Abbász kihívója szerint a palesztin vezető megbukott

Mohammed Dahlan, a Palesztin Hatóság vezetéséért Mahmoud Abbász ellen versenybe szálló politikus szerint Abbász bukott elnök, akit csak a hatalom megtartása érdekel – számol be az Arutz7, izraeli hírportál.

Dahlan a szaúdi Al-Arabiya csatornának nyilatkozott, de még nem jelentette be, hogy indulna a Palesztin Hatóság elnöki székéért folytatott választáson, bár hangot adott a „palesztin nép vezetése” iránti elkötelezettségének.

„Abbász uralkodása alatt erősödött a megosztottság és az életkörülmények siralmasakká váltak” – vádolta Dahlan az interjúban a Palesztin Hatóságot 16 éve vezető elnököt.

„Abbászt csak a hatalmon maradás érdekli, és a vele ellentétes nézetekkel rendelkezők elhallgattatása” – folytatta.

Dahlan felidézte a Fatah, Abbász Palesztin Hatóságot irányító mozgalmának döntését, amely szerint a volt elnök, Jasszer Arafat unokaöccsét, Nasser al-Kidwát kiutasította, miután az bejelentette, hogy a közelgő szavazáson indul Abbász ellen.

Mohammed Dahlant, a Fatah korábbi gázai biztonsági főnökét 2011-ben menesztették a pártból, és Dubaiba menekült. Ramallah-i otthonában később a Palesztin Hatóság biztonsági szolgálata razziákat tartott.

Abbász sem rajong Dahlanért, akit azzal vádolt, hogy együttműködött többek között egy magas rangú Hamász terrorista elfogásában 2002-ben.

Dahlant 2016-ban távollétében három év börtönre ítélték, mert állítólag 16 millió dollárt sikkasztott még miniszterként, ezért az Egyesült Arab Emírségekben maradt, ahol tanácsadója az uralkodó családnak a palesztin arab ügyekben. Legutóbb két, az Egyesült Arab Emírségek által felajánlott COVID-19 vakcina szállítmány Gázába juttatásában segédkezett.

A szerdai interjúban Dahlan elmondta, hogy célja a palesztin nép változásra irányuló vágyainak megválaszolása.

„Senki sem állít meg, még akkor sem, ha fontos személyről van szó” – mondta az Al-Arabiya-nak, hozzátéve: „Nem bánom, hogy személyemet ellentmondások övezik. Számomra a munka, a siker és a palesztin nép kormányzása számít.”

Abbász és a demokratikus választások

Annak ellenére, hogy mandátuma 10 éve lejárt, Abbász eltekintett az újabb választások kiírásától. Nagy Gabriella elemzése.