„Szerencsét hozó zsidó” figurák tűntek fel Lengyelországban

A szerencsét hozó gyertyák ortodox zsidókat ábrázolnak, ahogy épp pénzt számolnak. A figurák több lengyel zsidót is a náci krematóriumokra emlékeztettek – de manapság az ilyen ábrázolás már csak keveseknek jelent meglepetést – írja a Times of Israel.

A gyertyákat egy bolt azzal hirdeti, hogy azok “kellemes, meleg fényt árasztanak égés közben”, valamint azzal, hogy “a zsidó figurájáról úgy hiszik, hogy segít pénzügyi sikereket elérni”.

A zsidó gyertyák jelenségére egy lengyel zsidókat tömörítő Facebook-csoportban a Życie Żydowskie-ban (Zsidó Élet) derült fény.

Legalább két méhtartással foglalkozó cég (a Łukasiewicz Center és a Łysoń) árulta a termékeket az interneten Elżbieta Magenheim, a Życie Żydowskie adminisztrátora szerint.

A Facebook-csoportban többen is felháborodásukat fejezték ki, mivel a termékek arra emlékeztették őket, ahogy a nácik elégették a zsidókat a krematóriumokban a holokauszt során.

Mindkét cég eltávolította a termékeket honlapjáról, miután a Jewish.pl lengyel zsidó híroldal is cikkezett róluk. A Jewish Telegraphic Agency kérdéseire viszont nem válaszoltak.

A Łukasiewicz két méretben árulta a gyertyákat: volt “Kicsi Zsidó” és “Nagy Zsidó”, az egyik 10, a másik figura 18 centiméteres.

“Kézzel öntött méhviasz gyertya. A zsidó figurájáról úgy hiszik, hogy segít pénzügyi sikereket elérni. Kellemes, meleg fényt, valamint a méz és a méhviasz aromáit árasztja égés közben” – állt a termékleírásban.

A sztereotipikus zsidóábrázolás, és a szerencsehozó tárgyak árusítása Lengyelországban az 1960-as években kezdődött –  a zsidók utolsó jelentős kivándorlási hulláma után. A holokauszt előtt 3,3 millió zsidó élt Lengyelországban, míg ma csupán 20 ezren vannak.

Elemzők szerint ezek a figurák évszázados antiszemita berögződéseket fejeznek ki. Az ország kormánya és társadalma még mindig küzd azzal, hogy feldolgozza a lengyel zsidók tragikus történelmét.

Rafal Pankowski, a varsói “Soha Többé” nevű antirasszista szervezet alapítója szerint a “Szerencsét hozó zsidó figurája mélyre nyúló negatív sztereotípiákból” táplálkozik. Pankowski 2017-es nyilatkozata segített rábírni a lengyel parlamentet arra, hogy az ajándékboltjában ne áruljon többé ilyeneket.

Mások a jelenséget bárdolatlannak, de ártalmatlannak tartják, és a nosztalgiát hangsúlyozzák. Jonny Daniels, “A Mélységből” nevű csoport alapítója – ami a zsidók és a lengyelek közti dialógust szorgalmazza – azt mondta, hogy a jelenség hasonló ahhoz, ahogy néhány amerikai a szivarboltos indiaiakat kezeli.

A Jewish.pl egyik munkatársa, Jan Gelbert “gusztustalannak” nevezte a gyertyákat, de hozzátette, hogy téves azokat a holokauszthoz kötni.

“Úgy hiszem, hogy nem ez volt a céljuk a készítőknek” – mondta a termékleírásról. “Csupán szimplán figyelmen kívül hagyták az áthallást.”

A Jad Vasem aggódik a két lengyel holokauszt-kutató perbefogásáért

A jogszabályok szerint tilos azt mondani, hogy „a Lengyel Köztársaság felelős a Harmadik Birodalom által elkövetett náci bűncselekményekért”.