a „fair Brexit” támogatása volt, ami elsősorban azt jelentette, hogy ne a büntetési szándék hassa át az EU-s döntéseket. Ezt a britek érzékelték, és pozitívan igazolták vissza. Most, ebből a jó alapból próbálunk új típusú partnerséget kovácsolni.
A jelek biztatók, ugyanakkor a járványidőszak alatt a diplomáciában is minden kicsit nehezebben megy. Fontos megjegyezni, hogy ebben az évben ünnepeljük a diplomáciai kapcsolataink felvételének századik évfordulóját. Ez egy szép szimbolikus lehetőség is arra, hogy egy kicsit távolabbról tekintsük át kapcsolatainkat, kimondjuk: az előttünk álló száz év biztosan sokkal jobb és pozitívabb közös időszakunk lesz, mint a mögöttünk álló évszázad.
Nemrég konfliktusba keveredett Zarah Sultana munkáspárti képviselővel, aki a holokauszt nemzetközi emléknapján a jelenkori antiszemitizmus példájaként hozta fel Magyarországot. Volt is ezután egy levélváltásuk, hogyan alakult ez az ügy?
Igen, ez egy viszonylag nagy sajtófigyelmet kapott történet volt. A munkáspárti képviselő asszony beszédet mondott a Holokauszt nemzetközi emléknapján tartott emlékező ülésen a brit parlament alsóházában. Figyeltük az egész napi programot, és felkaptuk a fejünket arra, hogy elkezdett Magyarországgal példálózni. Elhangzott egy rendkívül szerencsétlen mondat, amit megpróbálok nagyjából szó szerint idézni: „Magyarország miniszterelnöke olyan tábornokokat magasztal, akik zsidók tízezreit küldték náci koncentrációs táborokba .”
Sajnos, hozzá vagyunk szokva, hogy amikor vádolnak minket, vagy amikor egyáltalán foglalkoznak Magyarországgal, a magyarországi antiszemitizmussal, akkor ott nagyon sok a tudatlanság, a félreértés, a tények helytelen ismerete.
Az idézett mondat azt sugallhatja, hogy magyar katonai vezetők, valamifajta honvéd tábornokok közvetlen műve volt magyar zsidók tömegeinek meggyilkolása a haláltáborokban. Ez pedig a tények szintjén nem áll meg. Minden véleménnyel szemben nyitottak vagyunk, de a tényszerű hibákat nem hagyhatjuk szó nélkül, kötelességünk a figyelmeztetés, nehogy a végén, így, pontatlanul verjen gyökeret ez az információ.
Én úgy érzem, hogy a magyarok többsége próbál szembenézni azzal a felelősséggel, amit Magyarországnak vállalnia kell a maga nagyon nehéz történetéért a holokausztban, és különösen az 1944-es évért. Nagyon sok dolgunk, nagyon sok tennivalónk van ezen a téren ahhoz, hogy pontosan szembesítsük saját magunkat a történtekkel.
Ez a szembesülés pedig csak akkor lehet sikeres, ha törekszünk a történelmi pontosságra, és nem hagyjuk, hogy torzítva, kétértelműen, a hiányos ismeretekkel rendelkező közéleti szereplők politikai bunkósbotjaként idézzék meg a magyar történelem legsötétebb időszakát. Ez az áldozatokkal szemben is rendkívüli tiszteletlenség, már csak ezért is éreztem kötelességemnek, hogy szót emeljek.
Ezért is írtam egy levelet a képviselő asszonynak, és kértem, hogy pontosítsa ezt a mondatát. Erre egy elég dühös választ kaptam, ráadásul azonnal mozgósította a teljes Twitter-követőtáborát is, akik jól láthatóan az itteni baloldal szélsőbb köreibe tartoznak. Ahogy kicsit jobban megnéztem a hölgy profilját, az is kiderült, hogy komoly antiszemita múlttal rendelkezik.
Az itteni antiszemitizmust monitorozó egyik szervezet őt úgy tartja számon, mint „problémás közéleti szereplőt”, így különösen érthetetlenné vált számomra, hogy pont ő támad meg minket ilyen módon.
Lisa Nandy külügyi „árnyék-külügyminiszterhez” fordultam, hogy szerinte helyes-e, amit a képviselőjük csinált – például, hogy kitette a belső levelezésünket a Twitterre -, és kérdeztem tőle azt is, hogy tekinthetem-e Sultana asszony kijelentéseit a párt álláspontjának. Nagyon sokáig nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Maga az árnyék-külügyminiszter azóta sem írt vissza. Másfél hónapot töltöttünk azzal, hogy rendszeresen érdeklődtünk, és kaptuk a válaszokat, amelyben türelmet kértek. Végül újabb levelet írtam a területünkért felelős árnyék-államtitkárnak, ő pedig egy profin megfogalmazott levélben visszaírt, egészen más, udvarias tónust használva, jelezve, hogy a képviselőasszony önállóan járt el ebben a vitában, de azért ők is aggódnak a magyar folyamatok miatt.
Mindez érthetőbbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy a brit Munkáspárt új fejezetet nyitott új vezetővel, Keir Starmerrel, aki meg akarja szabadítani a pártot a korábbi, elég súlyos antiszemita vádaktól. Az átalakulás zajlik, de a múlt nyilván nem múlik el nyomtalanul. Ezek a problémás jelenségek egyfajta fura túlkompenzációként törnek felszínre; akit korábban az antiszemitizmus vádja ért, az egyszer csak elkezd a parlamentben egy másik országot antiszemitizmussal vádolni. Ennek nem nagyon tudom a lélektanát kibontani, nem is hiszem, hogy az én feladatom lenne. Ami viszont biztosan a feladatom, hogy Magyarországot az üres és értelmetlen vádaskodásokkal szemben minden körülmények között megvédjem.
