A német koronasegély egy része iszlamistáknál kötött ki

A német sajtó arról adott hírt, hogy a vállalkozókat és a munkavállalókat megsegítő koronasegélyt a terrorizmus finanszírozására térítették el.

Csak Berlinben több mint 60 személy, mecsetegylet és egyesület több mint 100 ügyében nyomoznak – írja a Welt.

„Egyes esetekben a terrorizmus közvetlen finanszírozása a gyanú” – mondta a berlini bűnügyi hatóság egyik meg nem nevezett vezetője.

Legalább három esetben azzal lehet számolni, hogy a Közel-Kelet háborús területeire jutott a pénzből.

A Jama’atu nevű szalafista, antiszemita egyesület is kapott segélyt, noha a berlini szenátus nemrég betiltotta.

Az egyesület holdudvarához tartozott Anis Amri, a berlini karácsonyi vásáron elkövetett, 11 halálos áldozatot követelő 2016-os merénylet tettese.

A csalássorozat egymillió euró kárt okozott, ebből 250 ezret sikerült idáig visszaszerezni. Több házkutatást tartottak mecsetegyletekben, irodákban és magánlakásokon.

A támogatással elkövetett csalás öt, súlyos esetben 10 év szabadságvesztéssel büntethető Németországban.

Egyre több az Irán-támogató Berlinben

Drasztikusan emelkedik azok száma, akik a német fővárosban élve az Izrael elpusztítására uszító síita rezsimet támogatják.